Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.
Irományszámok - 1931-291
291. szám. 509 összhangba hozhassa. A két jogrendszer lehető egyöntetűsége mind az utazó közönség, mind a vasutak, valamint a jogszolgáltatás szempontjából továbbra is kívánatos, ezért a kormánynak adott ezirányú felhatalmazás további fenntartása változatlanul továbbra is megokoltnak mutatkozik. A 3. §. két irányban tartalmaz rendelkezést. Egyrészt felhatalmazza a kereskedelemügyi minisztert arra, hogy az új egyezmény életbeléptetését kívánó államokkal az életbelépés időpontjának megállapítására nézve megegyezést létesíthessen, másrészt felhatalmazza a minisztert arra is, hogy az új egyezményt élet beléptetni nem kívánó államokkal szemben a jelenleg érvényes egyezményt felmondhassa. Ha ugyanis az összes államok, amelyek a jelenleg érvényes egyezménynek tagjai, az új egyezményt a kívánatos időn belül mind aláírják és ratifikálják, illetőleg ahhoz csatlakoznak, akkor nem merül fel nehézség, mert az új egyezmény a közösen megállapítandó időpontban az összes államokra nézve életbelép és ezzel egyidejűleg a régi egyezmény az összes államokra nézve hatályon kívül lép. Más azonban a helyzet akkor, ha a ma érvényes egyezményben részes államok közül egy vagy több nem ratifikálja az új egyezményt, illetőleg ahhoz nem csatlakozik. Kern volna kívánatos mereven ragaszkodni ahhoz, hogy csakis a jelen egyezményben részes összes szerződő államok egyhangú akaratával léphet életbe az új egyezmény, mert akkor bármelyik a nemzetközi forgalom szempontjából esetleg egészen jelentéktelen állam késlekedése megakadályozhatná huzamosan, esetleg véglegesen, a túlnyomó többség által kívánatosnak talált új egyezmény életbeléptelését. Ezért kilátásba kell venni azt, hogy az államok egy — kétségkívül nagyobb — csoportja egyes államok késlekedése esetében elhatározhassa az új egyezménynek a maguk közötti forgalomban való életbeléptetését. (Az új egyezmény 60. és 63. cikkeibe már erre vonatkozó rendelkezést vettek fel; lásd erre nézve fentebb a II./41. alattiakat, azonban ez a rendelkezés, mint említettem, csak a legközelebbi további új egyezmény tekintetében lehet hatályos). Hogy pedig ilyen esetben egyes államok ne legyenek kénytelenek különböző viszonylatokban mind a régi, mind az új egyezményt egyidejűleg alkalmazni, kilátásba kell venni azt is, hogy az új egyezményt élet beléptetni kívánó államok a késlekedőkkel szemben a régi egyezményt kellő időben szabályszerűen felmondják. Ezt célozza a 3. §. értelmében a kereskedelemügyi miniszterre ruházandó kétirányú felhatalmazás. A 4. és 5. §-ok részletesebb indokolásra nem szorulnak. Ezekre nézve csak azt jegyzem meg, hogy a fentebb említett 1928. évi IV. törvénycikk hasonló rendelkezéseket tartalmazott. Az egyezmény magyar fordítását illetőleg ki kell emelnem, hogy mint ezelőtt is, az egyezmény 64. cikke értelmében a francia szöveget kell irányadónak tekinteni, ehhez képest a magyar fordítás csak a francia szöveg megérthetésének és használatának megkönnyítésére szolgál. Hogy a magyar szöveg erre alkalmas legyen, a francia szöveg minél hívebb, lehetőleg szószerinti fordítását kell nyújtania és tényleg a magyar fordítás ennek a célnak megfelelően készült, számolván mégis mindenütt a magyar jogi műnyelv követelményeinek érvényesítésével is. Mindezek előadása után kérem a tisztelt képviselőházat, hogy az előterjesztett törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék. Budapest, 1934. évi október hó 23-án. Dr. Fáhinyi Tihamér k &,, m. kir. kereskedelemügyi miniszter.
