Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.

Irományszámok - 1927-270

270. szám. 47 nak sikeres elvégzése, illetőleg ezek­kel egyenlő értékű képzettség szük­séges. 6. §. A M. kir. Központi Statisztikai Hivatalban tisztviselői minőségben csak oly egyének alkalmazhatók, kik az előírt elméleti képzettség mellett a megfelelő szakra rendszeresített statisztikai szakvizsgát sikerrel le­tették. Ugyanez a szabály irányadó a rend­szeres statisztikai tevékenységet foly­tató más hatóságnál és hivatalnál sta­tisztikai szakmunkákra állandóan al­kalmazott oly tisztviselő tekintetében is, akinek az említett munkakörben alkalmaztatása ennek a törvénynek életbelépte után veszi kezdetét. Kivé­teles méltánylást érdemlő esetben e kötelezettség alól az illetékes felügye­leti hatóság az Országos Statisztikai Tanács meghallgatásával felmentést adhat. 7. §. A M. kir. Központi Statisztikai Hivatalban e törvény életbelépésétől számított egy év után a fogalmazási szakban a VI., a statisztikai szakban pedig a VII. fizetési osztályba csakis olyan tisztviselő nevezhető ki, aki a magasabb elméleti képzettségét és gya­korlati rátemettségét igazoló és szakon ­kint rendszeresítendő külön vizsgát sikerrel letette. A 6. §-ban és a jelen szakasz első bekezdésében előírt vizsgáknak sza­bályzatát a miniszterelnök állapítja meg. 8. §. Az Országos Statisztikai Ta­nács a 2. §-ban említett szempontok érvényesülése érdekében a M. kir. Köz­ponti Statisztikai Hivatallal együtt­működő szakértői testület. A Tanács tagjai : a miniszterelnök­nek, valamennyi miniszternek, a M. kir. Központi Statisztikai Hivatalnak és Budapest székesfőváros Statisztikai Hivatalának egy-egy képviselője s azok az elméleti és gyakorlati szakférfiak, akiket a miniszterelnök a Tanács tag­jaivá kinevez. A Tanács élén az elnök áll, akinek helyettese a másodelnök. Az elnököt és a másodelnököt a minisz­terelnök javaslatára az államfő ne­vezi ki. Elnökké vagy másodelnökké a M. kir. Központi Statisztikai Hivatal elnöke és alelnöke is kinevezhető. Ha a Tanács a M. kir. Központi Statisz­tikai Hivatal és a 2. §-ban említett más szerv között felmerült vitás ügyet tárgyal, a M. kir. Központi Statisztikai Hivatal elnöke (alelnöke) ennek az ügynek a tárgyalásánál nem elnökölhet. A Tanács ügyvezetői tennivalóit a M. kir. Központi Statisztikai Hivatal elnöke hivatalból látja el akkor, ha nem ő a Tanács elnöke vagy másod­elnöke. 9. §. Az Országos Statisztikai Ta­nács és a M. kir: Központi Statisztikai Hivatal szervezeti szabályzatát a mi­niszterelnök az államfő által jóvá­hagyott rendelettel állapítja meg. 10. §. Valamennyi állami és önkor-•" mányzati hatóságnak és hivatalnak, valamint a törvény által alkotott tes­tületnek és intézetnek a 2. §. rendel­kezése alapján központi irányítás és felügyelet alá eső statisztikai adat­gyűjtéséről évenkint tüzetes munka­tervet kell készíteni. A miniszterelnök az Országos Statisztikai Tanács meg­hallgatása után, a minisztertanács hozzájárulásával megállapított munka­tervet jóváhagyás végett oly időpont­ban terjeszti az országgyűlés elé, hogy az adatgyűjtést idejében megindítani, illetőleg fennakadás nélkül folytatni lehessen. A munkaterv a már folya­matban levő adatgyűjtések felsoro­lásán felül magában foglalj a a követ­kező évre tervezett új adatgyűjtéseket is, tárgyuknak és módszerüknek, vala­mint annak a megemlítésével, hogy az adatok gyűjtése közvetlenül vagy köz­vetve magánszemélyek bevallásán alapszik-e. Az adatgyűjtő hatóság, hivatal, tes­tület vagy intézet a munkatervbe fel­vett statisztikai adatgyűjtést az or­szággyűlés által jóváhagyott munka­terv keretében végzi. Az országgyűlés által jóváhagyott munkaterv keretén

Next

/
Thumbnails
Contents