Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.
Irományszámok - 1931-284
30 284. szám. egyesek közszolgálati állásba lépjenek, nem lehet tehát a karnak érdeke, hogy tagjainak ezt megnehezítse. Már pedig igen nehezen fogja az ügyvéd ily pályaváltoztatásra elhatározni magát, ha ez azzal jár, hogy az új pályáján bekövetkezett halála esetében hozzátartozói elesnek az Intézettől járó nyugdíjtól még akkor is, ha a családfő közszolgálata alapján — a szolgálati idő rövidsége miatt — semmiféle ellátás nem jár nekik. De a jogérzettel és a méltányossággal sem férne össze ez az eredmény, mert indokolatlan, hogy az Intézet az ilyen volt tag már befizetett járulékait megtartsa anélkül, hogy ezért bármit is nyújtana. Ezért a törvényjavaslat a mondott esetben a hátramaradottaknak az Intézettől ellátást biztosít. Még e rendelkezés mellett is megmarad az Intézetnek az ügyvéd közszolgálatba lépése esetén az a nyereséglehetősége, hogy a lemondott ügyvéd a köz- vagy magánszolgálatban megfelelő nyugdíjigényt szerez s ezzel hátramaradottainak ellátása alól az Intézet szabadul anélkül, hogy a közszolgálat előtti időre eső intézeti járulékokat vissza kellene térítenie, vagy, hogy a volt ügyvéd más pályán való működésének megszűnése után még több mint hat hónapig élt, de ügyvédi bejegyzést nem kért, ebben az esetben ugyanis a hátramaradottaknak semmi sem jár, de az intézet a nyugdíjjárulékokat megtartja. A 23. §. megfelel az 1908 : XL. t.-c. 18. §-ának. A 24. §. megfelel az 1914 : LII. t.-c. 4. §-ának. A 25. .§. az 1908 : XL. t.-c. 19. §-át pótolja és módosítja. Lehetővé teszi, hogy az Intézet az ellátási díjakból levonja a hátralékos intézeti járulékot. Hasonló jogot a királyi közjegyzők és közjegyző] elöltek nyugdíj egyesületének is adott a 15.600/1934. I. M. számú rendelet 37. §-a. Nem is volna indokolt, hogy az Intézet, amikor a maga ellátási kötelezettségének bizonyos határokon belül akkor is eleget tesz, ha a tag a járulékokkal hátralékos volt, még az a jog se illesse meg, hogy a hátralékot az ellátási díjakból levonhassa. Sőt a levonási jog egyenesen érdeke a tag hátramaradottainak, ha a családfő tagsági jogai a 8. és 9. §. szerint szüneteltek vagy megszűntek. Az utolsó bekezdés rendelkezésének a magánjogi követelésekre szorító szövegezését a közadók behajtásának módjára vezetett végrehajtás külön szabályai, főleg az általános indokolásban már említett 100.000/1929. P. M. számú rendelet 8. §-a teszi szükségessé. A 26. §. az 1908 : XL. t.-c. 20. §-át pótolja, de nem változatlanul. Uj rendezés alá veszi ugyanis azt a kérdést, hogy mi a joghatálya annak a nyilatkozatnak, amellyel az intézeti tag saját személyére nézve lemond az ellátásról abból a célból, hogy özvegye és gyermekei részére fokozott ellátást biztosítson. Az 1908 : XL. t.-c. 20. §-a szerint a lemondó nyilatkozattal nemcsak a rendes és fokozott ellátás közti különbözet tekintetében, hanem az egész fokozott összeg tekintetében új biztosítási jogviszony jön létre. Ennek következménye az, hogy a lemondással az ügyvéd esetleg hátrányosabb, nem pedig előnyösebb helyzetbe juttatja hozzátartozóit, mint ha saját ellátásáról nem mondana le. Ha az ügyvéd például hat évi működés után lemond a saját ellátási igényéről, hozzátartozóinak fokozott ellátásra van ugyan kilátásuk, de csak arra az esetre, ha az ügyvéd a lemondástól számítva az újra kezdődő várakozási időt kitölti. Ha ellenben az. ügyvéd a lemondást követő öt éven belül meghal, hozzátartozói semmit sem kapnak, még annyit sem, amennyit lemondás hiányában kaptak volna. Ezt a méltánytalan eredményt a törvényjavaslat azzal a rendelkezéssel kívánja kiküszöbölni, hogy a lemondás folytán csak a többlet tekintetében keletkezik új, jogviszony, ellenben arra az ellátásra vonatkozóan, amely a hátramaradottaknak a lemondás hiányában is járna, a régi jogviszony folytatódik.