Felsőházi irományok, 1935. II. kötet • 60-103. sz.

Irományszámok - 1935-60

34 60. szám. — a kifejtettek értelmében szükséges összhang érdekében — módosítja a hivatalvesztésnek a Btk. 57. és 58. §-aiban meghatározott hatályát. Kimondja a javaslat, hogy a 4. §-ban felsorolt személyekre megállapított hivatalvesztés csak az ott megjelölt alkalmazásra vonatkozik (pl. szakértőt hivatalvesztésre ítélnek, mert rendszeresen hanyag és késedelmes a szakvélemény adásában, nem lehet elvi akadálya annak, hogy az illetőt pl. kezelőnek alkalmazzák). Következik ez abból, hogy a 4. §-ban felsorolt személyek csak az ott megjelölt alkalmazásuk körében esnek a javaslat rendelkezései alá ; s az általuk nem az itt megjelölt alkalmazás körében elkövetett fegyelmi vétségek voltaképpen nem is tartoznak a javaslat alapján gyakorolt fegyelmi bíráskodás körébe (legfeljebb abból a szempontból, hogy az illető személy életmódja vagy magaviselete nem alkalmas-e az 5. §.2. pontjában meghatározott fegyelmi vétség megállapítására, 1. a 4. §. utolsó bekezdését s az arra vonatkozó indokolást). Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a 4. §-ban felsorolt személyek mentesülnek a fegyelmi felelősségrevonás következményei alól, illetőleg azt, hogy a felelősségrevonás következményei velük szemben csak ilyen szűkre szabott körben érvényesülnek. A javaslat 36. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezés szerint ugyanis minden bíróság vagy más hatóság, ha oly tényeket észlel, vagy ha oly tények jutnak tudomására, amelyekből alaposan következtethető, hogy a fegyelmi felelősség alá eső személyt fegyelmi vétség elkövetésének nyomasékos gyanúja terheli, köteles az általa észlelt vagy tudomására jutott tényeket a fegyelmi felelősség alá eső személy felügyeleti hatóságával közölni. Ha tehát a 4. §. rendelkezése alá eső személy más (pl. ügyvédi, műegyetemi tanári vagy más közszolgálati alkalmazotti) minőségben fegyelmi felelősséggel tartozik s a javaslat rendelkezései alapján felette gyakorolt fegyelmi bíráskodás körében olyan tények merültek fel, amelyekből alaposan lehet arra következtetni, hogy őt a javaslat rendelkezései alá nem eső minőségében is fegyelmi vétség nyomatékos gyanúja terheli, a fegyelmi bíróság — a fegyelmi ügy befejezése után •— a javaslat 36. §-ának említett rendelkezései értelmében — hivatalból köteles az ügyre vonatkozó adatokat az illető személy felügyeleti (fegyelmi) hatóságával közölni. A 13. §-hoz. Ennek a §-nak rendelkezése csupán annyiban tér el az ezidőszerint hatályos jognak az 1912 : VII. t.-c. 8. §-ában foglalt szabályától, hogy a fegyelmi bíróság hivatalvesztés megállapítása esetében különös méltánylást érdemlő okból és ha azt a vagyoni viszonyok is indokolják, fenntarthatja ugyan az elítéltnek vagy az utána állami ellátásra jogosultnak ellátási igényét, de nem egészen, hanem csupán részben. A mérték meghatározása a fegyelmi bíróság mérlegelésének van fenntartva. gjj Az 1912 : VII. t.-c. 8. §-át a törvényhozás abból az okból alkotta meg, mert a törvény hatálybalépése előtt a fegyelmi bíróságok többször súlyos természetű fegyelmi vétség esetében is mellőzték a megérdemelt hivatalvesztés kimondását, mert a hivatalvesztésnek az 1871 : VIII. t.-c. 26. §-ában meghatározott egyik következménye alól, nevezetesen az állami ellátásra való igény elvesztése alól egyes méltánylást érdemlő esetekben sem lehetett a bíróságnak kivételt tennie. A méltányosság gyakorlását biztosító ezt a jogszabályt a javaslat is fenntartja, de szigorítja a hatályos jogot annyiban, hogy még a legméltányosabb esetben sem lehet helye az ellátási igény teljes fenntartásának. A 14. §-hoz. A javaslat rendelkezései alá eső személyekre vonatkozó eddigi jogszabályok nem rendelkeznek arról, hogy mi történjék akkor, ha a fegyelmi •bíróság újraf el vétel folytán a hivatalvesztésre szóló ítéletet hatályon kívül helyezi. A közigazgatás rendezéséről szóló 1929 : XXX. t.-c. 80. §-ának tizedik bekezdése