Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.

Irományszámok - 1927-269

40 269. szám. tétlen, szükséges volt a kénezett must szabad kénessav tartalmának felső határát is megállapítani és pedig literenkint legfeljebb 60 mgr.-ban, mely mennyiség az emberi egészségre még teljesen ártalmatlan. 2. §. A Bt. 2. §-ának 6. pontjában felsorolt borkezelési anyagok közé fel kellett venni a ferrocyán káliumot is. Ezen kitűnő derítőszert már több államban alkalmazzák és ezáltal a magyar boroknak erős versenyt támasztanak. Az említett szerrel ugyanis a borokat sokkal jobban és sokkal gyorsabban lehet palackéretté s így forgalomképessé tenni s emellett a szer megfelelő módon és kellő elővigyázattal alkalmazva, bár mérges anyag, teljesen veszélytelen. A ferrocyán kálium alkalmazását különösen a magyar borok kivitelének előmozdítása érdekében kellett megengedni, mégis azzal a megszorítással, hogy azt használni csak hatósági ellenőrzés mellett lehessen. 3. §. A Bt. 2. §-ának 10. pontjában említett borélesztők használatánál a vegytiszta szénsavas ammonium hozzáadását is meg kellett engedni, mert különösen a közepesnél magasabb cukortartalmú friss mustok erjedésénél gyakran tapasztalható, hogy az erjedés nem a kellő módon és nem a kellő mértékben megy végbe. Kísérletek és megfigyelések bizonyítják, hogy a vontatott vagy megakadt erjedésnek legtöbbször az az oka, hogy a cukrot elbontó élesztőnek a mustban vagy a borban nincs elegendő tápláléka. A szénsavas ammonium és ebben nitrogén hozzáadásával az élesztők életképességét és működésének erélyét fokozhatjuk, viszont nem viszünk vele a borba semmi olyan anyagot, ami annak összetételét vagy egyéb tulajdonságait számbavehetőleg megváltoztatná, avagy az egészségre káros volna. Tekintettel azonban arra, hogy a szénsavas ammonium alkalmazásában úgy a termelők, mint a borkereskedők még járatlanok, esetleges kellemetlenségek vagy károk elkerülése céljából megállapítandó volt a hl.-ként alkalmazható ammónium felső határa. 4. §. A Bt. 5. §-át lényegében kellett módosítani, mert az abban foglalt rendelkezések a besűrített must és a szárított szőlő tényleges használatát a gyakorlatban jelentékenyen akadályozták. A besűrített must alkalmazásának legnagyobb akadálya az előzetes engedély elnyerésének kötelezettsége volt. Azt ugyanis, hogy besűrített mustot alkalmazni szükséges, tanácsos, vagy gazdaságos-e, rendszerint csak a szüret alkalmával lehet eldönteni. Az engedélyért folyamodónak tehát nem állott elég idő rendelkezésére ahhoz, hogy az engedélyt még kellő időben, a főerjedésnek lezajlása előtt, megkaphassa. A kiérjedés és a seprő leülepedése után hozzáadott besűrített must utóerjedést idézvén elő a borban, annak minősegét hátrányosan befolyásolhatja, a kikészítésnek idejét azonban mindenesetre meghosszabbítja. Lehetőséget kellett tehát adni a termelőnek arra, hogy a besűrített mustot még a főerjedés ideje alatt adhassa hozzá a musthoz. A célszerűséget és a gyakorlati élet követelményeit szem előtt tartva sem lehet azonban bizonyos korlátozásokat e téren teljesen mellőzni. A természetes cukorhiány pótlásánál a normális és exportálásra még alkalmas erősségű borok átlagos összetételét kellett zsinórmértékül elfogadni s ennek megfelelően a természetes cukorhiány pótlására szolgáló besűrített must, vagy szárított szőlő alkalmazásának mértékét csak annyiban kellett korlátozni, hogy az előzetesen kért engedély nélkül javított mustból származó bor teljesen kierjedt állapotban legfeljebb 3 térfogat % szesztartalommal emelkedhessek, de 12 térfogat % szesztartalmat meg ne haladjon.