Felsőházi irományok, 1927. X. kötet • 288-349. sz.
Irományszámok - 1927-289
289. szám. Í3 csekély, állandó Összegű illeték alá vonták. A kedvezményes illetéktétel alkalmazásának azonban a jelenlegi illetékszabály szerint az a feltétele, hogy a csekk a magyar csekktörvény (1908 : LVIII. t.-c.) rendelkezéseinek megfelelő legyen» Ennek a feltételnek a külföldről érkező csekkek nem mindig felelhetnek meg» mert más államokban a csekkre vonatkozó jogszabályok a hazai jogszabályainktól részben eltérnek. Az ilyen eltérő külföldi csekkek a kedvezményes illetéktételre ezidőszerint nem jogosultak, ami a külfölddel való, újabban erősen szaporodó csekkforgalmunkra hátráltató befolyással van, holott ezt a forgalmat közgazdasági szempontból elő kell mozdítanunk. Ezért szükséges, hogy a külföldön kiállított csekkekre nézve a kedvezményes illetéktétel előfeltételéül ne a hazai jogszabályokkal, hanem a csekk kiállítása helyén hatályban lévő jogszabályokkal való megegyezés legyen kitűzve. Az erre vonatkozó szabályt javasolom ebben a szakaszban. A 6. §-hoz. Az 1927 : V. t.-c. 27. §-a felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a fokozatos okirati illetékeket százalékos illetékké változtassa át. A törvény megjelölte azt is, hogy az egyes illetékfokozatok helyett milyen illetékszázalékokat kell megállapítani. Ennek a törvénynek rendelkezései alapján hivatali elődöm a II. fokozatos illetéket általában 1'5%-os illetékké alakította át. Néhány okiratfajta illetékét azonban, így köztük a bérleti szerződések illetékét maga a törvény kifejezett külön rendelkezéssel 0*5%-ban állapította meg. A szolgálati szerződésekre a törvény külön rendelkezést nem tartalmazott, ezek tehát ma a régi II. fokozatos illeték helyett általában megállapított l*5%-os illeték alá esnek. Minthogy a szolgálati szerződésekre az 1'5%-os illetéket a mai gazdasági viszonyok között már túlmagasnak tartom, ennek leszállítását javasolom. A szolgálati szerződések ugyanis, amelyek alkalmazotti jogviszonyt alapítanak meg, s az alkalmazottak kereseti adójának fizetési kötelezettségét hozzák magukkal, valamint az önálló kereseti tevékenység körébe eső munkavállalási szerződések, amelyekből általános kereseti adó- és általános forgalmi adófizetési kötelezettség következik, az okirati illetékük mérve tekintetében ma is, éppúgy mint régen, egyenlő színvonalon vannak. Amíg azonban régen mindkét most említett szerződésfajtának okirati illetéke ismét egyenlő volt a bérleti szerződések illetékével, addig a szolgálati és munkavállalási szerződések mai okirati illetéke a fent említett 1*5%, holott a bérleti szerződések ma már, amint fentebb szintén említettem, csak 05% illeték alá esnek. A bérleti szerződések illetékének leszállítása alkalmával a munkavállalási szerződések illetékének hasonló mérvű leszállítását azért mellőzte a törvény, mert figyelemmel kellett lenni arra, hogy az önálló kereseti tevékenység körébe eső munkavállalásból származó bevételek általános forgalmi adó alá esnek, az általános forgalmi adó azonban nem jár akkor, ha a felek a szerződésről okiratot állítottak ki és annak illetékét szabályszerűen lerótták. Ez az összefüggés szükségessé tette az okrati illeték mérvének az általános forgalmi adó kulcsával legalább is megközelítően egyenlő színvonalon tartását. Az egyszínvonalontartás azután kiterjedt az alkalmazotti jogviszonyt megalapító szerződések okirati illetékére is, mert arégi illetékszabályok ezt az itt szétválasztott és szembeállított két szerződésfajtát nem különböztették meg; A szolgálati szerződésekből azonban általános forgalmi adófizetési kötelezettség nem folyik, ezekre nézve az okirati illetéknek az általános forgalmi adó kulcsával összhangbantartása nem szükséges, hanem ezekre nézve visszaállítható a régi állapot: a bérleti szerződések illetékével való egyenlőség. Ezt különösen a szolgálati szerződések szociális háttere is indokolja.
