Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-120
490 CXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. tárgyalásában részt nem vehettem, és nem követhettem a tárgyalás folyamát. En azon elvet, hogy az első és másod bíróság egybehangzó Ítéletei végrehajthassanak, tökéletesen elfogadom : de bátor volnék azon alázatos indítványt tenni, hogy mondassák: az első és másod bíróság egybehangzó, föltétel nélküli ítéletei: mert az eskü letétele is feltétel, és én tökéletesen osztozom Lévay püspök ő méltóságának véleményében, hogy azon indokok, melyek a inéit, főrendiház bizottságát arra indították, hogy a fő eskü által eldöntendő perekre nézve kivételt tegyen, a pótesküre nézve is állanak. De megszűnnék annak szüksége, hogy ez külön megemlittessék, az által, ha itt az mondatnék. hogy az l-.ső és 2-od bíróság egybehangzó, föltétel nélküli ítéletei végrehajtassanak. Bethlen Gábor gr.: Megvallom, nem lehetek egy véleményben Lévay püspök ő méltóságával, mert nagy különbség van a fő és póteskü közt. A póteskünél már fél próbának kell lenni, és alig hiszem, hogy megtörténhessék az, hogy a felsőbb fórumnál a másik félnek ítéltessék a póthit ; inkább az történik, hogy fél próba erejére sem emeltetik az. Attól tehát nem tartva, hogy a póthitet a másik félnek lehessen ítélni : a szerkezetet pártolom. Horvát Boldizsár igazságügyminiszter: A mélt. főrendeknek jogügyi bizottságát, azon javaslatában, hogy oly perekben, a melyekben az ügy meritoriális eldöntése a fő eskütől függ, a föllebbvitel két megegyező ítélet ellen is, kivételesen, birtokon belül engedtessék meg, azon indok vezérelte, hogy a perjuriumnak minden esetben elejét vegye. Ugyanis merülhetnek fel esetek, hogy az első két bíróság megitéli a felperesnek a döntő fő esküt s azt felperes le is teszi ; azonban a harmadfokú bíróság a körülményekhez képest igazságosabbnak találja a íő esküt az alperesnek ítélni. Ha m(\r most ily esetben az alperes csakugyan leteszi a fő esküt, épen ellenkezőjére azon ténynek, a melyre korábban a felperes esküdött: tagadhatlan, hogy egyik a két fél közül hamis esküt tett. Vallási és erkölcsi szem])ontból tehát nem volt tanácsos az ily eshetőségeknek tért engedni. Azt hitte a jogügyi bizottság, hogy teljesen eleget tett a vallási és erkölcsi jogérzületnek akkor, midőn ez intézkedést csak a fő esküre szorította, és hogy a póteskünél az általam most felhozott példa esete annál kevésbbé állhat be, mert a polgári perrendtartás 236-ik §-sa azt mondja: „Ha pedig ugyanazon ténykörülményre nézve a felek mindegyike adott elő fél bizonyítékot: póteskünek helye nincs, és a ténykörülmény be nem bizonyitottnak tekinthetik." Nem tagadom azonban, hogy a bíróságok is gyarlók lévén, könnyen adhatja magát azon eset elő. hogy például az első két bíróság azt mondja, hogy az alperesnek nincs fél bizonyítéka, de van felperesnek, s ennek a pótló esküt oda is ítéli; ellenben a harmad bíróság épen ellenkezőleg látja a dolgot: nem talál fél bizonyítékot felperes részén, míg az alperes adatait fél bizonyítéknak tekintvén, ennek ítéli a pótesküt. Ekkor csakugyan bekövetkezhetnék az, a mit a fő eskünél kikerülni óhajtottunk: hogy t. i. két ellentétes eskü állana egymással szemközt, amelyeknek egyike szükségképen perjurium. Ennélfogva nem ellenezhetem ő mlga Lévay püspök úr módositvtoiyát; de mivel a perjurium esete csakis a fő és póteskünéí állhatna be : azon módositványt a becslő és felfedező esküre már nem kívánnám kiterjesztetni. (Helyeslés.) Elnök: E szerint a mélt. főrendek tán megnyughatnának abban, mit igazságügyéi- úr ő excellentiája mondott. (Helyes!) Tehát a képviselőháznak előterjesztendő javaslatban a döntő eskü után még jön „póteskü", és ez által talán ő exeellenttájának indítványa is legalább részben teljesül. (Helyeslés.) Mailáth Antal gr.: Én csak a tekintetben gondoltam, hogy nem szükség további rendelkezés, ha e szó tétetik be: „feltétel nélküli." Mindenesetre az ítélet, mely akár fő, akár pótesküt rendel, mindig feltételes, és csak akkor vehető végrehajtásba, midőn az eskü letétetett; ha ellenben nem föítételes, akkor megszűnik ezen rendelkezés. Horvát Boldizsár igazságügyéi*: Ő excelentiája indítványa synonym Lévay püspök úr ő mltga indítványával ezen pót- és fő esküre nézve ; de horderejében messzebb menne: mert magába foglalná a becslő és felfedező esküt is, a mennyiben a felfedező és becslő esküt megállapító ítélet is mindig feltételes. Azt hiszem azonban, hogy ő excellentiája gr. Mailáth Antal úr sem akarná a felfedező és becslő eskü letételét felfüggesztem a harmad bíróság ítéletéig; s ennélfogva a módositványt azon alakban, a mint azt Lévay püspök úr ő mlga formulázta, megnyugtatónak és kielégítőnek tartom. Elnök A kik azon indítványt hogy eme szó után a „fő eskü" igtattassék be, „és póteskü" elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik 1 ) Az indítvány elfogadta tik. Tomcsányi József főispán: Azt gondolom, ez csak a törvényjavaslat szerkezetében lesz kiigazítandó, itt csak elvileg lesz elfogadva, de a módosítás magában a javaslatban fog megtétetni. Rajner Pál jegyző : A mai ülés jegyzőkönyvében ki fog az mondatni, hogy a főrendiház itt még a pótesküt is be kívánja venni. (Helyeslés.)