Felsőházi irományok, 1931. V. kötet • 196-281. sz.
Irományszámok - 1931-199
199. szám. Il bejelentette a Felsőháznak, hogy mint az Országgyűlés Képviselőházának igazolt tagja, törvényhozói jogát egyelőre az Országgyűlés Képviselőházában kívánja gyakorolni, a bizottság — tekintettel az 1926 : XXII. t.-c. 25. és 26. § §-ban foglaltakra '— nem látja szükségét annak, hogy báró Perényi Zsigmond igazolásával ezidőszerint érdemben foglalkozzék, hanem felsőházi tagsági jogának esetleges feléledésére való tekintettel javasolja, hogy báró Perényi Zsigmond a most említett szempontból nyilvántartásba vétessék. Megvizsgálta még az igazoló bizottság báró Vay Lászlónak, a tiszántúli ref. egyházkerület főgondnokának, valamint a felsőházi taggá újból kinevezett BudayGoldberger Leó és Chorin Ferenc felsőházi tagok meghívóleveleit. Megállapítja a bizottság, hogy a meghívólevelek a Felsőházról szóló törvényben előírt időben nyújtattak be s azok a törvényes kellékeknek mindenben megfelelnek, javasolja tehát, hogy báró Vay László az igazoltak névjegyzékébe vétessék fel, BudayGoldberger Leó és Chorin Ferenc felsőházi tagokra nézve pedig javasolja az igazolt felsőházi tagok névjegyzékének megfelelő kiigazítását. Tudomásul vette az igazoló bizottság, hogy Huber József felsőházi póttag póttagságáról lemondott, Kornis Ferenc felsőházi póttag pedig 1933. évi október hó 3-án elhalálozott ; ennélfogva a bizottság nevezetteknek a felsőházi póttagok névjegyzékéből való törlését javasolja. Tudomásul vette végül az igazoló bizottság, hogy az örökösjogú főrendi családok részéről választásra jogosult tagok közül gróf Wimpffen Frigyes 1933 július 2-án, gróf Wenckheim Dénes 1933 október 11-én és gróf Karátsonyi Jenő 1933 október 21-én elhalálozott ; javasolja tehát nevezetteknek az örökös főrendiházi tagsági joggal felruházott főnemesi családok részéről választásra jogosult tagok névjegyzékéből való törlését. Kelt Budapesten, a Felsőház igazoló bizottságának 1933. évi december hó 4-én tartott üléséből. .;•'. ? báró Madvánszky Albert s. k., Tomesányi Móric s. k., az igazoló bizottság elnöke. az igazoló bizottság jegyzője. 2.