Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-7

VII. ülés 1861. június 19-én. 87 emlitve nincs, s e tekintetben óhajtottam volna először is világos szavakkal beiktatni azt „hogy ö felsége osztrák miniszterek bár mi nemű befolyását, a Magyarországot illető ügyekre nézve teljessen szüntesse meg." Igaz hogy a fölirati szöveg egyik pontja erre magyarázható,de ez engem meg nem nyugtat, mert látom hogy a legtisztább törvényeink szavait is elakarják most vitázni, hát még azt, a mi tisztán kifejezve nincsen, vájjon oda fogják-e érteni Én e pontot nem tartom kevésbé lényegesnek mint bármely más főpontjait a fölíratnak, mert bár ha az ország határainak kiegészítése, alkotmányunk s törvényeink helyre állítása, felelős ministeriu. műnk kinevezése, meg annyi fölényegek, melyek nélkül alkotmányos életünk kezelésében egy lépest sem tehetünk, szükséges mindenek fölött hogy eltávolítva legyen azon fő) ok, mely legfőbb életkérdéseink megoldásának egyetlen akadálya. El kell távolitanunk alkotmányunk köréből ama hagyományos rémszellemet, mely nem csak jelenben, de miolta hazánk a jelen dynastia uralkodása alá ment, alkotmányos életünknek mindig a legkérlelhetlenebb esküdt ellensége volt. Kivánatunk egyszerű támagatását feltalálhatnék ugyan törvényeinkben, melyek ezen tárgyról egyenesen szólanak, de fájdalom, törvényeinket az osztrák kormány soha sem respectálta. Támogatnom kell tehát e nézetem alaposságát történelmünk terén, s hogy az irányunkban mindig ellenséges indulattal viseltető osztrák ministerium ne mondhassa ezúttal azt, hogy e tiltakozás nem egyéb, mint a nemzetiségi vagy egyenes különszakadási viszketegségnek túlfeszített kifakadása, múlhatatlanul szükségesnek látom itt, a mélt. főrendek nyilvános ülésében elősorolni azon föokok némelyikét, melyeknek ismerete nemcsak hogy a legnagyobb bizalmatlansággal tölt el minden alkotmányos érzelmű honfi keblet, de rémülés futja át egész valóját, ha az osztrák ministerium általi kormányzatra gondol. Nem szól belőlem sem bosszúvágy, sem személyek iránti gyűlölet, de eljöttnek hiszem a perczet, a midőn szóllani kell ama rémszellemről, mely az osztrák kormány kezelőinek eeregét, háromszáz évhoszu sorának lefolyta alatt egész a jelen perczig, oly egyformaságban hatotta át, mintha ugyanazon egy lélek költözött volna át egyik testnek enyésztével a másikba, átkot, nyomort, szenvedést, és vérözönt hagyván olykor maga után hazánk földén. Es most a midőn az osztrák kormánynak a sajtó által képviselt orgánumai oly kíméletlen módon porba rántani akarják mind azt, a mi előttünk szent; szükséges hogy itt is ép oly kíméletlen modorban légyen szó az ő politikájukról, hogy legalább a nyilvánosság ezen utján a világ előtt tudva légyen azon fő ok, mely az osztrák kormányzattóli idegenkedésünket s bizalmatlanságunkat bőven megfejti. Sajnosán emlékszünk történelmünk azon lapjaira, melyek a számtalan jogsértésekből keletkezett küzdelmeinkről szólanak. Bocskaynak, Bethlen Gábornak, Tökölinek és a Rákocziaknak harczai, ugy szintén az 1848 és 49-ki eseményeink meg az annyi vérbetükkel följegyzet emlékek! Melyek bárha meganynyi tanúi lehetnek a legönzésíelenebb honfiúi föláldozásnak és vitézségnek, ha az események szövegén végig futunk, mint megannyi gyászos emlékek tűnnek föl, s ha ezeknek eredetét fürkésztük, az osztrák kormányt kezelő titkos bureaukba vezet fürkészetünk. A nyilvánosan ismert história igyekezett följegyezni azon eseményeket annyira, a mennyire a rabláucz, s a pallos megengedte, de korántsem adhatá elő a valót. Voltak azonban történetírók, kik leirva az eseményeket teljes meztelenségökben mint gondosan őrzött titkot, a későkor számára elraktárolták, és ha a jelenkor valamely búvárkodó szelleme most némely rozzant régiségek ftlejtettebb helyein kutat, olykor a por, penész és pókháló alól oly rémitö dolgok tűnnek elő, melyeknek sorairól méltán ellehet mondani, hogy^ átok- és embervérből vegyitett tentával írattak. Az 1848-ki erdélyi pórhad némely vezérei nem egyszer emliték már poharazás közben, hogy az erdélyi főtanoda fölgyújtása nekiek parancsolva volt, melyet irott adatokkal is be tudnának bizonyítani, igaz-e nem-e? nem tudom; de még dajkámtól hallottam azon közmondást, hogy szél, fuvatlan nem indul. És én azt hiszem, hogy igaz, mert jól tudták ama traditionális szellem örökösei, hogy Bethlen Gábor ama jeles alapítványának porosabb zugaiba lenni kell oly adatoknak, melyek sátányi szarvaikról szólanak. Igenis voltak ott adatok, nevezetes históriai adatok, valódi kincsek hazánk történelmére nézve. A többiközt volt egy latin nyelven irt terjedelmes históriai kézirat Cornides Dániel nevezetű irótól. Csodálkozni lehetett, hogy miután Guttenberg dicső találmányával az emberiséget megajándékozta, az öt folio vastag kötetre menő történelmi munka, mégis világot nem látott. De megszűnt azonnal a csudálkozás, ha valaki esetlegesen a kötetek valamelyikének levelei közé nyúlva, az esetlegesen felnyitott lapot elolvasta. Bűvös erö lánczolá az elbámészkodott szemeket a lángbetükkel szikrázni látszó rettenetes sorokra, melyeknek tovább és tovább olvasásától megszűnni csak nem lehetetlen. E rémitö történeti kézirat eredeti példánya a gondosan ápolt lángokban enyészett el, de gondoskodott róla a nemzet is, hogy másolata maradj'on. 22*