Felsőházi irományok, 1935. IX. kötet • 367-414., VI-XV. sz.
Irományszámok - 1935-387
387. szám. 55 rint már az összes közszállításokat olyan munkaadóknak kell kiadni, akik valamely családi bérkiegészítő pénztárhoz tartoznak. Az 1932. március 11-i törvény kötelezte az összes ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági üzemeket és a szabadfoglalkozású egyéneket, hogy valamely családi bérkiegészítő pénztárhoz csatlakozzanak, az elismert pénztárakat pedig, hogy minden munkásnak családi pótlékot fizessenek. Ez a törvény az egyes foglalkozási ágakban fokozatosan lépett hatályba. A családi pótlék megilleti mindenik munkást a háztartásában élő minden törvényes, törvényesített és örökbefogadott gyermek után mindaddig, míg ezek életük tizenötödik évét el nem érik, illetőleg, amíg iskolai tanulmányaikat végzik. A családi pótlék legkisebb összegét a munkaügyi miniszter rendeletben állapítja meg. A 81 megye közül azokban a megyékben, amelyekben az árak a legalacsonyabbak, a pénztárak egy gyermek után havi 15 frank, két gyermek után havi 30 frank, három gyermek után havi 45 frank s minden további gyermek után 20 frank családi pótlékot fizetnek. Párizsban, ahol a megélhetési viszonyok sokkal nehezebbek, egy gyermek után havi 30, két gyermek után havi 70, három gyermek után havi 120, minden további gyermek után havi 80 frank családi pótlék jár. A bérkiegészítő pénztárak a munkaadói tagjárulékot különbözőképpen állapítják meg. Túlnyomó részük a kifizetett munkabéreket veszi alapul s azoknak 2—6%-át kell járulékként befizetni, más pénztárak a tagjárulékot a munkáslétszám alapján róják ki s különbséget tesznek férfi- és nőmunkavállalók között; ismét egy másik része a fizetett munkanapokat, a mezőgazdasági üzemeket magukban foglaló pénztárak pedig a megművelt területet veszik alapul. A pénztárak évenkint, több, mint 800 millió frank családi pótlékot fizetnek ki és ezenfelül különböző családvédelmi intézményeket is létesítettek, ezenfelül évenkint mintegy 10.000 gyermek nyaraltatásáról gondoskodnak. Minden családanya oktató és szórakoztató folyóiratot kap, mely 400.000 példányban jelenik meg. Belgiumban a fejlődés menete nagyjából ugyanaz, mint Franciaországban : először egyes munkaadók külön-külön fizettek családi pótlékot, azután magánkezdeményezésből családi bérkiegészítőpénztárak alakultak (az első 1921-ben), majd a törvényhozás is foglalkozni kezdett a kérdéssel. Az 1930. augusztus 4-i törvény szerint minden ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági vállalatnak, amely munkavállalókat foglalkoztat, csatlakoznia kell valamelyik bérkiegészítő pénztárhoz. Ez a kötelezettség fokozatosan lépett életbe, mégpedig az üzemek nagysága szerint : előbb a legalább 100, azután a legalább 10, majd a legalább 5, végül az ennél kevesebb munkavállalót foglalkoztató üzemekre. Az állam is állított fel bérkiegészítő pénztárt s a bérkiegészítő pénztárak összefogó szervéül a Nemzeti Bérkiegészítő Pénztárt létesítette. Utóbbinak az a fő feladata, hogy az egyes pénztárak között a pénzügyi egyensúlyt biztosítsa, olyképpen, hogy az egyes pénztárak tartoznak kezelési feleslegük felét a Nemzeti Bérkiegészítő Pénztárnak átadni, amely ebből a hiánnyal küzdő pénztárakat segíti. A Nemzeti Bérkiegészítő Pénztár ezenfelül évi 30,000.000 frank állami támogatást is igénybe vehet. Azok a pénztárak azonban, amelyeknek hiánya tartós, kötelesek a családi pótlék összegét leszállítani. A családi pótlék összegét a törvény eredetileg az első gyermek után 15, a második után 20, a harmadik után 40, a negyedik után 70, az ötödik és minden további gyermek után havi 100 frankban állapította meg, ezek az Összegek azonban a kiskereskedelmi árak változásával módosultak s 1937. január l-e után 18, 30, 53, 86 és 121 frankot tettek ki. A törvény a munkaadók járulékát egységesen minden férfi munkavállaló
