Felsőházi irományok, 1935. VII. kötet • 314-325., V. sz.
Irományszámok - 1935-324
324. szám. 367 adható meg, ha az építtető az építésügyi hatóság kikötésein felül még a következő feltételeknek is megfelel : 1. A telektulajdonos az utca szélesítéséhez, illetőleg utcanyitáshoz szükséges területet a városnak díjtalanul köteles átengedni és az épületet a szabályozási vonalba. köteles építtetni. 2. Az építési telek emeletes épületeknél 100 négyszögölnél, a villaszerű épületeknél 150 négyszögölnél kisebb akkor sem lehet, ha azt az építésügyi szabályrendelet esetleg kivételesen meg is engedné. 3. A kedvezményre igényt tartó új épület az építésügyi hatóság által megállapítandó telekmélységig — udvari szárnyépületek nélkül — építhető fel, mégis azzal az eltéréssel, hogy ha az épület homlokzatszélessége a 15 métert meghaladja, az építésügyi hatóság középszárny létesítését engedélyezheti. Lépcsőház vagy liftkamra céljára középszárny az építésügyi hatóság külön engedélye nélkül is létesíthető, ha a szomszédos telkektől legalább 3 méter távolságban van és az építésügyi hatóság által megállapított épületmélységet legfeljebb 3 méterrel lépi túl. 4. Az épületet az építésügyi hatóság által megállapított épületmagassággal kell építeni és az építtető az építésügyi hatóság által megállapított homlokzatkiképzéshez is köteles alkalmazkodni. 5. A vízvezetékkel és csatornával ellátott, illetőleg az építés évének folyamán ellátni rendelt utcákban és tereken emelt új épületet vízvezetékkel és csatornával, azonfelül —• ha erre a lehetőség megvan — villanyvilágítással kell ellátni. 6. Minden lakásban —• kivéve a segédházfelügyelői lakást — legyen előtér, éléskamra és az építésügyi szabályrendeletben meghatározott nagyságú konyha, valamint vízöblítéses klozett. A garszónlakásokra vonatkozólag a következő 7. pont rendelkezik. 7. Garszónlakásnak a jelen rendelet szempontjából az a lakás tekintendő, amely — beleértve a hallt is — legfeljebb két lakószobából áll és amelyben a kötelezően létesítendő előtéren és vízöblítéses klozetten kívül még csak fürdőszoba és három négyzetmétert meg nem haladó terjedelmű, külön szellőztetéssel ellátott főzőfüíke lehet. 8. A kétszobás és ennél nagyobb lakásokban legalább 4 négyzetméter alapterületű fürdőszobát, továbbá legalább 6 négyzetméter alapterületű önálló cselédszobát kell létesíteni. 9. A szobák •— ideértve a hallt is —~ átlagos belső területe legalább 15 négyzetméter legyen. 10. A mellékhelyiségek világosak és kellően szellőztethetők legyenek. 11. A bérházakban minden 20 lakáshoz — ebből a szempontból 2 garszónlakást egy lakásnak számítva — legalább egy világos mosókonyha tartozzék, ruhaszárításra pedig megfelelő és az összes lakások igényeinek a kielégítésére elegendő helyiségek álljanak rendelkezésre. 12. Minden alapfalon, a földszinti padló alatt 15 centiméter mélységben vízszintes szigetelőréteget kell alkalmazni. Szigetelőrétegül közönséges kátránypapír nem használható. Azoknál a lakóhelyiségeknél pedig, amelyek alápincézve nincsenek, a padló burkolata alatt 10—-15 cm. vastag betonburkolatot kell alkalmazni. 13. Az épületet cseréppel, palával, vagy egyéb tűzbiztos anyaggal kell fedni, és a felmenő falakat, valamint az oromfalakat mészhabarcsba rakott kőből vagy égetett téglából kell készíteni. (2) Az építésügyi hatóság az építési engedély megadásakor határozatát a tervek egy-egy példányának csatolása mellett a pénzügy igazgat óságnak is köteles meg47*