Felsőházi irományok, 1927. XII. kötet • 389-419. sz.
Irományszámok - 1927-392
392. szám. 107 Azt az elvet pedig, amely az önkormányzati testületek jogkörének megszabásánál irányadóul kell, hogy szolgáljon, egyedül és kizárólag a közérdek követelményéből kell levonunk. Szem előtt kell továbbá tartanunk azt is, hogy az önkormányzati szabadság az akaratkijelentés, az elhatározás szabadságában jut kifejezésre, és ezt a szabadságot nem sérti és nem csorbítja az, ha a felügyeleti hatóság a legszigorúbban őrködik a fölött, hogy az önkormányzati testület kifejezett akarata pontosan és lelkiismeretesen hajtassék végre, más szóval : ha felügyeleti jogát a legerélyesebben gyakorolja. Ezeket a szempontokat tartja szem előtt a javaslat negyedik része is, és ha ettől néhány rendelkezésben némi eltérésre akadunk, ennek az okát abban kell keresnünk, hogy az önkormányzati testületek gazdálkodása szoros összefüggésben áll az államháztartással, és közvetlenül kihat az állampolgárok teherviselő képességére, ebből kifolyólag tehát néha elkerülhetetlen annak a biztosítása, hogy a kormány az egyes önkormányzati testületeket reákényszeríthesse azoknak az általános követelményeknek a megvalósítására, amelyek az államháztartás egyensúlyát is befolyásolják. Ezek előrebocsátása után a §. egyes rendelkezéseire az alábbiakat kívánom megjegyezni. A §. (i) és (2) bekezdése az általános közigazgatás körében a belügyminiszter, az egyes szakigazgatási kérdésekben az illetékes szakminiszter felügyeleti jogát állapítja meg általánosságban, ami eddig is így volt, és természetes, hogy máskép elgondolható is alig volna. A (3) bekezdés szerint az illetékes mimszter a székesfővárostól felvilágosítást és jelentést kívánhat, és az iratok felterjesztését is követelheti, ami nélkül a felügyelet hatályos gyakorlása nem volna lehetséges. A (4) bekezdés — az 1924 : XXVI. t.-c. 20. §-ának rendelkezésével egybehangzóan — arra ad felhatalmazást a belügyminiszternek, hogy a székesfőváros közigazgatását és gazdasági 'működését saját kiküldött közegei, vagy általa kiküldött más szakértők által megvizsgáltathassa, az (5) bekezdés pedig a háztartás, az intézetek, közintézmények, közművek és üzemek gazdálkodásának a megvizsgáltatására jogosítja fel a belügyminisztert, vagy vele egyetértve a pénzügyminisztert. Mindezek a rendelkezések a felügyeleti jogkör természetes következményei. Súlyosabb rendelkezést foglal magában a §. (&) bekezdése, amely jogot ad a belügyminiszternek arra, hogy a székesfővárost igazgatási szervezetének kiegészítésére, vagy személyzeti létszámának apasztására, vagy gazdálkodásának, pénzkezelésének és számvitelének szabályozására utasítsa. Az igazgatási szervezet kiegészítésére vonatkozó utasítás csak akkor volna elképzelhető, ha a székesfőváros igazgatása körébe tartozó valamely ügyággal szemben olyan szűkkeblű álláspontra helyezkednék, ami — a közérdek megóvása szempontjából — a szükséges szervezet kiépítésére való kényszerítést tenné szükségessé. Ilyen szükség alig tételezhető ugyan fel, azonban az ilyen esetről való gondoskodás mégsem teljesen felesleges. Semminemű veszedelmet nem rejt magában az önkormányzatra, sőt a közérdek szempontjából egyenesen kívánatosnak minősíthető az a felhatalmazás, hogy a belügyminiszter a székesfővárost gazdálkodásának, pénzkezelésének és számvitelének megfelelő szabályozására utasíthatja, amire — természetesen — csak akkor kerülne sor, ha ebben a tekintetben a belügyminiszter valaminő hiányt észlelne. A személyzeti létszám apasztásának a megkövetelhetése az egyetlen olyan felhatalmazás, amely az autonóm szabad rendelkezési jog szempontjából sérelmesnek volna minősíthető 14*
