Felsőházi irományok, 1931. IV. kötet • 129-195. sz.
Irományszámok - 1931-186
726 186. szám. 60.887/1933. A M. KIR. PÉNZÜGYIOAZGATÖSÁGNáK Kaposvár, Veszprém, Zalaegerszeg. A rendkívüli ideiglenes ház adómentességekről szóló 1929 : XXIX. t.-c. 6. §-ában nyert felhatalmazás alapján a belügyminiszter úrral egyetértőleg megengedem, hogy az 1931. évi 2.820 /M. E. számú rendelet (Magyarországi Rendeletek Tára 1931. évfolyam 438. oldal) hatálya alá eső balatoni gyógyhelyeken és üdülőhelyeken újonnan emelt és a gyógyhely, illetőleg üdülőhely megnevezésének és határának a m. kir. belügyminiszter úr által történt megállapítása után használatba vett épületek közül a) a legalább két szoba, veranda, konyha és kamrából álló épületek 20 évi, b) az üzleti helyiségeket tartalmazó épületek, ideértve a szállodákat és penziókat is, továbbá a legalább négy szobából, fürdőszobából, konyhából és kamrából álló villák 25 évi, c) a fürdőszobával és legalább 10 vendégszobával bíró szállodák és penziók pedig 30 évi rendkívüli ideiglenes ház adómentességben részesíttessenek, feltéve, hogy az új épület a gyógyhelynek, illetőleg üdülőhelynek a m. kir. belügyminiszter úr által megállapított határain belül emeltetett és az a már hivatkozott 1931. évi 2.820/M. E. számú rendelet 12. §-ának (1) bekezdésében megállapított különleges feltételeknek mindenben megfelel. A jelen rendeletemmel engedélyezett rendkívüli ideiglenes házadómentesség csak az állami házadóra terjed ki. Felhatalmazom azonban a községek képviselőtestületeit, hogy a szálloda- és penzió-épületek részére, az érdekelteknek az építkezés megkezdését megelőzően benyújtandó kérelmére, 5—-25 évig terjedő községi pótadómentességet engedélyezhessenek. Az e tárgyban hozott határozat azonban csak annak a vármegye alispánja által történt jóváhagyása esetében lép hatályba.