Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.
Ülésnapok - 1861-7
VII. ülés. 1861. június 19 én. 85 Most a históriai neveket viselő palotáknak a mesterség, és művészet legmagasabb fokától kölcsönzött bámulatos fényét, az elhagyottság és rozzantság fakó szenynye csaknem ismerhetetlenné teszi. Mi lehetett Velencze akkor, midőn ama pompás márványpalotákat s ama csudaszerü templomokat építették ? a melyeknek csudálására ma is a világ utazó serege zarándokol, s mi most ? Ez a mitől Fiume fél, s a mitől mindenként óvakodni akarván, a természettől neki nyújtott jövendője felé gravitál. Nem igen létezik Európa összes tengerpartjain még egy pont, melynek hátterében egy kikötő fölvirágzásának s jövendőjének főtényezője oly mértékben létezzék, mint épen Fiúménak ; s ha a magyarok istene ugy akarja : hogy a most még kicsiny Fiume valahára ismét visszanyeri Magyarországhozi régi viszonyát, és egy szakértő lelkes magyar Gubernátor fogja ügyeit kezébe venni, 10, legfólebb 15 év alatt Fiúméból oly csudát tehet, mely nevét fogja örökiteni. (Tetszés.) Jól tudják e körülménynek fontosságát a csakis idegen, s nem Magyarország érdekeit legyező osztrák kormányférfiak ; jól tudják : hogy nem lenne jó a most virágzó állapotban levő, és anynyira becsesebb Triestnek, hogy valahol, az adriai partokon, valami versenytársa keletkezzék, melynek háta mögött a fötényezö nagyobb mértékben s közelebb létezzék, mint a milyen jelenleg Triest háttér vidékét képezi.— És valóban bámulni lehet a nagy gonddal párosult igyekezetet, melyet abban fejtettek ki, hogy a nagyszerű termelő Magyarország, mint hattérvidék Triest számára biztosítva legyen egyfelől, másfelöl pedig hogy a magyar föld természeti gazdagsága gyümölcseinek értéke, mindig idegen érdekek javára szabályozható legyen. Tekintsünk csak a már meglevő vasutvonalakra, melyek hazánkat átszeldelik. A legtermékenyebb vidékeinket futják azok több irányban át, s mindenike aBécs-Triesti vasutba vezet, és hogy Fiúménak fölvirágzása mentől inkább lehetlenné tétessék, egy más vasútvonal engedményeztetett, mely Sziszektül Zágrábon keresztül ne Fiúménak menjen, hanem ismét a Bécs-Triesti vasutba olvadjon. Vasutak ha nem is mindig ezélszerü irányban metszenek át egy országot, — hogy az országra nézve mindenesetre hasznosak, az bizonyos; de hogy az országnak valódi érdekét képviselik-e? az kérdés; és igen könnyen megtörténik, hogy a valódi érdek az ország határain kivül esik. — Világosan bizonyítja ezt hazánkban saját tengerpartunk jövőjének szándékolt megrontása, de másfelöl látjuk azt is, hogy hazáuk legiparosabb vidéke mindeddig mellőzve van, — hogy országunk keblébe a hazánkon kivüli ipar annál biztosabban versenyezhessen saját iparunkkal, saját piaczainkon, és hogy csakugyan minden közlekedési csatorna, mely a világ forgalmával közvetlen közlekedésbe tehetne : a mennyire lehet, elrekesztessék. A könnyen szabályozható nehézségek, melyek a Duna medrében a vaskapunál mutatkoznak, ma is érintetlen fennállanak. Meg annyi szándékos működések voltak ezek, mebyekkel Magyarország valódi érdekét akadályozni, Fiúménak jövendőjét pedig meg akarták semmisíteni épenugy, mint az egykor hires tenger királynéjának virágzó kereskedését semmivé tették, hogy Triest felvirágozhassák. — És a ki tudja, mekkora óriási nekézsegekkel jár a bizonyos irányban megindult világkereskedés útját megváltoztatni, az tudni s ismerni fogja a nagyszerű erőfeszítéseket, melyeket minden energiánk és hazafiságunk mellett tennünk kell, hogy az eként agyonütött Fiumét ismét föléleszthessük. (Helyes.) Fiúménak a tengerészeién és kereskedésen alapszik minden jövője; ismeri a világforgalomnak minden előnyeit s minden titkait, következésképen jól tudja mindezen állítások alaposságát, melyeket egyébiránt a világ történelmének folyama kézzel fogható tényekkel bizonyít. — Ismeri a tengeri kikötők fölvirágzásának valódi tényezőit, különösen a fötényezönek nagy fontosságát, melyet a termékeny Slavonia nekie nem nyújthat, mert arra korántsem elég nagy, Horvátország pedig épen nem adhat.— Tudja,hogyha a jelenkornak túlzott érzelgése az „unita Itália" keblébe vezetné, csak egy jelentéktelen függelékké aljasulna, mellynek semmi jövendője nincs, mert ezáltal épen a nagy termelő háttér-vidékü kikötők főveszélye, — az országos határváltozás állana be. Tudja, hogy ha a német szövetséghez tartozó Triesttel kell versenyeznie, ugyanazon kormány alatt; Triest elöli jövendőjét. Tudja végre, hogy Magyarország természeti gazdagsága, népének hazafiságtól ösztönzött erélye ? oly jövendőt nyújt nekie, milyennel a világon nem sok pont bir. Ezen körülmény csakugyan inkább lehet oka annak, hogy Fiume Magyarországhoz kivan csatlakozni, mint ama hiábavaló nevetséges czélok, melyeket az elvakult szenvedély nekie tulajdonítani akar, s a titokban örvendező ármány oly nagy készséggel felkarol. Másrészről Fiúménak müveit, okos népe igen jól tudja, hogy egy szabadelvű, lovagias nemzetnek keblében, soha sem tarthat attól, hogy akár anyagi, akár szellemi érdeke valaha rövidséget szenvedjen. — A száz évi együttlét alatt megtanult bennünket ismerni, s ezen ismeretség a legmélyebb hazafias rokonszenvet fejté ki Fiume lelkes népéuek keblében, mely most már annyira öregbült, hogy kész bárminő méltatlanságot eltűrni,mint Magyarországtól elszakittatásának legcsekélyebb jelét is megszenvedni. (Tetszés.) Nézzék méltóságtok ama nemes küzdést, nem méltó-e, az a számban csekély nép legforróbb rokonszenvünkre? (Igaz!) 22 főrendi napló.
