Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-128

580 cxxvm. ORSZÁGOS ÜLÉS. Tomcsányi József főispán.- Miután a mó­dosítások számosak, a praxis szerint jó lenne egy kiigazitott példányt is mellékelni, mint a perrend­tartásnál történt, hogy könnyebb szerrel történhes­sék a tárgyalás. Elnök: Tehát egy kiigazitott példány is mellékeltetni fog a jegyzőkönyvi kivonathoz. Következik a főrendi ház állandó vasúti bi­zottságának jelentése , a nagyvárad-kolozsvár­brassói mozdony vasút, valamint annak Gyula-Fe­hérvár, Maros-Vásárhely és Nagy-Szebenig vezető szárnyvonalai kiépitése tárgyában. Sztáray Antal gr. jegyző (olvassa a bizott­ság jelentését.') Nyáry Gyula b. jegyző (olvassa a törvény javaslatot. 2 ) Elnök: Miután a kisajátításról szóló tör­vényjavaslatra nézve számos módosítások van­nak, hogy az átküldés a képviselőházhoz még a mai ülés alkalmával megtörténhessék a mélt. fő­rendek beleegyezésével báró Majthényi jegyző úr a jegyzőkönyvnek erre vonatkozó kivonatát el fogja készíteni, addig pedig a magyar keleti vas­útról szóló törvényjavaslat fog tárgyaltatni. Mél­tóztassanak mindenekelőtt nyilatkozni, vajon elfo­gadják-e a most felolvasott törvényjavaslatot elv­ben s lényegben a részletes tárgyalás alapjául ? (Elfogadjuk!) Ha senki sem kivan szólni a tárgy­hoz, azok, a kik a törvényjavaslatot elvben s lé­nyegben elfogadják a részletes tárgyalás alapjául, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A törvény­javaslat átalánosságban elfogadtatott. Most tessék pontonkint felolvasni. Ifj. Ráday Gedeon gr. jegyző (olvassa az 1. és 2 §-t, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa a 3-ik g-t) Elnök: A törvényjavaslat írott szövegében e §. b) pontja alatt „december hó l-ig," másban pedig „november l-ig" van. Felkérem tehát a kor­mányt képviselőjét, legyen ^szíves felvilágositást adni. Hollán Ernő államtitkár: Az építési sza­kaszok ugy vannak számítva, hogy november vé­gével veszik kezdetüket, és igy egyik évről a má­sikra december 1-jére szólnak; azért kérném a szöveg hibás helyét, melyben november 1. áll, december 1-ére kijavítani. Elnök: Elfogadják a mélt. főrendek ? (El­fogadjuk /) Ifj. Ráday Gedeon gr. jegyző (olvassa 4—l4-ik §§-/, melyek észrevétel nélkül elfogad­tatnak.) J ) Lásd az Irományok 283-ik számát s ) Lásd az Irományok 280-ik számát. Elnök: Kívánják a mélt. főrendek az enged­ményokmány felolvastatni? (Igen!) Méltóztassék jegyző ur az engedélyokmányt felolvasni. Ifj. Ráday Gedeon gr. jegyző (felolvassa az engedélyokmányt 5 ). Elnök: Van valakinek a mélt. főrendek kö­zül észrevétele ? (Nincs!) Méltóztassanak tehát azok, kik a magyar keleti vasútra vonatkozó engedély­okmányt mind béltartalmára, mind szerkezetére nézve elfogadják, felállani. (Megtörténik.) Tehát a törvényjavaslat, valamint az engedélyokmány el­fogadtatik, és erről a mélt. főrendi ház a képvise­lőházat értesiteni fogja. A képviselőház jegyzője üzenetet fog átnyúj­tani a képviselőház részéről. Méltóztassék őt be­vezetni. Paiss Andor képyiselöházi jegyző (az el­nöki szék elé járul:) Nagym. elnök ! mélt, főrendek ! A Magyarország és Erdély egyesülésének részletes szabályozásáról szóló, a képviselőház által elfoga­dott törvényjavaslatot van szerencsém felolvasás és alkotmányszerü hozzájárulás végett tisztelet­teljesen átnyújtani. Sztáray Antal gr. jegyző (olvassa a képvi­selőház jegyzőkönyvi kivonatát. 2 ) Elnök : A mellékelt törvényjavaslatot 3 ), ugy hiszem, felolvasottnak tekintik a mélt. főrendek. Egy úttal, ugy hiszem, nyomban a közjogi bizott­sághoz lehetne e törvényjavaslatot utasítani. Cziráky János gr. : Miután ezen tárgy igen nagy fontosságú, kérném ezen tárgyat a hármas bizottsághoz utasitani, (Helyeslés) és az eredeti pél­dányt azonnal kezemhez adni, mert nyomban meg fogjuk a tárgyalást kezdeni. Elnök: Az előbbi határozatoknak a képvi­selőházzal közölhetése végett a jegyzőkönyv azon­nal fel fog tétetni. (Szünet.) A jegyzőkönyvnek a kisajátításról és a ma­magyar keleti vasútról szóló törvényjavaslatra vonatkozó pontjai fognak hitelesíttetni. Nyáry Gyula b. jegyző (olvassa a jegyző­könyv illető pontjait.) Elnök: A jegyzőkönyv ezen pontjai hitele­síttetnek. Sztáray Antal gr. jegyző (olvassa a hár­mas bizottság jelentését a nemzetiségi ügyben.*) Elnök: A törvényjavaslat talán felolvasott­nak vétethetnék, miután otthon úgyis kiki kellő­leg megismerkedhetett a tárgygyal. (Felolvasott­nak v&szszük!) E tárgy, fontosságát tekintve, ha ') Lásd az Irományok 281-ik Biámát. s ) Lásd az Irományok 284'dik számát. 3 ) Lásd az Irományok 285-dik számát. 4 ) Lásd az Irományok 286-dik számát

Next

/
Thumbnails
Contents