Felsőházi irományok, 1935. IV. kötet • 164-209., II. sz.
Irományszámok - 1935-174
174. szám* 177 áll, hogy a büntetendő cselekmény mindig vétkes jogellenesség, addig á fegyelmi vétség ugyancsak vétkes kötelességszegés, vagyis a fegyelmi vétség lényege az, hogy a fegyelmi felelősséggel tartozó személy vétkesen, tehát neki felróhatóan nem előmozdítója, hanem akadályozója, vagy egyenesen meghiusítója annak a célnak, amelynek előmozdítása kötelessége volna a fegyelmi felelősséget megállapító viszonynál fogva. A minőségi különbség mellett viszont számos közös eleme is van a fegyelmi vétségnek és a büntetendő cselekménynek, amely között legjelentősebb éppen a vétkesség. Ebből az anyagi jogi szemléletből folyik az az eljárásjogi következmény, hogy a fegyelmi eljárás közel áll a büntető eljáráshoz, viszont különleges szabályokat is maga után von. Ezeket az alapelveket juttatja kifejezésre a 127. §. általános érvényességű szabálya, aminek folytán tehát a fegyelmi eljárásban nincs szabályozatlanul maradt kérdés. A fegyelmi vétség és a fegyelmi eljárás sajátos természetéből folyó szabályok mögött mindenütt ott van mint kiegészítő jogforrás az 1896: XXXIII. törvénycikkbe foglalt bűnvádi perrendtartás az azt módosító és kiegészítő jogszabályokkal. A javaslat 128—132. §-ai a fegyelmi eljárásra vonatkozó általános elveket tartalmaznak, amelyek közt legnagyobb fontosságú a 129. §. szabályozása. A javaslat teljesen kiküszöböli a fegyelmi eljárás szerkezetéből a fegyelmi vizsgálatot. Ez az újítás megfelel a jogfejlődés irányainak (utalok az 1921 : XXIX. törvénycikkre, az 1936 : III. törvénycikkre), azonfelül a fegyelmi eljárás hosszadalmasságában rejlő hátrányok kiküszöbölésének is leghatályosabb tényezője. Összefügg ezzel a szabályozással a javaslatnak az a másik fontos rendelkezése, hogy a fegyelmi eljárást mindig kamarai vizsgálat előzi meg. Ez a kamarai vizsgálat van hivatva a tényállásnak a fegyelmi felelősségre vonás célja szempontjából való előkészítő felderítésére. Nem jelent feltétlenül alakszerű cselekménymozzanatot, megfelelő esetben kimerülhet pl. a terhelt nyilatkozatával vagy egy okirat megszemlélésével. A gyakorlati alkalmazás fogja megadni ennek a nagyfontosságú, de célszerűségi és alapelvi szempontból feltétlenül indokolt újításnak egyéni jellegét és közvetlen hasznát. A 130. §. szabálya annak a további alapelvnek folyománya, amely a fegyelmi bíróságot állítja a fegyelmi bíráskodás valódi középpontjába. A legszorosabban összefügg ezzel az alapgondolattal a 131. §. szabálya, amely kizárja a fegyelmi eljárásban a vád elejtését. A fegyelmi vétség alaptermészetéből s ezzel szoros összefüggésben a fegyelmi eljárás rendeltetéséből egyaránt következik az az elvi állásfoglalás, amely nem tartja megengedhetőnek azt, hogy a fegyelmi bíróság elé vitt ügy elvonassék a bírói döntés elől. Nem kényszeríti ez a felfogás a vádlót meggyőződésével ellentétes állásfoglalás képviseletére, amennyiben kifejezetten biztosítja számára, hogy a terhelt felmentését indítványozza, ha nem lát alapot fegyelmi vétség megállapítására, de ennek a nyilatkozatnak is ugyanolyan jogi hatályt tulajdonít, mint egyéb előterjesztésének, valamint a vele szemben álló másik fél nyilatkozatának, azaz a bírói döntés kialakulásának tényezőjévé teszi, de kényszerítő erőt nem ad neki (131. §.). Az ismertetett alapelvek nyomán a fegyelmi eljárás szerkezete a következő: A fegyelmi felelősségrevonás érvényesítése végett panasz tárgyává tett tények észlelése (feljelentés) és előkészítő értékelése a kamarai választmány és a kamarai elnök kezében összpontosul. A kamarai elnök rendeli ki a kamarai vizsgálat foganatosítására a vizsgálóbiztost, aki a vizsgálat iratait bemutatja az elnöknek. Az elnök az iratokat megfelelő indítványtétel végett kiadja a köz vádlónak, aki szükség esetében a kamarai vizsgálat kiegészítését is indítványozhatja. A közvádló indítványa alapján kerül az ügy a fegyelmi bíróság elé. A fegyelmi bíróság az indítvány Felsőházi iromány. 1935—1940. IV. kötet. 23 '
