Felsőházi irományok, 1931. III. kötet • 72-128. sz.
Irományszámok - 1931-72
2 72. szám. Melléklet a 72. számú irományhoz. Indokolás „az egyes külállamokkal való kereskedelmi és forgalmi viszonyaink rendezéséről szóló 1930. évi XLVI. t-e. módosításáról és kiegészítéséről" beterjesztett törvényjavaslathoz. A vámtarifáról szóló 1924. évi XXI. t.-c. 3. §-a szerint a más államokkal kötött szerződéseknek a vámtarifára vonatkozó határozmányai csak törvénybeiktatás után emelkednek kötelező erőre. Az egyes külállamokkal való kereskedelmi és forgalmi viszonyaink rendezéséről szóló 1930. évi XLVÏ. t.-c. felhatalmazza ugyan a kormányt, hogy egyes külállamokkal való kereskedelmi és forgalmi viszonyaink szabályozása céljából legfeljebb három év tartamára vagy hat hónapot meg nem haladó felmondási idő kikötésével a szükséghez képest megállapodásokat létesíthessen, azokat rendeleti úton életbeléptethesse, valamint átmeneti rendelkezéseket tehessen, ez a felhatalmazás azonban nem változtatta meg az 1924. évi XXI. t.-c. 3. §-ának fentebb említett rendelkezéseit. Az általános gazdasági válság közepette, amely elsősorban a közép- és keleteurópai államokat érinti, nagy nehézségek mutatkoznak az egyes államok közötti normális gazdasági viszonylatok létrehozása tekintetében. A különböző kollektív egyezmények létesítésére irányuló nemzetközi kísérletek mellett még eddig a legtöbb gyakorlati eredményre vezettek az egyes közvetlenül érdekelt államok közötti megállapodások, amelyekkel végeredményben, bár hosszas tárgyalások után, rendszerint sikerült tarifális megállapodások kapcsán a legfontosabb árucikkeknek kicserélését lehetővé tenni. Egy nagy hátrány az, hogy a rendkívül gyorsan változó gazdasági konjunktúrák miatt az egyes államok tartózkodnak hosszabblejáratú kereskedelmi és vámszerződések kötésétől s így a tárgyalások, még a szerződések megkötése után is, csak rövid időre jutnak nyugvópontra. Az ilyen, a vámtarifát is érintő megállapodások életbeléptetése a kötelező törvénybeiktatás formaságai miatt sokszor annyira elhúzódnék, hogy a megállapodásoknak előnyeit gazdasági életünk kihasználni nem tudná. Ez vezette a kormányt akkor, amikor az elmúlt év folyamán oly irányú felhatalmazást kért a törvényhozástól, hogy egyes külállamokkal kereskedelmi és forgalmi viszonyaink szabályozása céljából létesített megállapodásokat rendeleti úton akkor is kötelező erőre emelhesse, ha azok a vámtarifára vonatkozó határozmányokat is tartalmaznak, feltéve, ha az illető külállam is megfelelően intézkedik. Ezt a felhatalmazást a kormány a törvényhozástól az 1931. évi XIV. t.-cben nyerte el, melynek hatálya azonban 1931. december 31-én lejárt.
