Felsőházi irományok, 1939. IV. kötet • 151-218., III-IV. sz.

Irományszámok - 1939-202

202. szám. 409 vizsgálatának, a 6. §. első bekezdése szerint felhasznált ásványolaj- és föld­gázmennyiségek felhasználásának, a veszteségek megakadályozásának és az egyéb vonatkozó munkáknak ellen­őrzésével. Ezt a szakértőit a folyamat­ban levő munkálatokról minden tekin­tetben fel kell világosítani és a fúrá­sokról szóló folyó jelentések másola­tait, valamint az átfúrt geológiai réte­gek próbáit rendszeresen számára el kell küldeni, illetőleg a helyszínén ren­delkezéséré kell bocsátani. A műszaki szakértőnek meg kell adni az általa kívánt összes felvilá­gosításokat. Ásványolaj és földgáz fel­tárása esetében távbeszélőn vagy táv­iratilag azonnal értesíteni kell. 12. §. Magyar társaság alapítása. A Wintershall köteles a jelen OSZ. hatálybaléptétől számított hat hóna­pon belül egy külön társaságot alapí­tani MAGYAR—NÉMET ÁSVÁNYOLAJ MÜVEK korlátolt felelősségű társaság cég alatt és ennek a társaságnak a kereskedelmi cégjegyzékbe való be­jegyzését az illetékes törvényszéknél a vonatkozó törvényes előfeltételek igazolásával kérni kell. Ez a társaság a Wintershall egyidejű egyetemleges kezessége mellett, mint a Wintershall megbízottja, az OSZ.­ből és a KSZ.-ből származó összes jogokat és kötelezettségeket gyako­rolja Magyarországon. Ha a Wintershall e társaság meg­alapítását gondatlanságból elmulasz­taná, a m. kir. iparügyi miniszter az OSZ.-t azonnali hatállyal felmond­hatja. Felsőházi iromány. 1939—1944. IV. kötet, Erdgases und des Wassers, der Unter­suchung der Erdöl- und Erdgasschich­ten, der Verwendung der gemäss § 6 Absatz 1 verbrauchten Erdöl- und Erd­gasmengen, der Verhinderung von Ver­lusten und der sonstigen einschlägigen Arbeiten betrauen. Dieser Sachverstän­dige ist über die in Gang befindlichen Arbeiten in jeder Hinsicht zu unter­richten, auch müssen ihm die Kopien der laufenden Berichte über die Boh­rungen sowie die Proben der durch­bohrten geologischen Schichten regel­mässig zugeschickt bezw. an Ort und Stelle zur Verfügung gestellt werden. Dem technischen Sachverständigen müssen die von ihm gewünschten sämt­lichen Aufklärungen erteilt werden. Er ist im Falle des Fündig wer dens auf Erdöl und Erdgas unverzüglich tele­fonisch oder telegrafisch zu benach­richtigen. § 12. Gründung einer ungarischen Gesellschaft. Wintershall hat innerhalb von sechs Monaten — gerechnet vom Inkraft­treten dieses OV — eine besondere Ge­sellschaft unter der Firma UNGARISCH-DEUTSCHE ERDÖLWERKE Gesellschaft mit beschränkter Haftung zu gründen und die Eintragung dieser Gesellschaft in das Handelsregister des zuständigen Gerichtshofes bei Nach­weis der in Frage kommenden gesetzli­chen Vorbedingungen zu erbitten. Diese Gesellschaft nimmt unter gleich­zeitiger Gesamthaftung von Winters­hall als Beauftragte von Wintershall alle Rechte und Pflichten aus dem OV und KV im Lande Ungarn wahr. Falls Wintershall die Errichtung die­ser Gesellschaft fahrlässigerweise unter­lasse kann der K. Ung. Industrie­minister den OV mit sofortiger Wirk­samkeit kündigen. 52

Next

/
Thumbnails
Contents