Felsőházi irományok, 1927. XI. kötet • 350-387. sz.
Irományszámok - 1927-365
365. szám, 381 Az említett szerződés 209. cikke alapján ugyanis megvan a jogunk ahhoz, hogy a nálunk lajstromozott hajókat magyar lobogó alatt járassuk és a magyar tengeri hajózás felélesztésének lehetősége még nagyobb lesz akkor, ha az érdekelt államokkal létesítendő megállapodások útján sikerül majd érvényre juttatni a trianoni szerződés 294. cikkében az Adriai tengerhez való szabad átjárásra vonatkozólag biztosított jogunkat. A jövőre nézve a magyar hajózás újraélesztése szempontjából is mérlegelni kell tehát az egyezményekhez való csatlakozásunk kérdését. Annál is inkább, mert remélhető, hogy a szabadhajózást üző magyar tengerhajózási vállalatoknak állami kedvezményekben való részesítéséről szóló 1929:1. törvénycikk rendelkezéseinek hatása alatt a közeljövőben a magyar tengeri hajózás újból fejlődni fog. E mellett azonban az egyezményeket nemcsak a jövő, hanem a jelen szempontjából is vizsgálni kell. Az egyezményekhez való hozzájárulásunk esetén ugyanis azok a tagállamok területén és hajóikra vonatkozólag alkalmaztatni fognak a magyar állampolgárságú utasok, hajósszemélyzet és a magyar tulajdonban lévő hajórakományok, valamint az esetleges magyar állami hajók és hajórakományok tekintetében is Mindebből tehát egyrészt az következik, hogy a tengeri jognak nálunk ma is gyakorlati jelentősége van, másrészt pedig, hogy ' az egyezmények elfogadását nemcsak egyoldalúiag az utas és a hajót fuvarozás céljából igénybevevő kereskedő, hanem a hajótulajdonos érdekeinek figyelembevételével is kell mérlegelnünk. Az egyezmények, amelyeknek létrehozatala főleg a nagy hajósnemzeteknek köszönhető, elsősorban a hajótulajdonosok érdekeit tartották ugyan szem előtt; azonban nem állítható az, hogy az egyezmények a hajótulajdonossal szembenálló fél érdekeit elhanyagolták volna, sőt egyes esetekben — amint arra az ogyes egyezményes rendelkezések indokolásánál külön rá fogok mutatni — ezeknek is előnyöket biztosítanak. De nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy az egységes, csaknem valamennyi számbavehető országra kiterjedő egyezményes jog a hajózással foglalkozó vagy azt igénybe vevő bármely érdekeltségnek önmagában véve nagy előnyt jelenthet. Különösen azért, mert a hajóút a legtöbb esetben több ország területét érinti és így senki sem tudhatja előre, hogy melyik államban kell majd igényeit érvényesítenie, tehát csak jelentékeny számú államra kiterjedő egyezmény esetén mérlegelhető előre az, hogy a tengeri úttal kapcsolatos jogviszonyra milyen jogszabály fog majd alkalmaztatni. Mindezek a körülmények arra indították a kormányt, hogy a szóbanforgó egyezményeket képviselőjével aláírassa, majd pedig, hogy az egyezmények megerősítéséhez az 1920 : L t.-cikk 13. §-ának 4. bekezdése értelmében szükséges hozzájárulás kieszközlése céljából négy törvényjavaslatot terjesszen a törvényhozás elé. Ezek közül a jelen törvényjavaslat a tengeri hajó tulajdonosai felelősségének korlátozására vonatkozó egyezmény becikkelyezését célozza és az e célra, valamint a törvény végrehajtásához szükséges szokásos rendelkezéseken kívül (1. és 3. §.), a 2. §-ban a beiktatandó egyezmény szövegét és azok fordítását is magában foglalja. Az egyezményt magát a következőkben ismertetem: Az egyezmény azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a felelősséget megállapító különböző tények esetében a kötelezettnek minő vagyona szolgál a 48*
