Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.

Irományszámok - 1927-269

269. szám. 45 engedélyt el kellett vonni, addig a jelen törvény 24. §-a értelmében ezen engedély csak elvonható. A Bt. 50. §-a értelmében, továbbá a Bt. 43. és 44. §-aiba ütköző kihágások eseteiben is el lehetett vonni elítéltektől az italmérési engedélyt, a jelen törvény 24. §-a pedig erre nem nyújt lehetőséget. Bár a jogrend védelme és a fogyasztóközönség érdekeinek megóvása céljá­ból felette fontos, hogy azoktól a borhamisítóktól, akik a törvény 42. §. 1. és 2. pontjába ütköző kihágásokat a jóhiszemű fogyasztóközönség bizalmával vissza­élve ezeknek sokszor a legérzékenyebb anyagi károkat okozva, nyereségvágyból követik el, az italmérési engedély elvonassék, de éppoly fontos, hogy azokkal szem­ben, akik önhibájukon kívül voltak üzemük megfelelő ellenőrzésében akadályozva és akik nem is maguk követték el a borhamisítást, hanem csupán a Bt. 45. §-ában megállapított büntetőjogi felelősség elve alapján mondattak ki vétkesnek, azok­kal szemben ne alkalmaztassák az italmérési engedély elvonásának exisztenciát tönkretevő súlyos büntetése. Azáltal, hogy Kbtk. 21. §-ának alkalmazása esetén a jogerős ítéletnek az illetékes pénzügyigazgatósággal való közlését mellőzendőnek mondja a törvény, az italmérési engedélyek elvonásának ügyében is befolyás biztosíttatik az eljáró rendőri büntetőbíróság részére s lehetővé tétetik ezáltal e téren is a bírói mérle­gelés teljes érvényesülése. A Bt. 43. és 44. §-aiba ütköző kihágások nem oly súlyos természetűek, hogy szükséges volna azok elkövetőit a törvényben megállapított elzárás és pénz­büntetéseken kívül még az italmérési engedély elvonásának büntetésével is súj­tani, éppen ezért töröltetett a Bt. 50. §-ának idevonatkozó rendelkezése. 25. §. A borok forgalomképessége, sőt sok esetben azok minősége is, a borok kezelésétől függ, éppen azért szükségesnek tartottam azon kereskedelmi pincé­szeteket, amelyek átlagos évi bor forgalma a 4.000 hektolitert eléri, arra kötelezni, hogy boraik szakszerű kezelésére egy pincemesteri szakiskolát végzett pince­mestert alkalmazzanak. Méltányossági szempontból azonban átmenetileg mégis meg kellett enged­nem, hogy azon már alkalmazott pincemesterek, akik a jelen törvény életbe­lépését megelőzőleg három év óta megszakítás nélkül ugyanabban a pincészet­ben voltak alkalmazva, a pincemesteri szakiskolát végzett pincemesterekkel azonos elbánás alá legyenek vonhatók. 26. §. Ezen §. csak oly borkereskedelmi vállalatok részére engedi meg cégük elnevezésében valamely borvidékre vagy termelői helyre utaló jelzés hasz­nálatát, melyeknek fő üzletága az illető borvidék vagy termelői hely borainak árusítása. A törvény ezen rendelkezése lehetetlenné kívánja tenni azt, hogy egyes bor­kereskedelmi vállalatok cégük nevébe ,, toka j hegy alj ai" vagy más ehhez hasonló hangzatos jelzőket vehessenek fel akkor, amikor a cégük nevébe felvett borvidék vagy termelői hely borainak darusításával, illetve forgalombahozatalával nem is foglalkoznak, bő alkalmat szolgáltatva ezáltal egyrészt a fogyasztóközönség félre­vezetésére, másrészt az általuk forgalombahozott borokkal űzhető különféle visszaélésekre. 27—28. §. A jelen törvény 27. és 28. §-ai a törvény életbeléptetésére és végre­hajtására vonatkozó záró rendelkezéseket tartalmazzák. Budapest, 1928. évi november hó 20-án. Mayer János s. k., m. Jcir. földmívelésügyi miniszter.

Next

/
Thumbnails
Contents