Felsőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 474-544. sz.
Irományszámok - 1927-530
526 530. szám. miatt volt szükség, amelyeknek gyarmataira az egyezmény hatálya kiterjed anélkül, hogy azok a berni szerzői jogi Unió önálló tagjai lennének. A 2. cikk a berlini egyezmény szövegét két irányban is tökéletesíti ; mert egyrészt kifejezést ad annak, hogy az irodalmi és a művészeti művek védelme szempontjából közömbös az, hogy a mű minő alakban és módon van rögzítve ; másrészt az irodalmi és a művészi művek felsorolását kiegészíti a szónoklatok és beszédek megemlítésével. Ez utóbbi újításnak különben csupán szabatosság szempontjából van jelentősége, mert eddig sem volt kétely a tekintetben, hogy az egyezményes védelem általánosságban e művekre is kiterjed, jóllehet a berlini egyezmény 2. cikkének első bekezdése az irodalmi és a művészeti művek között azokat kifejezetten nem említette. A 2 ja. cikk a szónoki műveknek biztosított védelem alól bizonyos kivételeket állapít meg, mert a legtöbb állam joga —így a magyar jog szerint is—közérdekből bizonyos tartalmú szónoki művek közlése a szerző engedélye nélkül is szabad. E felfogásból kiindulva az említett cikk az egyes államok belső törvényhozását feljogosítja, hogy megengedjék a politikai beszédeknek és a bírósági tárgyalásokon tartott beszédeknek a szerző beleegyezése nélkül való közlését, továbbá, hogy a sajtónak általában lehetővé tegyék a szónoklatok, előadások, egyházi és más hasonló természetű beszédek közlését. A beszédek gyűjteményes kiadásához való jogot azonban az egyezmény mindig a szerzőnek tartja fenn. A 6. cikk 2—4. bekezdése a Bernben 1914. évi március hó 20. napján kelt pótjegyzőkönyv 1., 3. és 4. pontjaiban foglalt rendelkezéseit veszi át, amelyeket annak idején már elfogadtunk. Ë rendelkezések az Unió országainak jogot biztosítanak arra, hogy korlátozzák az Unióhoz nem tartozó oly ország polgárainak szerzői jogi védelmét, amely ország a szerzői jogi védelem terén nem ad megfelelő viszonosságot. A 6Ja cikk a személyiség jogával foglalkozik. A személyiség jogának a szerzői jog terén való kialakulása hosszabb fejlődés eredménye. Az egyes államok belső törvényhozása már régebben védelmébe vette — a vagyoni jogok közé sorozva — a szerzőnek művére vonatkozó olyan jogait is, amelyekhez inkább csak szellemi és erkölcsi érdekei fűződnek, tehát a személyiség joga körébe tartoznak. Ily rendelkezés van pl. a magyar szerzői jogi törvény (1921 : LIV. t.-c.) 6. §-ának 1. pontjában is. Lassankint azután úgy az írói és a művészi világ, mint a jogászok tudatára ébredtek annak, hogy e jogoknak különösen az írók hírneve szempontjából csaknem egyenlő fontosságuk van a,műhöz fűződő vagyoni jogokkal. A jogfejlődés a személyiség jogának keretében mind újabb jogosítványokat biztosított a szerző javára és ekként a személyiség joga a szerzői jog szerint is önálló jogintézménnyé alakult ki. Ennek volt a következménye azután, hogy a római szerzői jogi értekezlet az egyezményt új rendelkezésekkel óhajtotta bővíteni, amely törekvésnek eredménye a szóbanforgó 6/a. cikk. E cikk szerint a szerzőt a személyiség joga címén elidegenít hetetlenül megilleti, hogy követelhesse annak elismerését, hogy ő a mű szerzője, tehát hogy a művön neve feltüntettessék ós megakadályozhassa művének eltorzítását vagy hírnevére hátrányos megváltoztatását. E jogok gyakorlásának feltételeit az egyezmény a belső törvényhozás hatáskörébe utalta. A 7/a. cikk a szerzőtársak által készített művek védelmét szabályozza és kimondja, hogy a védelem ideje semmi esetre sem szűnhetik meg a legtovább élő szerzőtárs halála előtt. Ezt a rendelkezést tehát az Unió kötelékébe tartozó államok feltétlenül alkalmazni kötelesek. Ellenben nem kötelesek alkalmazni e cikk második, az előbbinél' kedvezőbb szabályát, amely szerint a legtovább élő «
