Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.
Irományszámok - 1931-287
287. szám. 125 Hessen, Ausztria több tartománya, Franciaország, Belgium, Dánia, Svédország, Norvégia és Finnország törvénnyel biztosította a természeti emlékek védelmét, Poroszország pedig állami hivatalt állított fel erre a célra. A természetvédelem világmozgalmába erőteljesen bekapcsolódtak a többi földrészek is, amennyiben Afrikában és Ausztráliában is hatalmas védelmi területeket hasítottak ki. Annak a hatalmas mozgalomnak a nyomán, amely az őstermészet emlékeinek megmentésére világszerte megindult, a természetvédelem kérdése csakhamar az államok nemzetközi érintkezésében is megvitatás alá került. Az 1907. évi wieni mezőgazdasági és erdészeti kongresszus foglalkozott először a természetvédelem kérdésével, majd az 1913. évi párisi nemzetközi erdészeti kongresszus, amely már az egész világra kiterjedő megállapodásokat is hozott, de ezek a megállapodások a bekövetkezett világháború miatt kivitelre nem kerültek. A zoológusok 1911. évi grazi nemzetközi kongresszusa nemzetközi bizottság összehívását határozta el abból a célból, hogy a természetvédelemnek a világ minden részére való kiterjesztésére a módozatokat megvitassák. Az államok kiküldöttei 1912-ben Bernben össze is ültek és a természetvédelem egységes nemzetközi alapra való helyezése céljából a természetvédelem módozataira nézve nemzetközi egyezményt kötöttek. Ez az egyezmény azonban, amely német kezdeményezés eredménye volt, a franciák állásfoglalása miatt szintén végrehaj tatlanul maradt. A természetvédelem nemzetközi kérdésével az 1923-ban Parisban megtartott első nemzetközi természetvédelmi kongresszus foglalkozott újra és megállapította a természeti emlékek nemzetközi védelmének követendő irányelveit. Mindezeken a kongresszusokon hazánk is képviseltette magát. A természeti emlékek megóvására irányuló világmozgalom hazánkra sem maradt hatástalan. A földmívelésügyi miniszter 1900-ban az államerdészeti igazgatási szerveket a természeti emlékek megóvására és gondozására utasította, 1909-ben a természetvédelmet ismertető tanulmányt bocsátott közre sok ezer példányban, majd összeíratta az ország megóvásra érdemes természeti ritkaságait és egyéb természeti emlékeit és ugyanakkor gondoskodott arról is, hogy az állam tulajdonában lévő ingatlanokon a természeti emlékeket teljes épségben fenntartsák. 1912-ben a földmívelésügyi miniszter mint kipusztulóban lévő természeti ritkaságot törvényes védelem alá helyezte a nagy és kis kócsagot, az üstökös gémet, a batlát vagy íbiszt és a kanalasgémet ; majd az 1925—1933. években általános vadászati tilalmat rendelt el az előbb felsorolt madarakon kívül a reznektúzokra, gólyatöcsre, gulipánra vagy godára és ugartyúkra, továbbá a bíbicre, kis vércsére, vörös vércsére, kék vércsére, az egerésző ölyvre, a baglyok minden fajára és a sirályra, 1933-ban pedig erősen korlátozta a barátkeselyű, a fakókeselyű, a kigyász-ölyv, a darázs-ölyv, a szirtisas, a rétisas, a halászsas és a gém vadászatát is. Nagy megértéssel karolta fel a természetvédelem nemes ügyét a vallás- és közoktatásügyi miniszter is, különösen azzal az intézkedésével, amelylyel az iskolákban a »Madarak és fák napját« bevezette. Minthogy a természeti emlékek védelmére rendelkező jogszabályaink nincsenek, a földmívelésügyi kormányzat természeti emlékeink megóvására eddig rendelkezőén csak ott járt el, ahol arra vagyonfelügyeleti jogán törvényes felhatalmazása volt ; tevékenysége ezeken az eseteken kívül csak előkészítő jelentőségű volt és csak arra irányulhatott, hogy a természetvédelem felkarolására a társadalom és a birtokososztály érdeklődését és jóindulatát felkeltse. Az a törvényes lehetőség, amely a földmívelésügyi miniszternek a természetvédelem tekintetében ma rendelkezésre áll, korántsem elegendő arra, hogy természeti ritkaságaink pusztítását megakadályozza. A napisajtó és a tudományos folyóiratok, nemkülönben a különböző tudó-