Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-16

110 XVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. által hiszem leginkább elősegíthetni: kívánom, hogy a tárgyalás alatt levő fölírást ugyan küldjük föl, hanem azon végzéssel, melyet Wenckheim Béla b. o méltósága indítványozott. (Éljenzés.) Dessewffy Egyed gr.": (Zaj. Szavazzunk! szavazzunk!) Nagymélt. elnök, mélt. főrendek! Mindenesetre igen bajos dolog, oly tárgyhoz, melyet már 30 szónok kimerített, hozzászólni; ha pedig e nehézség a politikai téren ujonczot ér, ki azonfölül a méltóságos ház türelmetlenségével találkozik, akkor szavai hatásának nehézsége csaknem lehetetlenséggé válik. Nem is akarok én a legmagasbb leirat és az arra adandó fölirat részleteibe bocsátkozni; tették ezt már előttem mások, s bizonyára jobban és ékesebben, mint ez tőlem kitelik. Egyedül két pontra akarok szorítkozni: a minisztériumnak és a megyéknek az 1848-iki törvények revisiója előtti visszaállítására. (Halljuk!) A minisztérium eszméje — a mint veszem észre, sőt a mint egyenesen ki is hallottam mondani — olyannyira belenőtte volna magát a nemzet közéletébe, hogy államférfiuilag azt elkerülhetlennek kell tartani; de mellőzve azt, hogy, a mint valaki igen helyesen emiitette, nem lehet tudni, vajon a külföldi növény nálunk is fog-e díszleni és nem fogja-e más exotikus virágok módjára szinét elveszteni, még egy más megjegyzésem is van. Tapasztalásból tudjuk és már a jelen tárgyalás folyama alatt is kétszer hallottam, hogy a magyar ember nem szereti se a topányos, se a sarkantyús bureaucratiát; (Derültség) már pedig az 1848-iki alapon nyugvó minisztériumot bureaucratia nélkül képzelni oly eszme, mint szolgabírót forgós huszár nélkül. Hogy is létezhetnék felelős minisztérium bureaucratia nélkül, azaz oly orgánumok nélkül, melyek neki minden remonstrálás nélkül engedelmeskednek ! hogy lehetne felelős, ha léteznék oly tisztviselő vagy hatóság, mely rendeleteit bármily okoknál fogva tisztelettel félretenné! Hogy a törvénykezésre mily befolyása van a minisztériumnak, azt már Cziráky János gr. ő nagyméltósága eléggé illustrálta, a miért is erről szólnom fölösleges. Nézetein szerint az egész felelősség inkább csak eszme, mintsem valóság, mert tudtommal egy franczia miniszteren kívül még- semmi más országlár nem vonatott kérdőre, és az egész felelősség csak abban áll, hogy a minisztériumnak, ha nem látja magát a többség, illetőleg a közvélemény által támogatva, le kell köszönnie. Ezt azonban dicasteriális kormányunk alatt is többször volt alkalmunk tapasztalni. (Ellenzés.) Igenis, méltgos főrendek, tudjuk, hogy már 1848 előtt is a kormány többséget iparkodott szerezni, már akkor is átlátván, hogy a többség nélkül sikeresen kormányozni bajos. Áttérek, inéit, főrendek, előadásom másik pontjára: a megyék helyreállítására. Ez oly kérdés, melynél, a mint Vay Miklós b. ő excja helyesen megjegyzé, minden magyar sziv hangosabban dobog; fájdalom azonban, hogy ezeknek az 1848ki alapon való visszaállítására nézve szintén nagy akadályok forognak fön. Valamint Szögyény László ő nagyméltósága megjegyzé, nemzetiségem ügye énelőttem is legelső, és rövid politikai pályámon érette küzdeni is alkalmam levén, épen azért bátorkodom azon állítást koczkáztatni, hogy a megyéknek az 1848-ki alapon való helyreállítása nemzetiségünk ügyére nézve hátrányos lehetne. Koránsem akarom én hazám bármely nemzetiségének jogait legkevésbbé is csorbítani; sokkal inkább a XlX-dik század fia vagyok, hogysem ily gondolatra vetemedhetnem; ellenkezőleg büszke voltam arra, hogy egy tulnyomólag nem-magyar megye élén állván, ezen vádat soha senki szememre nem vetheté. Épen azért, mert minden nemzetiséget egyaránt becsülök, óhajtom a megyéket az örökké megújulandó nemzetiségi viszályoktól megóvni, melyek az 1848-ki törvények visszaállításánál elkerülhetlenek volnának. Mert, ha az 1848-ki bizottságok fognák a megyét képviselni és a közigazgatást forma szerint átvenni, a municipiumok egy részének nem lennének se magyar jegyzőkönyvei, se magyar telekkönyvei, stb. Hogy pedig ezen viszonyoknak a jelenlegi átmeneti korszakban mily befolyása lenne az ország közigazgatára, azt most tárgyalni fölösleges , annál inkább, mert alkalmam volt tapasztalni, hogy nem-magyar ajkú testvéreink sem kivannak oly nehézségeket előidézni, melyek az ország közös érdekeinek kifejlődését gátolhatnák. Akarom hinni, amint Vay Miklós b. ő excja monda, hogy a jelenlegi bizottságoksokkal higgadtabbak volnának, mintáz 1861kiek voltak ; de ámbár én szerencsés valék egy oly bizottságot vezethetni, mely az opportunitásnak kódolva,mégaszokásostiltatkozást is fölöslegesnek tartotta (Derültség), még sem merném azt állítani: mert a politikában egy rövid heti időszak nagy változásokat szülhet. Meglehet, ha a megyék az országgyűlés előtt helyreállíttattak volna, talán inkább hódoltak volna az opportunitás elvének ; de most, hol september 20-ika óta annyi szenvedély zaklattatott föl, annyi párt- és — valljuk meg — személy-érdek is született, megvallom, félek, hogy az 1861-iki események uj kiadását érhetnők meg. Azért is benső meggyőződésem, hogy az 1848diki törvények, melyekben annyi remek eszme van, csak úgy válhatnak hazánk javára, ha azokat az elhamarkodás okozta hiányaiktól megmentve ügyekszünk életbeléptetni: és ennélfogva, nehogy az 1848-iki törvények azonnali tettlegesitéséből várt üdvös siker helyett uj bonyodalmak keletkezzenek, melyek az annyira óhajtott kiegyenlí-