Felsőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-163., I. sz.
Irományszámok - 1935-105
105. szám (2) Ha a bíróság felsőházi tagjainak száma a 40. §. (1) bekezdésében, említett öt év eltelte előtt annyira megfogyatkozik, hogy amiatt a fegyelmi tanácsot nem lehet az 1936 : III. t.-c. 23. §. (s) bekezdésének rendelkezése szerint, a felsőház részéről választott négy tag részvételével megalakíta.ni, a Ház az öt évi időtartam hátralévő idejére a 40. §. (1) bekezdésében meghatározott módon megfelelő számban új tagokat választ. (3) A bíróság tagjainak névjegyzékét, illetőleg az abban beállott változásokat a bíróság elnöke tartja nyilván és közli az igazságügyminiszterrel, a belügyminiszterrel és a pénzügyminiszterrel. 42. §. A bíróságnak a felsőház által választott tagjai a Ház nyílt ülésében bírói esküt tesznek, amelynek szövege a következő : »Én , , mint az 1936 : III. t.-c. 23. §-ában szervezett királyi és országos legfőbb fegyelmi bíróság tagja, esküszöm az egy élő Istenre, hogy az előttem tárgyalandó fegyelmi ügyekben részrehajlás és mellékes tekintetek nélkül járok el, minden igyekezetemet az igazság felderítésére fordítom és a törvény és lelkiismeretes meggyőződésem szerint igazságos ítéletet mondok. Isten engem úgy segéljen.« NEGYEDIK BÉSZ. A Ház belszervezete és tanácskozási rendje. ELSŐ CIM. Á bizottságok. I. Fejezet. Általános rendelkezések. 43. §. (1) A 4. §. értelmében már előbb megválasztott igazoló bizottságon kíFelsőházi iromány. 1935—1940. HL kötet. Bíróság tagjai létszámának kiegészítése. Tagok névjegyzékének nyilvántartása. Tagok esküje,