Felsőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-163., I. sz.
Irományszámok - 1935-104
36 104, szám. piacot az ilyképpen földhözjuttatottak munkakínálatától, a nemzeti termelésnek pedig pótolhatatlan veszteségét jelentené. A javaslat természetszerűen igyekszik a földnélküli s két keze munkájából élő lakosságunk érdekeit is biztosítani, tulajdoni kisbirtokhoz juttatni azonban nem ezeket akarja, hanem olyan családok kisbirtokhoz juttatására törekszik, amelyek bizonyos anyagiakkal már rendelkeznek, szerzőképességükkel már eddig is kiváltak sorstársaik közül s amelyektől — mint akiket az élet minden hatósági válogatásnál megbízhatóbban szelektált — leginkább várható az, hogy nemcsak szociális és népesedési, de termelési szempontból is meg fognak felelni a hozzájuk fűzött várakozásoknak. A kisüzemek szaporításával kapcsolatban egyesek termelésünk visszafejlődésétől, a munkanélküliség fokozódásától s káros népesedési kihatásoktól tartanak. Józan mértékben végrehajtott szerkezeti változás esetén véleményem szerint ezek egyikétől sem kell félnünk. Kétségtelen, hogy hazánkban a tömegtermények — különösen gabonaneműek — termelési eredményei a nagybirtokon átlagban 20 %-kal kedvezőbbek, mint a 100 kataszteri holdon aluli kisbirtokokon. Ha ezt a nagybirtok nagyobb tőkeerejének s gazdálkodásában érvényesülő nagyobb szaktudásnak a javára írjuk is, nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a — sok helyütt tagosítatlan — kisbirtokok termelési eredményét rontja az a hárommillió holdnyi törpebirtok is, amelyen kellő felszerelés hiányában természetesen csak jóval gyengébb eredményeket érhetnek el tulajdonosaik, mint az önálló kisbirtokokon. Remélem, hogy a keletkező életképes kisbirtokok — kellő felszereléssel és szaktudással — a tömegtermények termelésénél is meg fogják állni helyüket, mint ahogy a mezőgazdasági melléktermények (gyümölcs, baromfi, tojás, toll, stb.) tekintetében — amelyben a kisbirtoknak vezető szerepe van — eddig is megállották. A javaslat révén önálló kisbirtokossá váló személyek gazdasági erősbödésével velejáró emelkedő fogyasztó- és vásárlóképesség — véleményem szerint — a kincstár szempontjából is kedvező eredményekkel fog járni. Kifejezetten előnyös hatásokat várok a kisbirtokok szaporításától szociális tekintetekben. Minden társadalom annál szilárdabb, minél több tagja van — önérdekével is — hozzákötve ahhoz az állami vagy társadalmi rendszerhez, amelyben élni kénytelen. Ez magyarázza minden tudatos birtokpolitikának is azt a törekvését, hogy minél több embert akar a hazai fold részesévé tenni. Az új kisbirtokok keletkezése túlnyomórészben kivonja a munkapiacról azoknak a kínálkozását, akik megélhetést jelentő kisbirtokhoz jutottak. Ez a körülmény, valamint a javaslatnak azok a rendelkezései, amelyekkel a kenyérnélkülivé váló gazdasági cselédekről gondoskodni kíván, a mezőgazdasági területében csak kevésbbé érintett nagybirtoknak az a várt igyekezete, hogy gazdasági szükségességét nagyobb eltartó képességével jövőben még inkább bizonyítani kívánja, valamint a javaslatnak az a törekvése,hogy a jövőben létesülő földbérlő szövetkezetek fokozottabban nyittassanak meg a földnélküliek előtt, alkalmasaknak látszanak arra, hogy eloszlassák azok aggályait, akik a kisbirtok térhódításától a munkanélküliség fokozódását várják. De nincsenek aggályaim népesedési tekintetben sem. Tudom, hogy a nagybirtok cselédsége a mezőgazdasági lakosság legszaporább néprétegét jelenti, meg vagyok azonban róla győződve, hogy azok a rendelkezések, amelyekkel egyfelől a cselédség jövőjét biztosítjuk, másfelől pedig a nagycsaládú kisbirtokosokat intézményes kedvezményezésekben részesítjük, népesedési szempontokból is kielégítők lesznek. Ellentétben az 1920. évi földreformmal, de egyezően a legtöbb európai állam
