Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.
Irományszámok - 1931-287
287. szám. 115 csaknem korlátlan szabadsággal legeltethetik, tarolhatják és irthatják erdejüket. Emellett az indokolatlan megkülönböztetés mellett természetesen nem verhetett gyökeret az erdőtulajdonosok gondolkodásában az a sarkalatos közgazdasági tétel, hogy az erdőknek természeti és közgazdasági rendeltetésüknél fogva a jogos magánérdekek mellett a közérdeket is feltétlenül szolgálniok kell s hogy az erdők természeti és közgazdasági rendeltetése teljesen független attól, hogy az erdő milyen talajon áll és kinek a tulajdona. Erdőtörvényünk vázolt hiányai és kifogásolt rendelkezései tették lehetővé azokat a nagyszabású erdőpusztításokat is, amelyek az úrbéri birtokelkülönítések, az arányosítások és a parcellázások nyomán jelentkeztek. Az úrbéri birtokelkülönítések, mivel keresztülvitelüknél a közérdek megfelelő védelméről nem gondoskodtak, jelentékeny kiterjedésű erdőterületek elpusztítására vezettek. Az úrbéresek ugyanis a legelőilletőségként részükre minden korlátozás nélkül kiadott közös erdők jótalajú részeit egymásközt felosztották és szántókká alakították, ami közgazdaságilag nemcsak a miatt volt káros, mert jelentékeny kiterjedésű erdők irtattak így ki, de a miatt is, mert a felosztás következtében az úrbéresek egész állatállománya a még megmaradt legelőre szorult s annak termőtalaja a túlhajtott legeltetés által teljesen tönkrement. A közbirtokossági erdők arányosítása szintén tekintélyes erdőterületeket juttatott magánkézre s ezáltal pusztulásra. Utalok ebben a tekintetben azokra a szomorú hírű nagy erdőpusztításokra, amelyek a a múlt század végén és ennek a századnak elején az erdélyrészi arányosításokat követték. Jelentékeny kiterjedésű erdőterületek estek áldozatul azoknak a parcellázási mozgalmaknak is, amelyek a világháborút közvetlenül megelőző időkben hangzatos jelszavakkal megindultak és amelyek az erdőterületeket sem kerülték el. Erdészeti jogszabályaink fogyatékossága különösen szembeötlően bizonyosodott be a világháború alatt, amikor az általános gazdasági szükség, valamint a mezőgazdasági terményeknek és a faáraknak hirtelen emelkedése arra ösztönözte az erdőtulajdonosokat, hogy erdejük faállományának minél nagyobb tömegét értékesítsék és erdejük kiirtásával mezőgazdasági termelésre alkalmas területhez jussanak. Ezek a törekvések az országos erdőgazdasági érdekeket igen komolyan veszéïyeztették, olyannyira, hogy a magánerdőket ezekkel a törekvésekkel szemben csak azzal lehetett az újabb pusztítástól megóvni, hogy a m. kir. minisztérium a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján egyrészt a 3.296—1918. M. E. számú rendelettel a fakihasználási jog gyakorlását és átruházását, másrészt a 6.201—1918. M. E. számú rendelettel az erdők knrtását és eldarabolását hatósági engedélyhez kötötte, a rendeletek áthágása esetévé pedig szigorú büntetést alkalmazott. Az 1879 : XXXI. t.-c. első címének IV, és V. fejezete az erdőtulajdonosok által saját erdeikben elkövetett erdőrendészeti áthágásokra alkalmazandó megtorló eljárást szabályozza. Bár a törvénynek ezek a rendelkezései az életben igen jól beváltak és általában alkalmasak annak a feladatnak a betöltésére, amelyre szánva vannak, hiányuk több tekintetben mégis megállapítható. Lényeges hiánya a törvénynek, hogy jóllehet a magánvéderdők tulajdonosait arra kötelezi, hogy véderdejükre használati tervet készítsenek és véderdejüket e szerint kezeljék, megtorlásról mégsem gondoskodik arra az esetre, ha a rendelkezéseket meg nem tartják. A kopár területek beerdősítését is kötelezővé teszi a tör-
