Felsőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 474-544. sz.
Irományszámok - 1927-507
238 507. szám. érdekeire. A kartelben résztvevők helyzete gyakran nem azonos az olyan szerződő felekével, akik egyenlő gazdasági erővel és egyenlő szabadsággal kötöttek megállapodást. A kartelnek egyes tagjai esetleg a számszerint kisebbségben levő, de gazdaságilag túlnyomó erőt képviselő tagok ellenállhatatlan gazdasági nyomása következtében vesznek részt a kartelben es a Ëjazdasa gi nyomás esetleg oly nagy lehet, hogy eléri a magánjogilag releváns kényszer határát. A kartelen kívül álló vállalkozók, akikkel a kartel érintkezésbe jut, sok esetben olyanok, akiket a k&rtel vezetőinek gazdasági nyomása nem tudott a kartelbe kényszeríteni s ezek ellen annál nagyobb erővel és a lehető legerősebb fegyverekkel folyik a harc egészen a gazdasági tönkretételig. Az iparszabadságnak ilyen korlátozásait az állam nem nézheti tétlenül. A kartelbe tömörülés hatása egyes esetekben lehet a közgazdaságra kedvező, más esetekben pedig káros, de az iparűzők szabadsága mindenesetre megköveteli azt, hogy a kartel által gyakorolt gazdasági nyomás túl ne lépje azt a határt, amit az állam közérdekből megengedhetőnek talál. Az iparűzők szabadságát nem lehet minden korlát nélkül titkos szervezkedéseknek kiszolgáltatni. Bármi is a hatása a kartelműködésnek, a kartel létrejövetelének és működésének az alapja mégis csak a minél nagyobb gazdasági haszonra törekvés. A nyereségvágy pedig könnyen vezet túlzásra, könnyen csábít önzésre, a lehetőségek kíméletlen kizsákmányolására és arra, hogy a versenyt oly helyen és időben is korlátozzák, ahol és amikor az közgazdaságilag szükségtelen, sőt káros. Ezért nem engedhető meg, hogy a magánosok a közérdeket ily erősen érintő tevékenységi területen a termelésnek, a forgalomnak és az áralakulásnak — leginkább másokat korlátozó kötelezettségekkel egybekötött —> szabályozását jogilag rendezett ellenőrzés nélkül végezzék. Hasznos hivatást töltöttek be régente a céhek, újabban pedig a kereskedelmi társaságok, de azért ezeket sem lehetett a jogrenden kívül hagyni, nem lehet tehát elvi kifogást emelni a gazdasági élet újabb irányú tömörüléseinek a jogrendszerbe illesztése ellen sem. A szabadság és a szervezettség az új viszonyokban csak úgy lehet helyes arányú, ha a gazdasági éltének tényleg kialakult újabb szervezetét az állam tudomásul veszi és jogi szabályozásban részesíti. Szükséges a kartelek jogi szabályozása annál a nagy hatásnál fogva is, amelyet a közönségre gyakorolnak, különösen azzal, hogy tömegtermeivények, nyersanyagok, félgyártmányok és a közszükséglet tárgyát tevő készáruk termelését, elosztását, keresletét s általában forgalmát, valamint azoknak áralakulását a gazdaság természetes rendjébe való beavatkozással szabályozzák és hogy e tevékenység közben a monópolisztikus helyzet könnyen csábíthat minél nagyobb nyereség szerzése végett az eladók vagy a fogyasztók érdekeinek figyelmen kívül hagyására. A nagyközönség sem maradhat biztosítókok nélkül a méltánytalan versenykorlátozásokkal és a kizsákmányolással határos árköveteléssel szemben. Különösen áll ez most, amikor a trianoni okmánnyal teremtett helyzetben számos gazdasági ág el van vágva természetes vagy történelmileg kialakult beszerzési forrásaitól és értékesítési területétől, amikor a gazdaság egyes ágai az ellenséges megszállás idején szenvedett károkat még alig tudták kiheverni, amikor egyes európai államok hatalmas vámokkal és tilalmi rendszabályokkal folytatnak ellenünk gazdasági harcot, amikor Oroszország és Amerika dumpinggel nyugtalanítja a gazdasági életet és amikor mindezek miatt az ország hitelellátása sem lehet rendszeres. Helytelen gazdasági elv az, hogy minden helyzetelőnyt (pl. akár azt is, amit a védővámok nyújtanak) okvetlenül, azonnal s a lehető legteljesebb mértékben ki kellene aknázni a magángazdaság hasznára. A magángazdaságban is érvényesülniök kell az erkölcsi elveknek és a méltányos, tisztességes kereskedői haszon mértékén túl sem a védővámot,
