Felsőházi irományok, 1939. II. kötet • 58-108. sz.
Irományszámok - 1939-63
u 63. szám. szervezi és erre a célra külön szakfelügyelőt állít be a 269.886/1936. B. M. számú rendelet. A szegénysorsú gümőkóros betegek ingyenes ápolását kívánja előmozdítani a 263.140/1938. B. M. számú rendelet olyképpen, hogy a kórházi, szanatóriumi és tüdő betegotthoni beutalás jogát az egész ország területéről a M. kir. Országos Közegészségügyi Intézet igazgatójára ruházza. Ez utóbbi intézkedésnek az volt a célja, hogy a kórházi, szanatóriumi elhelyezésre váró nagyszámú beteg közül az aránytalanul kisszámú ágyra az illetők és a köz szempontjából leginkább és legsürgősebben rászorulók elhelyezését biztosítsa. A főbb vonásokban fentiekben ismertetett részletintézkedéseken kívül a gümőkór elleni védekezés tekintetében hazánkban mindezideig nem történt összer fogó szabályozás, bárha a gümőkóros halálozások nagy száma élesen rávilágít v ennek a kérdésnek a néperő fenntartása szempontjából való kiváló jelentőségére. Nem mond ellent az átfogó szabályozás szükségességének az az ismert tény, hogy a gümőkóros halálozás hazánkban, a kultúrállamokban észlelhető általános apadáshoz hasonlóan, az utolsó évtizedekben fokozatosan csökkent. Míg 1920-ban Csonka-Magyarország területén gümőkórban 25.082 ember (100.000 lélekre 316), addig 1930-ban 17.162 ember halt meg (100.000 lélekre 199), 1936-ban pedig 13.646 ember (100.000 lélekre 155). Ebből esetleg arra lehetne következtetni, hogy ha semmi újabb intézkedés' sem történnék a gümőkóros halálozás csökkentésére, ez még akkor is magától fokozatosan tovább csökkenne. A gümőkóros halálozás csökkenése egyideig még a jelenlegi elrendezés mellett is lehetséges, de a csökkenés mind lassúbb lenne s a mai intézkedések mellett egy idő múlva előreláthatólag meg is állana. Figyelmet érdemel az a megállapítás is, hogy a gümőkór a városokban csökken erősebben, míg a falvakban a csökkenés jóval lassúbb. A gümőkórhalálozás emelkedését városokban a múlt század közepén az iparosodással s ennek következtében a falusi lakosságnak a városokba özönlésével hozták oki kapcsolatba. A városi kedvezőtlen élet- és munkaviszonyok teremtették meg azokat a kedvezőtlen életkörülményeket, melyek annakidején — különösen a faluról a városba özönlött népesség körében — a gümőkór terjedését kiváltották. A lakosság széles rétegei estek át gümőkór fertőzésen. Ez a fertőzés egyrészt nagyszámú gümős halálozást okozott, másrészt azonban a lakosság tekintélyes részének bizonyos védettségét váltotta ki. Ez — karöltve a város- és ipar higiéné fejlődésével, a munkaviszonyok és kereseti lehetőségek javulásával, — a városi lakosság gümőkóros halálozásának fokozatos csökkenéséhez vezetett. Viszont a város és a falu mind szorosabbá váló kapcsolata a falusi lakosságnak erősebb fertőzéséhez vezetett. Csak súlyosbította a helyzetet az agrárlakosság életviszonyainak higiénés szempontból nézve is primitívebb foka, a falusi népnek sokszor célszerűtlen, máskor egyszersmind elégtelen táplálkozása. Egyes államokban a városi lakosság tuberkulózis halálozása máris alacsonyabb a falusi lakosság gümőkóros halálozási arányánál. A városoknak egy másik csoportjában a még mindig magasabb szinten mozgó gümőkórhalálozás elsősorban a városok gyógyító központ jellegével függ össze, annál inkább, minél erősebb a falusi lakosságnak a városok felé áramlása. Mindezek a tények a falusi települések fokozottabb védelmének megszervezését sürgetik. Rét kell mutatnom továbbá még egy igen fontos körülményre, s ez az, hogy a gümőkóros halálozás csökkenésével nem halad szükségkép párhuzamosan a gümőkóros megbetegedéseknek szama. A gümőkóros megbetegedések számára vonatkozólag — a kötelező bejelentés hiányában — számadatok nem állanak ugyan rendelkezésünkre, számos szakembernek -azonb an az a véleménye, hogy a gümőkóros halálozások számának csökkenése a gümőkórban megbetegedettek
