Felsőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 474-544. sz.

Irományszámok - 1927-488

488. szám. 81 részint új eseteket állapít meg. Űj rendelkezés az, hogy az igény megszűnésének korhatára nem 37 és 45 év, hanem minden fenntartott állással szemben 45 év. A régi törvény ugyanis a törvényhatósági állásokra a korhatárt 37 évben állapította meg. Ennek elfogadható indoka nincs, mert a törvényhatóságok épp úgy közigazgatási ügyekkel foglalkoznak, mint az állami szervek, erre a célra állami javadalmazásban is részesülnek s így jogos az a kívánalom, hogy az igazolványosoknak módot nyújtsunk arra, hogy ezen a téren is teljes munkabírásuk korhatáráig alkalmaztassanak. A régi törvény nem sorolta fel az igény megszűnésének okai között a végleges minőségben történt polgári alkalmazást s így nyilt kérdés volt, hogy az igazolványosoknak már egyszeri alkalmazása után van-e még igénye más alkalmazásért folyamodni. Az igazolványosokat illető egyenlő elbánás eivéből az következik, hogy az egyszeri végleges elhelyezéssel elértük azt, hogy az igazolványos exisztenciája biztosíttassék, s ha egy egyénnek többször nyújtanának módot arra, hogy valamely pályázatnál előnyben részesüljön ezáltal terhelnénk azoknak az igazolvány osoknak az elhelyezkedési esélyeit, akik először pályáznak. Ezért tehát ki kellett mondani azt, hogy valamely állásban történt végleges alkalmazás esetén az igazolvány érvényét veszti. Természetesen azt is meg kellett említeni, hogy az altiszti állásokra ez csak abban az esetben áll, ha az altiszti állásban elhelyezett igényjogosultnak nincs tisztviselői állásra jogosító igazolványa. Ez a rendelkezés folyománya a 4. §, rendelkezésének, amelynek értelmében az igényjogosult altiszti és tisztviselői igazolványt is szerezhet. Ha ilyen egyén esetleg kénytelen exisztenciális érdekekből egyelőre — nem fenntartott — polgári altiszti állást vállalni, méltányos, hogy a tisztviselői igazolványa révén elnyerhető állástól el ne zárjuk. Ugyancsak szükséges volt felvenni a megszűnési okok közé azt az esetet is, amikor az igazolványos a kinevezést — alapos ok nélkül >.— nem fogadja el, mert elejét kellett venni annak, hogy az igazolványos az elnyert végleges állást alapos ok nélkül el ne fogadja s ez által nemcsak más igazolványos, hanem a közszolgálat érdekeit is sértse. Ennek a szakasznak új rendelkezései még : az igazolványnak a magyar állampolgárság elvesztése esetén Való érvénytelenítése, továbbá az igazolványnak a katonai bűnvádi eljáráson kívül történt lefokozás, a jó minősítés elvesztése esetén történő érvénytelenítése, valamint ennek az eshetőségnek az a korrektívuma, hogy kétévi további s arra érdemesítő szolgálat után az igényjogosultság ebben az esetben újból megállapítható. Ezeknek a rendelkezéseknek indoka az, hogy előfordul olyan fegyelem és rendellenes magatartás, amelyet •— többszöri büntetés dacára sem javulván •— lefokozással kell büntetni. A lefokozás ténye és a jó minősítés elvesztése már elég ok arra, hogy valakitől egy erkölcsi és megbízhatósági tekintetben is garanciát nyújtó igazolvány elvétessék, de mivel nem dehonesztáló cselekményt követett el, megjavulása esetén ismét módot kell nyújtanunk arra, hogy az igazolványt újból elnyerhesse. A 17. §-hoz. Ez a szakasz az igény jogosultság érvényesítésével kapcsolatos kérvények és okmánymellékletek bélyegmentességét mondja ki és lényegében megegyezik az 1873 : II. t.-c. 18. §-ával, csak annál részletesebb, nehogy a gyakorlatban félreértések forduljanak elő. A 18. §~hoz. Ez a szakasz az 1873 : II. t.-c. alapján keletkezett igényekre és igazolványokra vonatkozó kérdéseket szabályozza. Felsőházi iromány. 1927—1932. XIV. kötet. • II