Felsőházi irományok, 1927. X. kötet • 288-349. sz.
Irományszámok - 1927-290
290. szám. 27 forgalmi adó fél százalékával volt egyenlő. A 11. §. ennek megfelelően állapítja meg a községi részesedés mértékét. A 12. §-hoz. A 12. §-ban az I. fejezet alkalmazásával és végrehajtásával kapcsolatos azokra a kiegészítő törvényi rendelkezésekre utalok, amelyek az általános forgalmi adóval kapcsolatban jelenleg is érvényben vannak, s amelyeknek külön felsorolása csak ismétlés volna. Vonatkoznak ezek a szabályok a bevallási és adatszolgáltatási kötelezettségekre, a bélyegek lerovására, megsemmisítésére, az adó befizetés, beszállítás és elszámolás módozataira, késedelmes fizetésre, az adó visszatérítésekre, a szabálytalanság és az adócsalás büntetésére és hasonlókra. A II. fejezethez. A marhalevelek illetékét az 1920 : XXIV. t.-c. 6. §-a szabályozta. Az említett szakasz egyik rendelkezését azonban az ezzel a törvénnyel hatályon kívül helyezett 1921 : XXXIX. t.-c. 17. §-ának (s) bekezdése módosította. Minthogy így *a módosító törvény hatályonkívül helyezése következtében kételyek merülhetnek fel az iránt, hogy mi lesz ezután az érvényes jogszabály, legcélszerűbb hatályon kívül helyezni az 1920 : XXIV. t.-c. 6. §-át és az érvényes jogszabályokat az egyszerűség és áttekinthetőség kedvéért a II. fejezetbe összefoglalni. A II. fejezetben összefoglalt szabályok közül újítást csak a 14. §. tartalmaz. A 14. §-ban az eddig érvényben volt illetéktételek az általános részben foglalt okokból felemeltettek. Minthogy ezt a felemelést az általános részben már kimerítően megokoltam, ez a §., illetve ez a fejezet bővebb indokolást nem igényel. A 15—19. §-ok az 1920 : XXIV. t.-c. 6. §-ának ezután is érvényben maradó rendelkezéseit sorolják fel azzal az eltéréssel, hogy, az ott egy §-ba tömörített rendelkezéseket célszerűen több §-ra osztottam szét. A 19. §. pedig annyiban tér el az idézett törvénytől, hogy a bírságokat és rendbírságokat pengőértékben állapítja meg. A 20. §-hoz. Ez a szakasz a végrehajtási rendelkezéseket tartalmazza, indokolást nem igényel. Kelt Budapesten, 1929. évi március hó 13 napján. Dr, Wekerle Sándor s. k. y m. Jcir. pénzügyminiszter. 4*