Felsőházi irományok, 1935. I. kötet • 1-59. sz.
Irományszámok - 1935-8
60 8. szám. a mikroszkopikus kutatást megalapozta, Shakespeare gyönyörű drámáit írta, azalatt nálunk a háromfelé szakadt országban felégették a városokat és egymást gyilkolták az emberek. Elképzelni is nehéz hogy hol állanánk mi ma, ha Pázmány kultúr-várrendszere, valamint Bethlen Gábornak nagyenyedi és Kisdy Benedeknek kassai egyeteme, melyeket a császáriak tettek tönkre, szabadon kibontakozhatott és küldetését teljesíthette volna az oláhok, szászok és a szlovákok között. Bizonyára elejét vették volna ezek a nemzetiségi nehézségek kiéleződésének és mi elkerültük volna Trianont. Pázmány egyeteme tehát, mint valami erratikus szikla a síkságon, egyedül magaslott ki évszázadokon át kultúránk mezején és valóban az volt háromszáz éven át, aminek Mária Terézia nevezte : Mater omnium in regno nostro academiarum et gymnasiorum. Belőle fejlődött 1782-ben az állatorvosi iskola, ugyanakkor az Institutum geometro-hydrotechnicum, 1804-ben a fiumei tengerészeti, ugyanakkor a pécsváradi erdészeti intézet és ő kezdte meg a Ludovika Akadémia elődeként 1802-ben a hadi tudományok tanítását. Valahányszor újabb egyetem alakult, a Pázmány egyetem növendékei voltak azok, akik az új tanszékeket benépesítették. Ugyanakkor azonban az egyetem mint kutatóintézet is működött és jóformán kizárólagos műhelye volt a tudományos búvárkodásnak. Ennek a nagyszerű fellendülésnek bizonyos gátja volt Mária Terézia ; pedig ő szívvel-lélekkel szerette az egyetemet ; megható, amit búcsúiratában mond : »még a hideg sírban is jól fog esni, hogy szolgálatára lehettem a nemzetnek és a kultúrának«. Azonban az a kívánsága, hogy a birodalom összes egyetemei mindenben a bécsihez igazodjanak, — Universitati Vindoboniensi per totum conformentur, — nagyon megnehezítette azok egyéni fejlődését. Még inkább gátolta ezt, hogy II. József a legkíméletlenebbül beolvasztotta az egyetemet az állam hivatalai közé, elvette annak vagyonát és jogait. Ezt ugyan visszavonta a halálos ágyán, de a helytartótanács azóta mégis folyton beavatkozott az Egyetem ügyeibe, kijelentvén, hogy »nec decanis facultatum, nec magistratui academico aliquis influxus in res litterarias concedendus est«. Ismeretes, hogy erre 1848-ban a XIX. t.-c. az egyetemet közvetlenül a miniszter alá helyezte, de nem állította kellően vissza annak autonómiáját. Innen származtak azok az ellentétek a kormány és az Egyetem között, amelyek látszólagos jogcímet adtak a cseheknek a hágai ítélet által jóvátett erőszakára. A Bach-korszak 11 esztendejében az egyetem annyira el volt nyomva, hogy még csak rektort sem választhatott és közgyűlést sem tarthatott. Az első barátságos szó Ferencz József ajkáról hangzott el a koronázás alkalmával, mondván, hogy az Egyetem a nehéz, de nemes és hálás feladatát hűen teljesíti, amiért a haza a köszönetét, a fejedelem pedig elismerését nyújtja neki díjul. A lefolyt 300 év alatt az Egyetemnek mintegy y 2 m ülió hallgatója volt, akik között mintegy százezer kapott papi, bírói, ügyvédi, orvosi, tanári stb. oklevelet. Apostolokként oszlottak ezek szét az országban, hogy az erényeket, a jogérzéket, az élet megbecsülését és a kultúra szeretetét hirdessék a nép között. E működésében az Egyetem nagyon demokratikus volt, mert bár főhercegeket, bíborosokat, országnagyokat, számtalan püspököt, minisztert, irodalmunk és közéletünk sok büszkeségét nevelte, tanítványainak nagyobb része mégis a nép szegényebb, de a művelődésre annál nagyobb vággyal és energiával bíró rétegeiből került ki. Egyetemünkre például az utolsó 10 esztendőben 56.118 hallgató iratkozott be, akik közül csak 26.227 került a jobban szituált rétegekből, mintegy 58*6 %-a a tömegnek azonban törpebirtokos, kisiparos, altiszt, napszámos, cselédsorban levő családokból származott. Az egyetem tehát a tehetségek felemelkedésének, a társadalom felfrissülésének ügyét szolgálja. Az elmondottakból megállapítható, hogy az Egyetem a lefolyt 300 év alatt
