Felsőházi irományok, 1935. II. kötet • 60-103. sz.
Irományszámok - 1935-60
28 60. szám. zása felügyeleti úton bármikor megszűntethető, voltaképpen a felügyeleti jog alapján történő felelősségrevonásnak van gyakorlati jelentősége. Az 1897 : XXXIV. t.-c. 28. §-ában foglalt felhatalmazás alapján 4700/1899. 1. M. E. szám alatt kiadott (a Rendeletek Tára 1899. évfolyama II. kötetének 1748. oldalán közölt) rendelet 33.-36. §-ai tartalmazzák az ügyészségi megbízottak felett gyakorolt felügyeleti jogra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek az eddigi tapasztalatok szerint teljesen kielégítők. Abban az esetben pedig, ha a felügyeleti jog körében olyan intézkedésekre lenne szükség, aminőknek a felügyeletre vonatkozó hatályos jogszabályok (a 4700/1899. t. M. E. sz. rendelet említett rendelkezésein felül az 1891 : XVII. t.-c. 14. és 60. §-ai) alapján ügyészségi megbízottal szemben ezidőszerint nincs helyük (pl. rendbírság), a szükségesnek vélt s a 4700/1899. I. M. E. sz. rendeletet megfelelően módosító, illetőleg kiegészítő szabályokat az 1897 : XXXIV. t.-c. 28. §-ában foglalt felhatalmazás alapján kiadható igazságügyminiszteri rendelet állapíthatja meg. A javaslat körében ennélfogva nincs szükség az ügyészségi megbízottak felelősségére vonatkozó külön rendelkezésre. Az 5. §-hoz. Az általános indokolásban részletesen kifejtettem, hogy az 1871: VIII. törvénycikkben foglalt jogszabályok módosítását nagyrészben a fegyelmi vétségnek nem kielégítő meghatározása teszi szükségessé. A fegyelmi vétség javasolt meghatározásában egyfelől az a szempont vezet, hogy kiküszöboltessenek azok a visszásságok, amelyek a gyakorlatban az 1871 : VIII. t.-c. 20. és 21. §-aiban foglalt meghatározás fogyatékossága és helytelensége következtében merültek felmásfelől azonban értékesíteni kívánom az 1871 : VIII. törvénycikk alapgondolatából és rendelkezéseinek szövegéből mindazt, aminek helyességéről hatvan évet meghaladó gyakorlat tett bizonyságot. Helyesnek kell tartani azt a felfogást, hogy a fegyelmi vétség és a büntetendő cselekmény között nem olyan értelemben van különbség, hogy az előbbi rendszerint csekélyebb súlyú érdeksérelmet, illetőleg veszélyeztetést jelent, mint az utóbbi, hanem hogy a fegyelmi vétség elvi értelemben különbözik a büntetendő cselekménytől, mégpedig abban, hogy míg a büntetendő cselekmény mindig vétkes jogellenség, vagyis jogszabály által tiltott cselekmény vétkes elkövetése, addig a fegyelmi vétség lényege az, hogy a fegyelmi felelősséggel tartozó személy ugyancsak vétkesen, tehát neki felróhatóan nem előmozdítója, hanem akadályozója, vagy egyenesen meghiúsítója annak a célnak, amelynek előmozdítása kötelessége volna a fegyelmi felelősséget megállapító viszonynál fogva. A javaslat is fenntartja tehát az 1871 : VIII. t.-c. 20. §-ának azt az elvi álláspontját, hogy fegyelmi vétség csak vétkesen elkövetett kötelességszegés lehet. Tekintve pedig azt, hogy a vétkesség lélektani elemei büntetendő cselekmény és fegyelmi vétség esetében miben sem különböznek, a fegyelmi vétségre vonatkozóan a vétkesség kifejezés használata a büntetőjog területén általában szokásos bűnösség kifejezés helyett alkalmas arra, hogy a fegyelmi vétség és a büntetendő cselekmény között fennálló fentebb említett minőségi különbséget szemléltesse. Indokoltnak tartottam azonban a javaslat szövegezésében is határozottan kifejezésre juttatni azt, hogy míg az 1. pontban a szándékos kötelességszegés minden esetben fegyelmi vétséget alkot, addig a hivatali kötelességnek gondatlanságból megszegése csak a súlyosabb esetekben lehet fegyelmi elbírálás tárgya. Természetes, hogy a fegyelmi elbírálást érdemlő súlyosságot a kötelességszegés súlyossága állapítja meg, ami a fegyelmi bíróság megítélése alá tartozik. A 2. pontban, ahol az állás tekintélyének súlyos megsértéséről Vagy veszélyeztetéséről van szó, természetesen egy tekintet alá kell hogy essék az a körülmény, hogy ez
