Felsőházi irományok, 1935. IV. kötet • 164-209., II. sz.

Irományszámok - 1935-174

174. szám. 131 sát nem lehet megtagadni amiatt, hogy az ügyvédet megillető ügyvédi díjat és költséget nem fizették meg. 81. §. Az ügyvéd nem köteles ki­szolgáltatni a fogalmazványait, a tény vázlatot (77. §. első bekezdés), a meghatalmazást, a fél utasításait tartalmazó iratokat -és a megbízás teljesítéséhez szükséges egyéb segéd­iratokat, továbbá az ügyre vonatko­zóan hozzá intézett leveleket, valamint az ügyfél érdekében teljesített fizeté­sekről szóló nyugtákat és egyéb iga­zoló iratokat, a fél kérelmére azonban köteles ezekről a másolási költség meg­térítése ellenében másolatot adni. Ha az ügyfél az iratot nem veszi át attól a naptól számított harminc nap alatt, amelyen az ügyvéd az irat ki­szolgáltatását felajánlotta, az ügyvéd az iratot az ügyfél vagy jogutódja költségére és veszélyére a saját vagy az ügyfél lakóhelyének kir. járásbíró­ságánál vagy kir. közjegyzőnél lete­heti. Az emiitett határidő eltelte után az ügyvéd csak szándékosságért vagy súlyos gondatlanságért felel. 82. §. Tilos az ügyvédnek nyilván­valóan jogtalan igény érvényesítésére vállalkoznia, az ügyfelet nyilvánvalóan alaptalan per vitelére felszólítania avagy az ügyfél részére nyilvánvalóan szükségtelen vagy nyilvánvalóan alap­talan beadványt készítenie ; tilos vala­mely ügy vitelére nyilvánosan vagy közvetítő útján vagy erre irányuló felhívás nélkül ajánlkoznia. Tilos olyan ügy vitelére vállalkoznia, amely meggyőződése vagy az ügyfél határozott kijelentése szerint jogsza­bály rendelkezésének vagy más jogá­nak kijátszására vagy bíróság vagy más hatóság törvényes intézkedésének meghiúsítására irányul; tilos a kép­viseletére bízott ügy vagy per tárgyát a maga részére megszereznie. Munkadíjnak (96. §.) a pertárgy értékéhez mért arányban meghatáro­zását nem lehet a pertárgy megszer­zésének tekinteni. Tilos az ügyvédnek fiókirodát tar­tania. 83. §. Tilos az ügyvédnek a reá bízott ügyben időszaki lap vagy más sajtó­termék részére a családi életet érintő vagy valakinek jóhírnevét veszélyez­tető értesítést adnia, vagy az elvállalt vagy az azzal kapcsolatos büntető ügy­ben a feljelentésről, nyomozásról vagy vizsgálatról időszaki lap vagy más sajtótermék részére közlést tennie. Ez a tilalom nem vonatkozik az ügy jogerős befejezése után s az ügyben szereplő személyek nevének közlése nélkül tudományos célra történő köz­lésre. 84. §. Az ügyvéd köteles bíróságok előtt vagyontalan perlekedőket is kép­viselni (pártfogó ügyvéd). A pártfogó ügyvéd kirendelésére irányuló kérelmet a per vitele szerint illetékes ügyvédi kamaránál kell elő­terjeszteni, mely azt az erre a célra alakított külön bizottságban veszi tár­gyalás alá. A bizottság megtagadja a pártfogó ügyvéd kirendelésére irányuló kérelem teljesítését, ha gondos mérlegelés alap­ján megállapítja, hogy az érvényesí­teni kívánt igény teljesen alaptalan vagy az ügyfél az igényérvényesítésé­hez szükséges bizonyítékokat felhívás ellenére sem jelölte meg vagy nem ter­jesztette elő. Ha a pártfogó ügyvéd által képviselt ügyben a pártfogó ügyvéd lakóhelyén kívül bíróság vagy más hatóság előtt helyettesítésre vagy az ügy ellátása érdekében mellőzhetetlen más eljá­rásra van szükség, annak teljesítésére az az ügyvédi kamara, amelynek terü­letén levő bíróság vagy más hatóság előtt a helyettesítésre, illetőleg az ügy ellátása érdekében mellőzhetetlen más cii árasra szükség van, a pártfogó ügy­véd kérelmére helyettes pártfogó ügy­védet rendelhet ki. 85. §. Pártfogó ügyvédet elsősorban azok közül az ügyvédek közül kell ki­jelölni, akik minden év január havában jelentkeztek az ügyvédi kamaránál a 17*

Next

/
Thumbnails
Contents