Felsőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-163., I. sz.

Irományszámok - 1935-104

104. szám. 71 A kisajátítási törvény 44. §-ának harmadik bekezdése azzal igyekezett egyes érdekelteket a kártalanítási» eljárás kezdeményezésétől visszatartani, hogy őket a kártalanítási eljárás hivatalos költségeinek előlegezésére kötelezte. A javaslat ilyen előlegezési kötelezettséget nem állapít meg, a 101. §-ban azonban a kincstárnak a költségekben marasztalását kizárja, egyébként pedig a költségek előlegezésének és viselésének kérdését a 3. §. (*) bekezdése alapján kiadandó rendeletnek tartja fenn. Az idézett rendelkezésnek kétségkívül önmagában is meglesz az a hatása, hogy az érdekeltek alaptalan panaszokkal ritkán fognak élni, a javaslat azonban az eljárás elhúzásával szemben még egy további védelmi intézkedést tesz. Szükségesnek látszik nevezetesen annak biztosítása, hogy az eljárást panaszok előterjesztésével ne hátráltassák az olyan jelzálogos hitelezők, akik bármilyen magasan megállapított becsérték esetében sem juthatnának kielégítéshez. A javaslat ezért abból az elvi álláspontból kiindulva, — amely egyébként mind a kisajátítási törvény, mind a javaslat több rendelkezésének is hátteréül szolgál — hogy az átengedés a telekkönyvi érdekeltek szempontjából az árverési eladáshoz hasonló jelentőségű, kizárta a jelzálogos hitelező panaszjogát arra az esetre, ha a földmívelésügyi miniszter által megállapított becsérték eléri az ingatlannak végrehajtási árverés esetére megállapítható kikiáltási árát. Minthogy azonban a kikiáltási ár általánosságban a kataszteri tiszta jövedelem ötvenszeres szorzata, végrehajtási jogunk szabályai pedig módot nyújtanak arra, hogy amennyiben a kataszteri tiszta jövedelemnek ez a szorzata az ingatlan valóságos értékét nem fejezi ki, a hitelezők saját költségükre szakértői becslést foganatosíthassanak a kikiáltási ár megváltoztatása céljából, a javaslat is lehetővé teszi, hogy a panaszszal élni kívánó jelzálogos hitelező ily előzetes l^ecslés foganatosításával érhesse el azt, hogy a javaslat szempontjából panasz előterjesztésére jogosulttá váljék. Az ilyen, a hitelező által foganatosított szakértői becslés eredménye rendszerint a panasz folytán meginduló bírói eljárás során is hasznos adatokkal fog szolgálni és a panasz tárgyában folyó eljárást esetleg meg is fogja könnyíteni. Minthogy azonban ez az előzetes szakértői becslés mindenesetre bizonyos időt vesz igénybe, amely alatt a panasz beadására megszabott határidő le is járhat, a javaslat a becslés iránti kérelem előterjesztésének igazolása esetében a bejelentéssel élő jelzálogos hitelező javára a panasz beadási határidejét megfelelően meghosszabbítja. A 27, §-hoz. A haszonbérletbe átengedés esetében a becsérték megállapítása nem látszik szükségesnek. A javaslat ugyanis a becsértéket nem fogadja el számítási alapul a haszonbér mértékének megállapítása tekintetében, hiszen a haszonbér mértékét a becsértéken kívül attól is függővé kell tenni, hogy minő egyéb kikötéseket tartalmaz a haszonbérleti szerződés. Az ország területén uralkodó egymástól eltérő szokásokra figyelemmel nem látszik célszerűnek az a megoldás sem, hogy a törvény a haszonbérleti szerződések tipizálása útján létesítsen olyan alapot, amely mellett a haszonbér általánosságban a becsérték bizonyos százalékában lenne megállapítható. Tekintettel arra, hogy a javaslat rendelkezései szerint a haszonbérletbe átengedett ingatlanok utóbb szintén tulajdonba átvételre kerülhetnek, a becsérték megállapításának jelentősége lehetne még akkor, ha a javaslat a haszonbérletbe átvételkori becsértéket kívánná egyszersmind olyan becsértéknek is tekinteni, amelyért az ingatlant később tulajdonba át lehet venni. Ez a megoldás azonban sem a kincstár, sem az átengedésre kötelezettek szempontjából nem lenne megnyugtató, mert hiszen az ingatlanok értékelésében eltolódások állhatnak be és ezeket az eltolódásokat annál kevésbbé lehet figyelmen kívül hagyni, mert maga a javaslat is utal arra, hogy egyes esetekben a tulajdonba átvétel csak tíz év, vagy még hosszabb idő eltelte után fog bekövetkezni. De a haszonbérletbe