Felsőházi irományok, 1931. V. kötet • 196-281. sz.

Irományszámok - 1931-209

98 209. szám. tását jelenti a hatályos jognak az a rendelkezés is, amely szerint zugírászat miatt büntetendő az is, aki szóval, írásban vagy sajtóközleményben, avagy bármi más módon azt a látszatot törekszik kelteni, hogy az ügyvédség gyakorlására jogosult. Az 1. §. szövegezése negatív irányban világosan kifejezésre juttatja azt, hogy a szabadalmi ügyvivő nem követ el zugírászatot akkor, ha a részére jogszabályival biztosított jogkörben felet képvisel vagy beadványt, avagy okiratot szerkeszt. Az 1895 : XXXVII. t.-c. 27. §-a értelmében ugyanis a szabadalmi hivatal — illetőleg a helyébe lépett szabadalmi bíróság (1920 : XXXV. t.-c. 3. §.) — előtt felek kép viselésére nemcsak ügyvédek, hanem a hatóságilag jogosított szabadalmi ügyvivők is jogosítva vannak. E képviselet körében tehát beadványt készíteni és okiratot készíteni szabadalmi ügyvivő is jogosult. Pozitív irányban pedig szintén kétségtelen, hogy az 1. §, rendelkezése a szabadalmi ügyvivőt is oltalmazza az említett jogkörben. Lényegileg a hatályos jog álláspontján marad a javaslat ebben az irányban és •—: céljához képest •— nem terjed ki annak a kérdésnek szabályozására, kinek legyen joga szabadalmi eljárás céljára műszaki rajzot vagy leírást, avagy más ily műszaki vonatkozású iratot készíteni. Természetesen, amennyiben ily rajz vagy irat szabadalmi beadványnak melléklete gyanánt szerepel, a beadvánnyal esik egy tekintet alá és olyankor, ha a beadvány szerkesztése zugírászattá minősül, a mellékletéül használt rajz vagy irat készítését is az ily zugírászat körében kell megítélni. Amennyiben azonban a szabadalmi beadvány készítése egymagában nem tekinthető zugírászatnak, mert arra jogosult ügyvédtől vagy szabadalmi ügyvivőtől ered, ilyenkor a mellékletül szolgáló rajz vagy irat készítése sem foglalhatja magában zugírászat tényálladékát. Tekintettel arra, hogy az ügyvédség gyakorlására vagy okiratkészítésre jogosultság látszatának keltése megfelelő esetben csalásnak vagy más súlyosabb megítélés alá eső bűncselekménynek tényálladékát is megvalósíthatja, a szóbanlevő rendelkezést a javaslat szubszidiárius jellegűnek tekinti és ehhez képest a zugírászat büntetésével kifejezetten csak abban az esetben sújtja, ha a cselekmény más, súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik. A 2. §-hoz. Az általános indokolás során már szó volt azokról az esetekről, amikor a zugírászat megtorlására az alaptényálladékhoz fűződő büntetés nem elég szigorú. Ezekre az esetekre a javaslat külön büntetési tételt állapít meg. Ez a büntetés is fogház, mert nem látszott indokoltnak bűntetté minősíteni a zugírászatot a legsúlyosabb megítélés alá eső alakjában sem. Lényegileg ugyanis a zugírászat csupán az ügyvédi képesítéssel járó anyagi előnyök biztosítását célozza, egyébként pedig a közérdeknek csupán absztrakt veszélyeztetésével beéri, lényegileg tehát rendészeti bűncselekmény, amelynek vétséggé minősítését az ügyvédi foglalkozásnak nagy gyakorlati jelentősége teszi indokolttá, nem pedig a cselekménynek belső természete. A vétséggé minősítésen tehát túlmenni nem lenne indokolt. A súlyosabb büntetési tétel alapjául szolgáló körülmények tekintetében meg kell említeni a visszaesést, amelyet a javaslat a Btk. megfelelő rendelkezéseinek nyomán úgy határoz meg, hogy ily alapon az esik súlyosabb megítélés alá, aki zugírászat miatt már kétízben meg vblt büntetve és utolsó büntetésének kiállása óta tíz év még nem telt el. A súlyosabb büntetési tétel nemcsak a főbüntetésül szolgáló szabadságvesztésbüntetést foglalja magában, hanem érvényesül a mellékbüntetések terén is annyiban, hogy ilyen esetben hivatalvesztésnek és a politikai jogok gyakorlata felfüggesztésének is helye van. Ennek a mellékbüntetésnek alkalmazása az ily elítélt megbízhatóságának csökkent mértéke miatt lehet indokolt.