Felsőházi irományok, 1927. XII. kötet • 389-419. sz.

Irományszámok - 1927-397

397. szám. 137 rendszere el van ugyan terjedve és van békéltető eljárás is, de a békéltető bíróságok határozatainak általánosan kötelező hatállyal való felruházását nem ismerik. Az 1928. évi genfi értekezleten elfogadott megállapodás a fentebb említett két felfogást a lehetőséghez képest összeegyeztetni kívánja. Az egyezménytervezet 1. és 2. cikke szerint mindegyik tagállam, amelyik az egyezményt megerősíti, kötelezve van arra, hogy eljárásokat létesítsen és fenntartson, amelyek lehetővé teszik a legkisebb munkabérek megállapítását olyan iparokban, vagy olyan iparok részeiben (különösen az otthonmunkánál) foglalkoztatott munkavállalók javára, amely iparokban a munkabéreknek akár kollektív szerződések által, akár más úton való megállapítására vonatkozóan hatékony eljárások nincsenek s amely iparokban a munkabérek rendkívül alacsonyak. A tagállamoknak azonban teljes szabadságukban áll elhatározni azt, hogy a legkisebb munkabérek megállapítására vonatkozó eljárásokat, mely iparokra vagy mely iparok részeire és az otthon­munkának mely ágaira, illetőleg minő részeire vonatkozóan vezesse be. Az egyezménytervezet 3. cikke azt is a tagállamok szabad elhatározására bízza, hogy a legkisebb munkabérek megállapítására minő eljárásokat vezessenek be. Kiköti azonban, hogy az eljárások alkalmazása előtt meg kell hallgatni az érdekelt munkaadókat és munkavállalókat, ezekhez számítva szervezeteik kép­viselőit is, amennyiben ilyenek vannak, továbbá, hogy az eljárások foganatosí­tásában a munkaadóknak és munkavállalóknak egyenlő számban és az egyen­jogúság alapján kell résztvenniök, végül, hogy a megállapított legkisebb munka­bérek az érdekelt munkaadókra és munkavállalókra kötelező erejűek legyenek s azokat egyéni megállapodással egyáltalán ne, kollektív szerződéssel pedig csak az illetékes hatóság felhatalmazása esetében lehessen leszállítani. Az egyezménytervezet 4. cikke arra nézve tartalmaz határozmányokat, hogy a tagállamok megfelelő felügyelet útján és büntető rendelkezések segélyével biztosítsák azt, hogy a tényleg kifizetett munkabérek ne legyenek a megállapí­tottaknál alacsonyabbak s hogy a munkavállalóknak lehetővé tétessék, hogy munkabérigényeiket bírói vagy más törvényes úton az e végből megállapított határidőn belül érvényesíthessék. Az egyezménytervezet 5. cikke aziránt rendelkezik, hogy a tagállamok éven­ként általános tájékoztatást küldjenek a nemzetközi munkaügyi hivatalnak a legkisebb munkabérek megállapítására vonatkozó eljárások alkalmazásáról és eredményeiről. Ezzel a cikkel kapcsolatosan a genfi tanácskozások során kifejezett megállapítást nyert, hogy az évenként küldendő tájékoztatásnak csak általános természetű adatokat kell tartalmaznia és nem a bérösszegekre vonatkozó olyan részletes adatokat, amelyek üzleti titkokat árulnának el vagy a nemzetközi ver­senyt nehezítenék meg. Az egyezménytervezet 6—11. cikkei az összes nemzetközi munkaügyi egyez­ményekben előforduló, részben a békeszerződésekből folyó határozmányokat tar­talmaznák. II. A tagállamok részére az egyezménytervezet 1., 2. és 3. cikkében biztosí­tott szabadság teszi lehetővé azt, hogy az egyezmény megerősítése céljából azt törvényeink közé iktassuk. Ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése esetében az egyezmény­ben megállapított rendelkezések érvényesítése céljából külön törvényjavaslatot kell annak idején az országgyűlés elé terjeszteni s csak ennek törvényerőre emel­kedése után lehet az egyezményt megerősíteni. III. A magyarországi viszonyok szempontjából kívánatos az egyezménynek becikkelyezése, mert elsősorban az otthonmunkával dolgozó iparok terén, de eze­ken kívül más iparoknál is előfordul, hogy a tényleg fizetett munkabérek azokhoz Felsőházi iromány. 1927—1932. XII. kötet. 18

Next

/
Thumbnails
Contents