Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-22

152 XXII. OESZÁGOS ÜLÉS. még nem múlt el. csak lecsillapodott; a fátumok ádáz ostroma nem szűnt meg, csak elhallgatott; s annyi veszteség után — meglehet — „csak szomorú kezdetén állunk egy még sokkal szomorúbb végnek/' Avvagy ignorálhatjuk-e, hogy magokat Isten közvetlen kegyelméből uralkodóknak tartó fejedelmek, hasonló kegyelemből uralkodó testvéreiket csak ugy sans fagon seregestül buktatják le saját trónjaikról ? századokkal régibb uralkodói ős székeikről? Ignorálhatjuk-e, hogy azokat, kikkel ily katonásan elbánni nem látják idő szerintinek, ugy körülfonták szerződéseik kötelékeivel, hogy aláaknázott trónjokon csak egy-egy hatalmas külügyér jó tetszése tartja őket, hangyán még elébb túl nem adnak rajtok a külerőszaknak és túlnyomó hatalomnak meghódolt s a régi kegyeletet már-már feledő saját népeik? Közönyösek maradhatunk-e, ha azt látjuk, hogy adnectálási vágytól hajtatva, vagy személyes családi ambitio ingeréből, magok az uralkodók tépik szét a népeket régibb fejedelmeikhez lánczolt, hűség szabta kötelékeket, s ha másként czélt nem érhetnek, készek, a „hodie mihi, cras tibi" regulájáról megfeledkezve, még a forradalommal is szövetkezni s ekkép tiporni lábbal nem csak a nimbust. mely vonz és hódít, hanem a moralitást is, mely a monarchiák fenállásának létföltétele ? Nem kell-e bizonyos megdöbbenéssel szemlélnünk azon jelenséget, hogy már ma a hatalomkezelők magok szabadítják föl a népeket egyrészt arra, hogy kedvök szerint válaszszanak urat magoknak ? míg másokat, kik elégülten élvezik szelid fejedelmök kormánya alatt mindinkább fölvirágzó alkotmányos életöket, csordákként hajtanak egy nem ínyök szerinti uj esztrenga még mindig problematikus rekeszei közzé? míg az új idők megváltó maximája, a siker uralma, szivesen látott lepellel borítja be az évek óta koholt ravaszság, rablás és erőszak eredményeit is, mihelyest befejezett mííve homlokzatára a fait accompli bűvös szavakat bevésheté!? Kétségtelenül át volt hatva a kormány is, mélt. főrendek, ímezen jelenségek fontos voltának érzetétől, midőn legújabb leirata által, a megváltozott viszonyok tekintetbe vételével, belügyeink mielőbbi rendezését szorgalmazá, s eltérőleg eddigi hallgatag átalánosságban úszott programmjától, a poüitivitás terére látszik lépni s az ország kivánataihoz inkább közeledni: ugy hogy annak fonalán, ha bennünket a józan önmérséklet és őszinte bizalom el nem hagy, szerintem csak idő kérdése már az országnak jogaiba leendő teljes, tökéletes visszahelyezése. Mert az előttünk fekvő kegy. kir. leirat, mlgos főrendek, komoly őszinteséggel s részletesen tárja föl előttünk a helyzetet, s mindnyájunk teljes méltánylatát érdemlő lépéseket tesz sajnos bonyodalmunk végleges és állandó megoldása felé. A jogfolytonosságot már nem csak elvileg, mint eddig tévé, hanem tényleg elismeri. A felelős minisztérium működését, a megyei önkormányzat életbe léptetését, a 48-iki törvények értelmében, közel kilátásba helyezi, hogy az igy megalakulandó alkotmányos kormány az országgyűléssel egyetértve, végezze aztán ama törvényeknek a körülmények által szükségessé vált revisióját. Csak a szerencsés megoldás könnyebbítésére s gyorsítására való törekvésnek látom én azt, hogy a leirat jónak tartá kiterjeszkedni a 15-ös választmány közösügyi mukálatára is, s az abban kimondott elveket nagyrészt egyelőre is elfogadván, őszinte határozottsággal jelöli ki azon tárgyakat, melyeket még a közös ügyek közé soroztatni kivan | az összes monarchia együtt leendő fenállhatásának érdekében. Nincs itt az ideje, mlgos főrendek, hogy most mindjárt részletesen nyilatkozzunk a kegy. kir. leiratban fölemlített eme pontok természete-, hordereje-, vagy elfogadási módozataira nézve. Részletekbe bocsátkozni akarni, ő felsége meghatalmazottjai és igy miniszterek nélkül, a legnagyobb visszásságnak, idővesztésnek s maga a korona érdeke ellen levőnek is tartanám ; habár viszont -— mint már említem — koczkázott lépésnek látszanék előttem, a fő elvek tisztába hozatala s az alap megvetése előtt nevezni ki egy minisztériumot. Azonban legyen szabad eleve is kimondanom anynyit, hogy fölfogásom szerint, ama körülirt ontokat illetőleg, csak az elvek közösségéről, csak az eljárási mód azonosságáról van a szó, a mi nem azt teszi, hogy azok egy törvény változatlan vas keze által s alkotmányos befolyásunk nélkül rendeztessenek , mielőtt irántok vég megállapodásra juthatnánk. Nem az lenne-e tehát most föladatunk, j mlgos főrendek, hogy a kijelölt tárgyak megvitaj tásához minél előbb hozzáfogván, tisztába jőjünk ! azok fő elveire nézve s igy a kormányt mintegy ! erkölcsileg kényszerítsük ama megállapodásunkhoz kötött ígéretének teljes beváltására? hogy ekként mielébb átlépvén óhajaink teljesülésének , küszöbét, bejuthassunk valahára az ígéret földére ? j Mert szerintem csakis ez van még hátra. A marczi) us 3-ikai rescriptumtól a november 17-ikeig sokkal nagyobb s nyaktörőbb volt az ugrás, mint leend innen a miniszterek ki-, illetőleg megnevezéséig ; I csakhogy persze hagyományos restaurationalis, korteskedő, magyar pezsgő jó természetünk most már kétszeres nyugtalansággal várja ez utolsó elhatározó lépést, s mert a gyermekek keresztségökben nyerendő neveit még nem tudjuk, türelmetlenségünkben az anya vajúdásait is készek vagyunk ignorálni; pedig bizony nincs okunk az