Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-5

46 V. ülés 1861. június 17-én. ban bennfoglaltatva látom, ahhoz én szintén hozzájárulok, s azt egész kiterjedésben pártolom ; meglehet, hogy ezen felirásnak is nem leend sikere, és a felső hatalom tovább is fogja az önkény uralmát gyakorolni, noha az alap, melyre ezt fekteti, igen ingadozó alap, mert a szuronyok, melyek a nemzetek elnyomattatására használtatnak, kétélű fegyver, többször a kormány ellen is fordulnak, mint Olaszországban is történt; a kormányzatnak egyedüli biztos alapja a szeretet és bizalom, és én azért hiszem, hogy Magyarországra fog még egy szebb és jobb hajnal virradni, mert a felső hatalom felett van még egy felsőbb hatalom, az isteni gondviselés, mely nemzetünk fölött őrködik, és igy "ha nemzetünknek nincs is jelene, de lesz egy szebb és dicsőbb jövője. (Helyeslés.) Gróf Eszterházy Pál: Múlt évi october 20-tól fogva meggyőződésem soha ki nem zárta azon eszmét: miszerint a nemzet az 1848-ki törvényes térre, törvényesen újra fölemelkedő nemzet, csak kellő, csak korszerű biztosítékok mellett léphet ezentúl bátran és nyugodtan jövője elébe, mert királyi eskük és törvényei által biztosított, ősei vérével szentesitett jogait és törvényeit nemzeti törvényhozás évkönyveiben örökítve látja ugyan, de idegen befolyástól őrizve, megtámadás ellen biztosítva nem látja. Az osztrák kormánybani bizalmatlanságot az ország egybegyűlt törvényhozóival, a nemzet minden osztályaival is érezve és osztva, biztosítékot keresek, bizalom után vágyódom, de a multakon okulva és pedig a legutóbbi történteknél fogva, a bizalmat keresem e biztosítékban, nem pedig a biztosítékot az egyesek vak és semmi által sem igazolt bizalmában. (Helyes.) A biztosítékot, melyet követelek, két oldalúnak tekintem, mely biztositja a nemzetet és biztosítja a trónt. A midőn O Felsége, törvényesen koronázandó királyunk, 1848-ban történt V. Ferdinánd király trónleléptét, nem különben annak testvéröcscse Ferencz Károly föherezeg uralkodása igényeirőli lemondását, 1861-ben az ország törvényhozásának tudomására juttatja, ünnepélyesen bevallja azt: hogy a most emiitett tények a nemzet akarata és befolyása nélkül, az országgyűlés jóváhagyása és határozata nélkül történtek, de bevallja egyszersmind azt, hogy a pragmatica sanctio, mely a fejedelmet a nemzethez, és a nemzetet a fejedelemhez kölcsönös jogok és kötelességeknél fogva egyiránt köti, lényegében megsértetett. Ez, méltóságos fő RR. komoly figyelemreméltó; itt merül föl előttünk egy égető kérdés, mely sötét aggodalmat ébreszt a nemzet keblében, mely orvoslást igényel, mielőtt a közohajtással koronázandó fejedelmet, Magyarország trónjára hívja. Midőn az egybegyűlt országgyűlés feladatának elismeri, a múlt években az osztrák kormány által vita tárgyává tett alkotmányunk fölött határozni, amidőn feladatának elismeri az uralkodó és nemzet közt törvénynyé vált, de megingatott alkotmány alapjait újból lerakni és megerősiteni, a multakon okulva, legyen első teendője arról gondoskodni, mit tddig országgyűlés soha teendőjének nem véle, legyen mondom, teendője oly óvszerről gondoskodni és határozni, mely a j>ragmatica sanctiót ujabb megsértésektől óvja, mely a király és nemzet által már szentesitett, és szentesítendő törvényeinket biztositja mely biztositja az osztrák kormány önkénye és bitorlása ellen Szt. István koronájával koronázott királyunknak és törvényes utódainak a magyar trónt. A midőn a multakra hivatkozom, reeriminatiókba nem ereszkedem, a reeriminatiók ideje lejárt, mert a győzelem reeriminatiót nem ismer, de a halálosan sértett nemzet, mely bocsánatra képes, képes szinte arra, hogy soha ne feledjen, és komoly emlékeit ivadékokban örökitse. A midőn a nemzet nagylelkűsége múltra fátyolt vetett, ezen fátyol leple alatt őrzi a multat, őrzi az utolsó 12 év gyászos történetét, őrzi utolsó lapjain egy uj ivadék oktatására azon komoly leczkét, miként üdül fel egy halálosan sértett nemzet, mely nemzeti öntudatával bir, miként virul ós szilárdul a szolgaságban azon nemzet, mely a nemzetek Istenétől nyert erejében bizik. A sürü fátyol alatt őrzi a nemzet egy öngyilkos alig hűlt tetemeit, hogy még hamvaiba kiszedhesse az utókor azon komoly leczkét: mint veszett el önkárhozatával egy, a szigorú, de csathatlan közvéleménynyel 11 éven keresztül daezoló absolut rendszer. — Borzadva emelem fel ezen öngyilkos felett a fátyolt, nem, hogy a méltóságos főrendeket annak feltámadásával ijeszszem, de hogy figyelmeztessem megpróbáltatásunk ujabbi lehetőségére, hogy a multak tapasztalásain indulva, figyelmeztessem azon újra felmerülhető veszélyekre, melyek alkotmányunk és nemzeti létünket minden órában fenyegetik. Van azon államban, mely Európa központját foglalja el, olyasmi, mi nem változik soha, és ez az osztrák államtan politikája, mert cynicus doetrinája hagyományos, mert Isten és népek törvényeit önzőleg értelmezi és fejti, mert az ő szentséges czéljainak elérésére, nemzetek életével és fejedelmi koronájával kénye szerint rendelkezik, mert azon ismeretes, de általános kárhozattál sújtott elvet „finis sanctificat média" magáévá tette. 1848- és 1849-ben az osztrák államtan által kitűzött „finis" volt az utóbb Bach által nagy mérvben kifejtett centralisatio és ábrándszerü osztrák államegység, „a szentesített médium" pedig volt: honunknak szétdarabolása, és nemzetiségünk legyilkolása. Méltóságos Fő RR., az osztrák államtan szentséges czéljai veszedelmesek, azoktól mindig lehet tartanunk, ha ármányai ellen óvszerről itt nem gondoskodunk, azoktól mindig lehet tartanunk, ha valaha Ausztria külviszonyai javulnának; de legméltóbb aggodalmunk lehetne azon üdvözlőit nap virradtával melyen a fejedelem a emzettel az alkotmányos-téren találkozva, híveivel kibékül ujabb áldozatai lehetnénk