Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.
Irományszámok - 1931-287
140 287. szára. SVÁJC. Az 1902. évi szövetségtörvény megkülönböztet véderdőket és nem véderdőket. A véderdők használata szigorú korlátozások alá esik ; a lényegesebb korlátozások a következők : tarvágás tilos, a káros mellékhasználatok (legeltetés, alomszedés stb.) tilosak, az erdő kiirtásához hatósági engedély kell ; a hatóságnak joga van megfelelő intézkedésekkel biztosítani azt, hogy a véderdők védelmi hivatásuknak állandóan megfelelhessenek ; a hatóság az összefüggő véderdők közös kezeltetését is elrendelheti. A véderdők 1917-ben az összes erdő 75.2%-át tették ki. A nem véderdőkre csak annyi a megszorítás, hogy hatósági engedély nélkül az irtás tilos és hogy a letarolt területeket fel kell újítani. 1917-ben a szövetségtanács a véderdőkre vonatkozó összes rendelkezéseket a nem véderdőkre is kiterjesztette, továbbá eltiltotta magas hegységben a tarvágást és hatósági engedélyhez kötötte az eladásra és a tulajdonos saját ipari felhasználására szánt faanyagok kitermelését. FRANCIAORSZÁG. A XIV. Lajos király uralkodása alatt 1669-ben Colbert tervezete alapján kiadott »Ordonance«, amely az európai államok erdőtörvényeihez mintául szolgált, az erdők haszrálatát szigorú korlátok közé szorította és helyes rendelkezéseivel az erdők pusztításának útját állta. Az 1791. IX. 29. forradalmi törvény az erdők használatára vonatkozó összes korlátozásokat megszüntette s az erdőgazdálkodást teljesen szabaddá tette. A felszabadítást azonban oly tömeges erdőírtások követték, hogy a törvényhozás 1803-ban kénytelen volt az erdőirtást 25 év tartamára hatósági ergedélyhez kötni. Az 1827. évi »Gode Forestieren-törvény az erdők használatát újból szabályozta és egyúttal rendezte az erdőirtás kérdését is. Ezt a törvényt későbbi törvények alapján újabb rendelkezésekkel egészítették ki. A Code Forestière csupán az állami, a koronauradalmi, a községi és a közalapítványi erdőket, valamint az államnak, a községnek vagy közalapítványnak magánszemélyekkel közösen használt erdeit helyezi szigorú erdészeti felügyelet alá. A magánerdők tulajdonosai erdejük használata tekintetében csak anr yiban vannak korlátozva, hogy legeltetniök és makkoltatniok csak az államerdészet által nem tilalmazott erdőrészeiben és csak olyan mértéiben szabad, amint azt az erdő állapota megengedi, továbbá, hogy erdejüket csak hatói ági er ge délivel irthatják. Az erdőre nehezedő szolgalmak megváltására a magántulajdonosok rak is joga van. Az 1913. VII. 2. törvény. Magánszemélyek erdejüket államerdészeti kezelésbe is átadhatják, mégpedig szerződéssel legalább 10 évre. A szerződésben a tulajdonosiak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy az államerdészeti kezelésben lévő korlátolt forgalmú erdők tulajdonosaira a törvényben megállapított összes jogi orlátozásr ak magát aláveti. Noha a Code Forestiere-nek a magánerdők használatára vonatkozó rendelkezései sokkal szigorúbbak, mint a mi erdőtörvényünknek a magánerdőgazdálkodást szabályozó rendelkezései, a francia szakirodalom még azokat a rendelkezéseket sem tartja kielégítőknek és állandóan szigorításukat szorgalmazza. Ügy ebből, mint abból a körülményből, hogy a magánerdők pusztításának megakadályozását már évek óta a hatóságok is szorgalmazzák, azt kell következtetni, hogy a magánerdők eddigi használata a közérdek szempontjából Franciaországban is súlyos kifogás alá esik.
