Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.
Irományszámok - 1931-284
26 284. szám. Ezért az átvállalást csupán a legalább tíz éve működő olyan ügyvéd javára engedi meg, aki figyelmi büntetés hatálya alatt nem áll, de még az ilyen ügyvéd javára is csak akkor van helye átvállalásrak, ha remélhető, hogy fizetési nehézségei átmeneti természetűek. Ami pedig a másik változtatást illeti : a törvényjavaslat szerint az ügyvéd a nemfizetés jogkövetkezményeitől magával az átvállalással nem mentesül, hanem csak azzal, ha helyette a nyugdíjintézeti járulékot a kamara az Intézet részére befizeti. Ez a rendelkezés a kamarákat remélhetőleg arra fogja indítani, hogy énjükön felül ne vállalják át tagjaik járulékait. A 8. §. tartalmazza a késedelmes járulékfizetés következményeinek az 1928 : XI. t.-c. 1. §-ának rendelkezéseitől eltérő újabb szabályozását. Az imént említett §. szerint ma az ügyvédi kamara az ügyvédi lajstromból törölni köteles azt az intézeti tagot, aki intézeti járulékát az esedékesség napjától számított egy év alatt nem fizeti meg, kivéve, ha a hátralékos tagot a fizetés alól felmentették. E §. rendeJkezése azonban nem érte el célját, mert míg egyrészt szigorúsága igen sok felszólalásra adott okot, addig másrészt a gyakorlatban a rendelkezés komoly végrehajtására nem került rá a sor. Világossá teszi az utóbbit a hátraléknak a nemfizetés miatt törölt ügyvédek számával való összehasonlítása. Hogy a járulékkal hátralékos ügyvédek száma igen nagy, kitűnik abból, hogy az 1933. év végén a kamarák egymilliónégyszázezer pengőt megközelítő járulékösszeggel voltak hátralékban, ami az egy tagot terhelő évi járuléknak több mint a tízezerszeresét jelenti, holott a tagok száma 1933. végén csak 6345 volt. Ami azt jelenti, hogy ha a hátralék egyenletesen oszlott volna meg a tagok közt, akkor minden tag több mint egy évi díjjal adósa lett volna az intézetnek. Viszont a nyugdíjintézeti járulék befizetésének elmulasztása miatt csak kevés ügyvédet (1933-ban harminchármat) töröltek a kamarai lajstromokból. Nem lehet elzárkózni annak az elismerése elől sem, hogy az ügyvédi kar gazdasági helyzete ma még sokkal kedvezőtlenebb, mint 1928-ban volt s így ma már az 1928. évi törvény rendelkezése túlszigorúnak mutatkozik. De másrészt az Intézet anyagi egyensúlyát komolyan veszélyeztetné az, ha tagjai arra számíthatnának, hegy az Intézettől járó ellátási díjakat ők és hozzátartozóik az Intézettől egyaránt megkapják, akár fizetik járulékaikat, akár nem. Ezért a törvényjavaslat a törlési kötelezettséget csak arra az esetre mondja ugyan ki, ha az ügyvéd két évi járulékkal marad hátralékban, de már egy évi hátralék után az ellátási igények szünetelését mondja ki. A szünetelés kimondása azon a gondolaton alapszik, hogy az Intézet minden ellenszolgáltatás nélkül nem viselheti a hátralékos tag elhalálozásának és munkaképtelenné válásának teljes biztosítási veszélyét. Ezért a törvényjavaslat kimondja, hogy ha a tag a szünetelés alatt vá ] t munkaképtelenné, nyugdíjat nem kaphat (szünetelés alatti halála esetében hozzátartozói igen), de még maga a tag is elháríthatja ezt a következményt utólagos fizetéssel. Egy évi szünetelés után — tehát két évi késedelem után — következik be a törlés. Amíg a törvényjavaslat ilyen módon kíván enyhíteni a késedelmes fizetés következményein, viszont biztosítani kívánja, hogy ezt az enyhébb szabályt komolyan végrehajtsák, nem úgy, mint az eddigi szigorúbbat. Minthogy pedig a kamarák törlési kötelezettségüknek eddig nagyon is lanyhán tettek eleget, szigorú fegyelmi és vagyonjogi következményekkel iparkodik az új szabály végre hajtását biztosítani. A fentiekből kitűnik, hogy a törvényjavaslat a szünetelés alatt meghalt ügyvéd hozzátartozói javára eltér attól az alapgondolattól, hogy az Intézet ellenszolgáltatás nélkül nem viselheti a biztosítási veszélyt. Az ügyvéd fizetési késedelmében vétlen hátramaradottak ellátási igénye — a szigorú jogelvek félretételével, méltányosságból •— megmarad, ha a tag hátralékát megfizetik, sőt még enélkül is,
