Felsőházi irományok, 1927. XI. kötet • 350-387. sz.

Irományszámok - 1927-353

94 353:, szám, hetven, iskolai gyűjtéseket engedélyeztek, hogy a tanítók gyermekeit nevelőintézmények fokozott teljesítőképességgel felelhessenek meg céljuknak s újabb szükségletek kielégítésére is vállalkozhassanak. Az iskolai gyűjtéseket azonban nem mindenütt kísérte a társadalom rokonszenve s adott esetre hivatkozva, az iskolától idegen érdekeltségek is jogot formáltak ily gyűjtések engedélyezésének kérésére, azért 1926-ban a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter az iskolai gyűjtéseket törvényhozásilag — az 1927. évi XIV. t.-c. 14. §-ával — megszüntette. A jelen törvényjavaslattal a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter az elemi népiskolai beiratási díjak újabb megállapításával alapot kíván teremteni arra, hogy a már meglevő nevelőintézmények fenntartását biztosítsa és hogy lehetőleg minden arra alkalmas központban új Tanítók Háza felépítéséről gondoskodva lehetővé tegye, hogy a művelődési gócoktól távol munkálkodó tanítók gyermekneveltetési gondjai megapaszt ássanak. A létesítendő internátusok az elemi iskola kivételével minden rendű iskolába járó, sőt még a kézműiparosságra vagy egyéb gyakorlati pályára készülő, mindkét nembeli tanítógyermekek nevelőotthonául terveztetnek. Nem fényes külsővel bíró intézmények, hanem a célnak megfelelő puritán egyszerűséggel létesített nevelőintézetek, amelyek a bennük uralkodó internátusi rend és komoly nevelő szellem mellett ingyen, vagy mérsékelt áron tisztes ellátást nyújtsanak a tanítógyermekeknek. Ma a tanító az állam pénzügyi helyzete miatt még nem javadalmazható jlyan mértékben, hogy egy vagy több gyermekének a szülői házon kívül megnyugtató s mindenesetre sokkal drágább elhelyezéséről gondoskodhassék. Az elemi népoktatás, különösen a tanyai iskolák megépítésével egyre szélesebb kereteket nyer s ezért a gyermekneveltetés gondja egyre több tanítói családot érint. Az elemi népoktatás fejlesztésének érdekeit szolgálja tehát ez a törvényjavaslat, amidőn a beiratási díjakból befolyó 40 fillérek révén állandóan gondoskodni kíván a magyar középosztály értékes rétegének, a tanítóságnak gyermekeit érintő komoly érdekek kielégítéséről. A beiratási díjakból ily módon befolyó összeg, bár rendszeres és tekintélyes évi jövedelmet jelent, arra még sem elegendő, hogy egész terjedelmükben fedezze a szóban levő internátusok létesítése és fenntartása körül támadó szükségleteket ; ezért csupán arról lehet szó, hogy e szükségletek mértéket tartó fokozatossággal elégíttessenek ki. Arra a kérdésre, vájjon a tervbe vett intézkedés, t. i. az elemi népoktatási beiratási díjak felemelése nem érinti-e az elemi népiskolai oktatás ingyenességének elvét, azt kell felelni, hogy ebben a kérdésben a népoktatás ingyenességéről szóló 1908 : XL VI. t.-c. tulaj donképen maga foglalt állást akkor, amidőn beiratási díj szedését megengedte. Az 1908 : XL

VI. t.-c. 1. §-a ugyanis úgy intézkedik, hogy az állami, községi és hitfelekezeti elemi iskolákban „legfeljebb 50 fillér beiratási díj szedhető az iskolába felvett minden egyes tanuló után ..." Most csupán á beiratási díj összegéről van szó, vagyis arról, hogy az 1908 : XL

VI. törvénycikkben megjelölt 50 aranyfillér — valorizálva 58 pengőfillér — 1 pengőre emeltessék fel. A különbség 42 fillér tanulónkint és évenkint. Feltehető, hogy az a tanuló, aki az eddigi 58 fillért megfizette, nagyobb megterhelés nélkül tudja fizetni a 42 fillérnyi többletet is. A szegények, akiknél a beiratási díj fizetése súlyos terhet jelent, a fizetés alól felmentendők. • Az ezen törvényjavaslattal tervezett intézkedés folytán fizetendő 1 pengő beiratási díjból 60 fillér az 1908 : XL

VI. t.-c. 1. §-ában mégállapított célra, vagyis az iskolai ifjúsági és tanítói szakkönyvtárak gyarapítására fog fordíttatni, a meg*