Felsőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 474-544. sz.

Irományszámok - 1927-507

248 507. szám. az, hogy ez a §. sürgős esetekben nem zárja el a kormányt az azonnali intézkedéstől, mert halasztást nem tűrő esetekben a kartelbizottság előzetes meghallgatása sem kötelező (utolsóelőtti bekezdés). A kormányintézkedések megválasztásában a törvényjavaslat nem követi a német jogszabályokat : nem említi az 1923. évi német rendelet 4. § 2. pontjában megjelölt esetet, amely szerint a gazdasági miniszter felhatalmazhatja a szerződésben vagy határozatban résztvevőket azonnali felmondásra, illetőleg visszalépésre, denem ad a törvényjavaslat felhatalmazást a magánjogba való olyan egyéb súlyos beavatkozásokra sem, amelyekre az 1930. évi szükségrendelet jogosítja fel a német kormányt. A magánjogok kérdésében való döntést ez a törvényjavaslat a bíróság hatáskörében hagyja meg. Inkább követi az Északamerikai Unió, Kanada, Norvégia törvényeinek példáját, amely törvények a kormány hatásköre tekintetében a vizsgálat, az ellenőrzés és a közigazgatási intézkedések szabályozására fektetik a fősúlyt. A panaszok jogosultságának felderítése érdekében e §. 1. bekezdésének 1. pontja elsősorban a miniszter vizsgálati hatáskörét szabályozza anélkül, hogy ezen a téren is bírói jogokat adna a kormánynak. Amennyiben eskü alatti kihallgatásokra volna szükség, ezt a miniszter a bíróság útján eszközöltetné. A vizsgálat eredményessége érdekében a 14. §. 1. bekezdésének 2. pontja értelmében pénzbírsággal lehet büntetni azt, aki a vizsgálat során hozzáintézett felhívásnak igazolatlanul eleget nem tesz, vagy a miniszter intézkedéseinek foganatosítását akadályozza. Megteheti ugyan a miniszter a 6. §. 2. bekezdése értelmében azt is, hogy amennyiben a felek a kívánt adatokat be nem mutatják, a panaszolt tényállásban felhozott körülményeket intézkedései alapjául valóknak tekinthesse, azonban lehetnek olyan esetek, amidőn nem lehet megelégedni az ilyen vélelemmel, hanem a közérdek az üzletvitelnek és üzletkezelésnek közvetlen megvizsgálását is okvetlenül megkívánja. Az 1. bekezdés 2. pontja szerint a miniszter megkísérelheti az ügy békés kiegyenlítését és az evégből folytatott tárgyalás során esetleg egyeztető bizottság közreműködését is igénybeveheti, azonban mindezek teljesítésére nincs feltétlenül kötelezve, mert a miniszteri felelősséggel nem férne össze az, hogy a miniszter a nyilvánvaló veszély gyors elhárításától kötelező alkudozások által esetleg el legyen zárva. A kormány beavatkozás fentebb kifejtett praktikus célja szerint mindenesetre kívánatos, hogy békés kiegyenlítés jöjjön létre, azonban a kormány fellépésétől kívánt gyors elintézés kívánalmával jutna éles ellentétbe a törvényjavaslat, hogyha a miniszteri intézkedést olyan bizottságoknak hosszantartó előzetes tárgyalásaitól tenné függővé, amilyen bizottságokat még ezután kellene megszervezni és amelyeknek fennmaradása a résztvevők önkéntes közreműködése folytán nem is biztosítható. Az 1923. évi német rendelet 14. §-a is megelégedett azzal, hogy az egyeztetés igénybevételét a miniszter belátására bízta. Csehszlovákiában pedig hiába szerveztek 1919. évben ilynemű egyeztetésre bizottságokat, ezeknek működését nem lehetett biztosítani. A 3. pont különféle közigazgatási intézkedésekre ad felhatalmazást a minisztériumnak. Olyan intézkedések ezek, amelyeket a minisztérium vagy egyes miniszterek saját hatáskörükben már eddig is megtehettek és a szövegben található az a toldás, hogy ezek az intézkedések alkalmazásuknak a fennálló jogszabályokban megszabott feltételeire tekintet nélkül megtehetők, csupán azt kívánja kifejezni, hogy az illető intézkedések megtételére az a jogcím is elegendő lesz, hogy a 6. §. 1. bekezdésének bevezető része szerint az 1. §. alá eső megállapodás stb. a közgazdaság vagy a közjó érdekét veszélyezteti. így pl. az iparrendészet körében ennek többek között az a jelentősége, hogy olyan iparokat, amelyeket eddig az 1922. évi XII. t.-c. 34. §-a utolsó bekezdése alapján köz- vagy állategészségi, közbiztonsági