Felsőházi irományok, 1931. V. kötet • 196-281. sz.

Irományszámok - 1931-211

134 211. szám. szükségletet revideálja s az egyes üzemeket ennek megfelelően szervezze át. Uta­sítást adtam ki végül arra vonatkozóan, hogy a MÄV igazgatósága az anyaglajstrom­egységárakat vonja revízió alá s ezeket a revíziókat sűrű időközben megismételve, azokat az üzemeket, melyek az anyaglajstromáraknak a kereskedelmi árak szint­jére való helyezésénél veszteséget mutatnak, szüntesse meg s ez esetben kísérelje meg — különösen a több magánkertész üzemmel rendelkező városokban — a kereskedelmi kertészetekkel szállítási megállapodást kötni. 10. A m. kir. államvasutaknak a hálózat számos pontján, főképp az osztály­mérnöki székhelyeken, vannak olyan kisebb javítóműhelyeik, melyek a pályafenn­tartás keretébe illesztve kizárólag a vasúti létesítményeken szükséges javításo­kat végzik. Összesen 57 helyen 126 ilyen műhely áll fenn s azokban 310 munkás dolgozik, túlnyomórészt lakatosok, kovácsok, asztalosok és bádogosok. Egy-egy műhely munkásra átlagosan 23 km vonalhossz esik. Ezek a kisebb ipari műhelyek, mint említettem, kizárólag a pályafenntartás körébe vágó javításokkal, a leltári tárgyak és pályafenntartási szerszámok karban­tartásával foglalkoznak, idegen feleknek munkát nem végeznek s ezen a réven a kisiparosságnak semmi néven nevezendő versenyt nem támasztanak. Minthogy ilyenformán e műhelyek a vasúti üzem kiegészítő részei, azokat általában továbbra is fenntartottam az államvasutak szolgálatában. A műhelyek racionálisabb kihasz­nálása érdekében azonban intézkedtem aziránt, hogy a MÁV igazgatósága a kellő módon ki nem használt kisipari műhelyeket szüntesse meg s másrészt, hogy ahol az üzembiztonság szempontjai miatt annak az ellenkezőjét nem követelik meg, a különleges vasúti szakképzettséget nem kívánó, nagyobb tömegű javítási mun­kálatoknak akkordban való végeztetése vagy árajánlat alapján történő megbízás útján való ellátása révén, a helybeli kisiparosságnak bevonására tegye meg a szükséges lépéseket. 11. A vegyészeti laboratórium a MÄV részére szállított anyagok átvételének ellenőrzését végzi s minthogy ebben a minőségében a MÄV szempontjából nélkülöz­hetetlen, továbbra is fenntartottam, — annál inkább, mert a laboratórium esetében nem tulajdonképpeni üzemről van szó. Intézkedtem azonban az iránt, hogy a laboratórium magánosok részére semmi néven nevezendő munkát ne végezzen. 12. A Magyar Vasutah Autóközlekedési R. T. ( M avart) részvényeinek 80°/ 0-a az államvasutak tulajdonában, a többi a magyar magánvasutak tárcájában van. A MÄV összes érdekeltsége pedig a vállalatnál 1,745.000 P. A vállalat üzletágai nagyjában háromfelé tagozódnak : a) teherautófuvarozás a vasút szolgálatában a vasúti árufuvarozás kiegészítéseképpen ; b) helyközi autóbuszüzemek fenntar­tása (elsősorban vasúti vonalakhoz csatlakozóan) ; c) a vasúti darabáru gyűjtésé­nek, szétosztásának és háztól-házig való szállításának szervezése és irányítása. A helyközi autóbuszüzemek legnagyobbrészt a vasúttól távol eső vidékeket kapcsolnak össze a gazdasági élet ütőerével, a vasúti hálózattal s ilyképpen ezek a vonalak, amellett, hogy a vasútnak forgalmat szereznek, kiválóan szolgálják a bekapcsolt vidékek gazdasági és kulturális érdekeit. Ezek az érdekek; esetenként olyan nagy jelentőségűek, hogy a vonalak fenntartása a közforgalom szempontjából még akkor is indokolt, ha azok önmagukban nem jövedelmezők. A helyközi auto­buszközlekedésnek az országos közlekedési politika szempontjából is egységes és helyes irányítását — és szervezését — fontos állami érdekek követelik meg s ezért a MA VART ez irányú működését fenntartottam, — sőt fejleszteni kívánom. Nagy súllyal esett latba e döntésem mérlegelésénél az a körülmény, hogy a közüzemek felülvizsgálása során is tárgyilagosan minden oldalról elismerték, hogy a MA VART autóbuszjáratai üzembiztosság, rend és tisztaság tekintetében éppúgy vezetnek, mint a külföldi nagy vasúttársaságok hasonló járatai.

Next

/
Thumbnails
Contents