Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.
Irományszámok - 1931-296
296. szám. 649 évente előirányzott összeg tartalékolása" után fennmarad. Az intézmény ugyanis biztosítási tevékenységét csak a szükséges 1,200.000 P kezdőtőke rendelkezésre bocsátása után kezdheti meg. Egyrészt ezért lesz, szükség először a bevételek alapszerű kezelésére ; másrészt pedig azért, hogy addig is, amíg a nyugdíjintézet szociális feladatainak teljesítését megkezdheti, azpnnal lehessen oly segítséget nyújtani, amely az arra rászoruló egyéneket és azok hozzátartozóit kellően támogatni képes. Az intézmény azonban nemcsak a létfenntartáshoz szükséges segélyeket fogja nyújtani, hanem a sokgyermekes gyógyszerész családoknak támogatását, az indokolt szülési- és temetési segélyek folyósítását is lehetővé teszi. Miután e legóvatosabb számítások szerint is minimálisan 250—300.000 pengőre becsülhető e beszolgáltatásokból folyó jövedelem és így a szociális szempontból nagyjelentőségű intézmény felállításának és fenntartásának feltételei biztosítva látszanak. Ki kell emelnem, hogy e szolgáltatások sem a közönségre, sem a gyógyszerészekre semmiféle újabb megterhelést nem jelentenek és nem fognak jelenteni. II. RÉSZLETES INDOKOLÁS. Az 1. §-hoz. A törvényjavaslat 1. §-a meghatározza azt, hogy a gyógyszerész jóléti intézmény létesítésének és a nyugdíjintézet felállításának alapja a gyógyszertárakban orvosi rendeletre elkészített és kiszolgáltatott minden egyes gyógyszer után (nem a gyógyszer egyes alkatrészeit alkotó szerek, hanem egy-egy vény alapján kiszolgáltatott minden gyógyszer után) a belügyminiszter által rendeletileg megállapított szolgáltatás. E járulék maximális határát a javaslat vényenként 4 fillérben állapítja meg. E szakasszal kapja meg a belügyminiszter azt a felhatalmazást, hogy járulékok közadók módjára hajihatók be. E rendelkezés alapján az esetleges hátralékok a peres eljárás mellőzésével közigazgatási úton gyorsan behajthatók lesznek és ezzel az intézmény anyagi feltételei mindig rendelkezésre fognak állani. Amint az általános indokolásban már reámutattam, ismét kiemelem, hogy e járulék a közönségre semmiféle újabb megterhelést nem jelent és a gyógyszer kiszolgáltatásánál külön fel nem számítható. A gyógyszertártulajdonosok e járulék befizetésével csak azt juttatják vissza, amit nekik a hivatalos gyógyszerárszabás már évekkel ezelőtt a gyógyszerészi szociális célok megvalósítása végett engedélyezett. A gyógyszertártulajdonosi érdekképviselet vezetősége azonban kötelezettségének egyesületi, helyesebben önkéntes alapon csak bizonyos mértékben tudott eleget tenni. A járulékok összege 1—4 fillér között fog váltakozni a szerint, hogy a vényt közalap, vagy más részére szolgáltatják ki. Mindenesetre a járulékok nagyságát meghatározó miniszteri rendelet szigorúan fog ragaszkodni ahhoz, hogy a gyógyszertártulajdonosoknak a gyógyszerárszabásban ily címen juttatott anyagi előny teljes egészében a gyógyszerész jóléti intézmény javára visszatéríttessék. A 2. §-hoz. E szakasz utal arra, hegy a jóléti intézmény anyagi feltételeit nemcsak az 1. §-ban meghatározott járulékok, hanem egyéb bevételek is támogatni fogják. Ily forrásokul fognak szolgálni az esetleges adományok, az alap tulajdonában,levő tőkék kamatai, az esetleges beruházások jövedelmei. Ugyancsak e célra fognak szolgálni a személyjogú gyógyszertári jogosítványok adományozásánál, illetőleg átruházásánál az engedélyokirat záradékában már kikötött és később progresszív kulcs szerint meghatározandó szolgáltatások, valamint a gyógyszertártulajdonosok által e célra már eddig összegyűjtött 147.000 P összeg is. A gyógyszerész jóléti alap szervezetét, a szolgáltatások módját a belügyminiszter rendeleti úton fogja szabályozni. Az alap kezelése a belügyminiszter ügykörébe fog tartozni,