Felsőházi irományok, 1927. XI. kötet • 350-387. sz.
Irományszámok - 1927-354
354. szám. 145 E szakasz második bekezdésében adott felhatalmazás közérdekből és az alkalmazottak érdekéből egyaránt szükséges. A 44. §-hoz. Az 1884 : XVII. törvénycikkbe iktatott ipartörvény és az ezt módosító 1922 : XII. t.-c. 122. §-a értelmében a géperejű társaskocsi-, vagy árufuvarozási vállalat engedélyezése fejében fizetett ipardíj a községek által fenntartott tanonciskolák (tanonctanfolyamok) javára fordítandó. A tanonciskolát (tanonctanfolyamot) fenn nem tartó községekben pedig az ipardíjakat a vallásés közoktatásügyi tárca költségvetése javára kellett bevételezni. A gépjáróművállalatok, mint ilyenek ellenőrzés alatt nem állottak, csupán gépj áróműveiket kellett a rendőrhatóságnak időszakonkint felülvizsgálatra bemutatniok. Az említett bevételeket tehát az eddigi községenkénti elaprózás megszüntetésével a kereskedelemügyi tárca költségvetésébe kell felvenni. A bevételeknek ilyen egyesítése még azzal az előnnyel is jár, hogy a bevételek kezelése és ellenőrzése lényegesen csekélyebb igazgatási munkát és költséget igényel. A fent előadottak folyománya, hogy a törvénnyel kapcsolatban felmerülő mindennemű kiadást is a kereskedelmi tárca rendes kiadásai között kell elszámolni. A 45. §-hoz. Abból a célból, hogy az e törvény által kitűzött feladat, nevezetesen a közhasználatú gépjáróművállalatok működésének a közlekedésügy egyetemes rendjébe való szerves beillesztése megvalósítható legyen, elengedhetetlenül szükséges, hogy a hasonló vállalatok között, tekintet nélkül azok keletkezésének időpontjára, a teljes egyenlősítés keresztül vitessék. E törvény rendelkezéseit tehát az életbeléptetése előtt létesült gépjáróművállalatokra is alkalmazni kell. Ezek engedélyeseinek egy éven belül a törvény rendelkezéseinek megfelelő új engedély kiadását kell kérniök, amelyet azonban részükre mindenesetre meg kell adni, hacsak olyan kizáró ok meg nem állapítható, amelynek fennforgása esetén iparűzési jogosultságukat az új törvény rendelkezéseinek értelmében is meg kellene vonni. Az engedély elnyerése céljából tehát az illetőknek régi iparengedélyük bemutatásán felül az e törvényben előírt minden feltételt, ezek között a megbízhatóságot is igazolniok kell. Miután e törvény a közhasználatú gépjárómű vállalat engedélyének érvényét legfeljebb 10 évben állapítja meg, továbbá az esetenkint fuvarozással foglalkozó vállalatok működését bizonyos körzetre szoríthatja, sőt ezen belül is korlátozhatja, a törvény életbelépte előtt esetleg korlátlan időre kiadott engedélyt olyannal kell kicserélni, amelynek érvénye legfeljebb 10 évig tart, úgyszintén a korábban kiadott árufuvarozási engedélyek hatályát is az illető vállalat telephelyére megállapított körzetre kell korlátozni. Szükség van ilyen rendelkezésre, mert az 1922. évi XII. t.-c. 30., illetőleg 66. §-a is kimondotta, hogy e törvény az ott megnevezett vállalatokra szintén alkalmazandó, miután azonban a törvény megengedte, hogy a szóbanforgó vállalatok iparukat a korábban nyert iparigazolvány alapján, tehát mint szabadipart folytassák, e rendelkezésnek semmi foganatja nem volt. Az ily vállalatok tehát az egyenlő elbánás elvének sérelmével és az egyenlő versenyviszony rovására eddig is egészen kivételes kedvezményeket élveztek. Ily különállás az e törvény alapján nyert engedélyekben megállapított megterhelések mellett különösen kirívó lenne, másrészt pedig az e törvényben biztosított kizárólagossági jogot veszélyeztetné. Oly kiváltság megszüntetéséről van tehát szó, amelyet néhányan az 1922 : XII. törvénycikk szándéka ellenére csupán annak hiányossága folytán éveken keresztül amúgy is érdemtelenül élveztek. Az új engedély kiadására vonatkozó rendelkezés végrehajtása némi nehézséggel jár ott, ahol ugyanazon útvonalon több vállalatnak van ezidőszerint érvényes g engedélye. Hogy jogfosztás ne történjék, valamennyi engedélyesnek új engedélyt kell adni. Ily módon azonban a 18. §-nak a kizárólagosságra vonatkozó Felsőházi iromány. 1927—1932. XL kötet. 19
