Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.
Ülésnapok - 1861-7
108 VHiilés. 1861. június 19-én. hagyása mellett még sok nagyérdekü törvények a már előre kimondott, szükséges revisio végett elhalasztattak; mások pedig és azon sarkalatos törvények is, melyek országgyűléseink rendes tartásának egyetlen garantiája voltak, végkép eltöröltettek, mert tevékenységük egy előttünk eddig ismeretlen testületre, az úgynevezett „verstarkter Reichsrathra" bízatott, és pedig bízatott országunknak számos törvényei ellenére, melyek elszámlálásával a méltóságos főrendeket untatni nem akarom, mert előttünk úgyis tudva vannak. Következőkép természetes, hogy az ország és annak minden törvényhatóságai ezen pátenssel megelégedve nem voltak s azt részint félretették, részint fölirásaikban segítséget kértek Ö Felségétől s tanácsosaitól. De e helyett január 16-án, és február 26-án érkezett lebocsátványok egészen leverték azon kis reményét is a nemzetnek, melyet az októberi pátens még némelyeknek nyújtott, mert az abban kimondott elveihezi ragaszkodását ő Felsége nemcsak kijelentette, hanem azok végrehajtása végett a nemzetet anyagi erővel is megkínálta. Sajnos, hogy ő Felsége nevelőinek, tanítóinak és mostani tanácsosainak ez alkalommal azon szemrehányást kell tenni, hogy ö Felsége szépatyjának, II. Lipótnak, azon jó embernek és philantropnak jelszavát „opes regum amor subditorum" nem tárták szem előtt s igen látszottak ingerelve lenni II. Frigyes porosz király szavai elfogadására, melyeket az ágyúira szokott vésetni, t. i. „ultima ratio regum." E körülmények közt összehivattunk most ezen országgyűlésre, nem ugyan Pestre, mint az 1848-ki törvények meghatározzák, hanem Budára, ámbár onnan az nap ismét átköltöztünk. Itt már az első ülés alkalmával kimondám aggodalmamat afölött, hogy sajnosán tapasztaltam, mikép elnök ö excellentiájának úgyis mint királyi biztosnak kineveztetésénél a magyar miniszter ellenjegyzését nélkülözni kell, remélvén mindig, hogyanagyon óhajtott magyar minisztérium ezideig kinevezve lesz, és az ellenjegyzés pótlólag meg fog történni. De ugyanazon alkalommal, t. i. az országgyűlés megnyitása alkalmával szintén arra látszott 0 Felsége hajolni, hogy azon megerősített Reichsrathban is úgyszólván az egyesült monarchiának tanácsosai magyarok legyenek. Ezt mint már ezelőtt is többször kijelentettem, soha sem gondolom a magyar nemzet által elfogadhatónak, mert megvallom igazán , habár megválasztatnának is , nem áll nekem azért jót senki, hogy hazánk részéről ismét oly férfiak lesznek ott, mint azok voltak, kik csupán maguk személyében jelentek volt meg. Mert ha szabadválasztás lesz is, a kormány előtt nem ismeretlen korteskedés utján, oly roszféle hazánkfiai is megválasztathatnak, kik az ország minden érdekeiről megfeledkezvén, saját érdekeiket fogják inkább követni. De arról sem vagyok biztosítva, hogy a többi tartományok részéről is mindenkor a nép jogait becsülő egyének lesznek, mint szintén voltak köztük többen. Lehetnek ott — nehogy az ujabb idő szörnyetegeinek nevét kimondjam — Hoherek, Basták, KarafFák, kik mérges pókok gyanánt a legjobb fejedelem szivét is ugy körülfonhatják mérgezett fonalaikkal, hogy Titusokból Caligulákat, Nérókat és Domitianusokat képeznek. És most, midőn az országgyűlés együtt van, a sérelmek újra feltámadnak, t. i. az egyének erőszakos elhurczoltatása és az adónak katonai eröveli behajtása. Volna egész sereg sérelem, melyeket ugyan följegyeztem, de azok részint a fólirásban már említve vannak, részint pedig elő fognak fordulni, erre nézve tehát lesz idő akkor szólani. Azért én azon föliratot, melyet a í. képviselőház mihozzánk küldött, elfogadom. Sajnosán jelentem ugyan, hogy én nélkülözöm abban nagy hazánkfiának, Deák Ferencznek néhány czikkét, mely abból kimaradt; de azért mégis elfogadom , mert tisztességesebbnek találom, ha Ö Felségéhez irunk, akár idegen fejedelem volna is, mintsem hogy határozat utján közöljük vele véleményünket. Másodszor, mivel azon úton biztosabban lehet Ó Felségétől választ remélni. És harmadszor azért fogadom el a föliratot, mert — megvallom igazán, a mint magam előtt tisztán látom, — ámbár sem Olmützben, sem Budán, sem Esztergámban, sem Pozsonyban Ö Felségének útját nem állottam, mégis az ö meghívása következtében jelentem meg itt. Úgyszintén kívánom, hogy mi valamennyien tisztán álljunk az ország és annak minden lakosai, az osztrák népek, Európa és az utókor előtt, nehogy ránk férjenek Isaiás próféta ezen szavai : „dissiparunt foedus sempiternum." Nem hallgathatom el végre megjegyzésemet azon egyik előttem szólott előadásában többször előfordult kifejezésre nézve : „ausztriai népek." A tisztelt szónok talán csak e szót „ház" feledte ki, és azt akarta mondani : „ausztriai ház népei." Mert nem kívánnám, hogy ezáltal oka legyen valakinek csak gondolni is azt, hogy valamennyi népek, melyek az ausztriai császár keze alatt vannak, Ausztria népeinek tartatnak. (Lljenzések.) Elnök: Ne méltóztassanak elnöki türelmetlenségnek tulajdonítani, hanem csak tisztán az ügynek érdekében teendő kérdésnek tekinteni, ha előterjesztem, hogy miután eddig már harminczkét oly jeleä nyilatkozat történt, s mindannyi ugyanazon véleményt fejtette ki, tehát a m. Főrendek közt semmi vélemény különbség nincs; és miután — ha nem saját, hanem más gondolatával szabad élnem — nem annyira az indokolások különbségét, mint inkább azok különböző menetét lehetett a beszédekből megérteni : az a kérdés, hogy váljon szükséges-e ezen tanácskozást még hosszabban folytatni, a mely nemcsak a képviselőháznak hosszas tanácskozása által, hanem különösen azon remek mü által, mely előttünk fekszik, valamint
