Felsőházi irományok, 1927. XI. kötet • 350-387. sz.

Irományszámok - 1927-354

138 354. szám. A 38. §-hoz. A közhasználatú gépjáróművet igénybevevő közönség és más személyek is, akik ily vállalat gép járó művei által károsodnak, a baleset hátrányait könnyebben viselik, ha az ezekért felelős személy kártérítést nyújtani képes. E megfontolástól vezettetve, indokoltnak láttam, hogy a közhasználatú gépjáróművállalatokra a szavatossági biztosítást kötelezővé tegyem. A közhasználatú gépjáróművek szavatossági biztosításának kötelezettségével csaknem minden országban találkozunk. Sőt nálunk is a nélkül, hogy a kötelezettség fennállana, valamennyire gondos vállalkozó, becslés szerint az engedélyesek 90, vagy ennél is nagyobb százaléka gépjáróművét a szavatossági kár esetére biztosítja. Értesülésem szerint a következő összegekre szóló biztosítások szokásosak : 1. Közhasználatú személy- és teher gépjárómüveknél : egy személy sérülése esetére 5.000 P több „ „ „ . 25.000,, tárgyrongálás „ , 2.500 „ 2. Géperejű társaskocsinál : a) a vezetőét nem számítva, 10 személyig terjedő ülőhellyel : egy személy sérülése esetére 5.000 P több „ „ „ 30.000 „ tárgyrongálás „ 2.500 ,, b) a vezetőét nem számítva, 10 személynél több ülőhellyel : egy személy sérülése esetére 5.000 P több „ „ „ 50.000,, tárgyrongálás „ 2.500 „ A fenti összegeket természetesen úgy kell érteni, hogy több személy megsérülése esetén is az egy-egy személy részére nyújtandó kártérítési összeg az egy személy sérülése esetére biztosított alapösszeget meg nem haladhatja. Ezen összegek átlagokat képviselnek, de mint ilyenek bizonyítékai annak, hogy a tényleges rendes szükségletnek felelnek meg és ezért a vállalatokat magam is körülbelül ezen összegek erejéig kívánnám biztosításra kötelezni. Ha a vállalat engedélyese azt kívánja, hogy minden eshetőséggel szemben fedezve legyen, természetesen magasabb összegekre is köthet biztosítást. A szavatossági biztosítás kötelezővé tételében rejlő állami gondoskodás azonban nem az engedélyes érdekeit tekinti, hanem elsősorban azt célozza, hogy a kevésbbé tehetős közönség, amely a közhasználatú gép j ár ómű vállalat okra reá van utalva, károsodás esetében mindenesetre legalább olymérvű kártalanítást kapjon, amely átlagos vagyoni és kereseti viszonyainak megfelel. A biztosítási összegek megállapításánál arra is figyelemmel kívánok lenni, hogy a biztosítási díjtételek szükségtelenül oly nagyok ne legyenek, hogy a közhasználatú gépjárómű vállalat ok fejlődésének útját állják. A biztosítási összegeknek magában a törvényben megállapítását mellőztem, mert a viszonyok változása folytán ezeket nyilván többször is szükséges lesz módosítani. Kétségtelen, hogy nagyforgalmú városokban és ahol az okozható kár is nyilván nagyobb értéket képvisel, bizonyos összeg túlalacsony, viszont pl. valamely község és vasúti állomása között közlekedő, az ülőhelyek egyenkinti értékesítése