Felsőházi irományok, 1927. X. kötet • 288-349. sz.
Irományszámok - 1927-299
299. szám. 98 és az azt követő egyéb törvényes jogszabályokban. Elég ha e részben a jóváhagyási jogkör, valamint a főispáni hatáskör túlnagy mértékű megállapítására, valamint több ügyágazatnak kormányhatósági kezelésbe vételére mutatunk rá. Ezek után a vármegyék régi autonomikus kérdései közül úgyszólván csak az maradt még vissza a vita központjában, hogy a vármegyei tisztviselők alkalmazása kormányhatósági kinevezés útján történjék-e (államosítás), avagy maradjon meg továbbra is választás formájában a vármegyék, a törvényhatóságok autonóm jogkörében ? Az úgynevezett államosítók és a municipalisták tábora mint két hadi arcvonal fejlődött fel, az előbbiek inkább támadó, az utóbbiak védekező hadállásban. Az 1891 : XXXIII. t.-c. az államosító irányzat támadó kísérlete volt, a gyors visszavonulás kudarcával, mert az egész törvényjavaslatból csupán az az elvi kitétel maradt meg, hogy vármegyékben a közigazgatás állami feladat, melyet kinevezett állami közegek intéznek. A municipalisták ellentámadása 1907-ben következett be, a nemzeti ellenállás megszervezése és az ezzel kapcsolatos Önkormányzati szellem fellendülése idején. Az 1907 : LVIII. t.-c. hatályon kívül helyezte az 1891 : XXXIII. t.-c.-et, az 1907 : LX. t.-c. pedig a törvényhatósági autonómia védelmére közigazgatási bírósági jogorvoslatot biztosít a miniszternek vagy a miniszter bármely közegének a törvényhatóságra sérelmes rendelete, határozata és intézkedése ellen azon az alapon, hogy a miniszter vagy közege rendelkezésével a törvényhatóságnak, a törvényhatóság szerveinek törvényes hatáskörét sérti, a törvényhatósággal szemben valamely hatósági jogot törvényellenesen gyakorol, vagy más törvényes szabályt sért. 1913/14-ben az akkori kormány újból előállott a közigazgatás reformjával és abban szintén a vármegyei tisztviselők kinevezési rendszerét kívánta megvalósítani. A javaslat azonban nem juthatott tető alá. Ugyanez a sors érte az 1923. évi reform-javaslatot is, amely szintén a kinevezési rendszer alapjára helyezkedett. Ez a hosszú évtizedeken keresztül megoldásra váró és az ország széles köreit nyugtalanító vitakérdés most e javaslat törvényerőre emelkedésével előreláthatólag nyugvópontra jut, amennyiben a törvényjavaslat kompromisszumos megoldással a választás jogát meghagyja a törvényhatóságok jogkörében, azzal a változtatással, hogy a törvényhatóság választás alá eső tisztviselőit — a törvényhatóság első tisztviselőjének kivételével — a törvényhatósági bizottság életfogytiglan választja, viszont a közigazgatási gyakornokokat, akikből a törvényhatósági tisztviselők rekrutálódnak, a főispán nevezi ki. A tisztviselők alkalmazásán kívül azonban egyéb kérdések is voltak, amelyek teljesen megértek arra, hogy az újabb viszonyoknak megfelelő, korszerű szabályozást nyerjenek. Ezek között első helyen áll az önkormányzati testületek újjászervezése, melyeknek összetétele a háborúval kapcsolatos különböző törvényhozási akadályok következtében még mindig a régi, meghaladott alapokon nyugszik. A törvényjavaslat rendezésének körébe vonja továbbá azokat a kérdéskomplexumokat, amelyek az idők folyamán ugyancsak megérettek az újabb szabályozásra. Ebbe a körbe tartozik mindenekelőtt az önkormányzati tisztviselők fegyelmi jogának modernebb rendezése, aminek annál nagyobb jelentősége van, mert egységes közszolgálati pragmatikánk a mai napig sincsen ; idetartozik az önkormányzati tisztviselők minősítésének és illetményrendezésének a kérdése, végül a jogorvoslati rendszer nagyjelentőségű problémája. Ez tulaj donképen lényegében a törvényjavaslat tartalma. Bizonyos, hogy a javaslat nem öleli fel az általános közigazgatás egész anyagkörét, de amit belőle megragad, az közigazgatásunknak kétségkívül nagyjelentőségű és a reformra mindenesetre legsürgősebben rászoruló problémáihoz tartozik.
