Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.

Irományszámok - 1927-279

178 279. szám. Az azóta eltelt 35 év tapasztalatai és a szőlőgazdálkodásnak alig remélt fellendülésével járó különböző jelenségek az érettebb gondolkozású s a kultúra fejlődésével haladni tudó szőlősgazdákat meggyőzték arról, hogy a szőlőgazdálkodással csak úgy lehet jó eredményt elérni s csak úgy lehet az alacsonyabb kultúrájú szőlőmíveseket a saját javuk szolgálatába állítani, ha a hegyközségek megalakítása — legalább a nagyobb szőlőterülettel bíró községekre nézve — kötelezővé tétetik. A kötelező megalakulás a törvényjavaslat szerint a legalább 150 kat. hold beültetett szőlővel bíró területeknél kezdődik. Az ennél kevesebb szőlővel bíró területekre is meg lehet alakítani a hegyközséget, az érdekelt szőlősgazdák önkéntes elhatározása alapján. A kisebb területekre nézve azért nem tétetett kötelezővé a megalakulás, hogy a kis területtel bíró hegyközségeknél, a szőlősgazdákra eső aránylag nagyobb költségek vállalása tekintetében, maguknak az érdekelteknek legyen módjukban határozni. A hegyközségi szervezet tulaj donképeni feladata a közös érdekek előmozdítása lévén — ez, a mai nehéz anyagi és gazdasági viszonyok között másként nem érhető el, mint társulás útján. A hegyközségi szervezet pedig egy olyan törvényes keretek között működő társulás, amelynek támogatásával a termés megőrzése, a védekező szerekkel való eljárások eredményének biztosítása, anyagok együttes olcsó beszerzése, közös szakember tartása, közös hitelszerzés, közös értékesítés, a borvidék jellegének megfelelő típusborok előállítása, új piacok szerzése stb. könnyebben érhető el, mint egyes, ezen ügyekben járatlan szőlősgazdák által. A társulás különösen a kisebb szőlősgazdák érdekében szükséges, mert ezek inkább rá vannak utalva a támogatásra, mint a vagyonosabb és tanultabb szőlőbirtokosok. A hegyközségek kötelező megalakulásának szüksége, különösen a nagyobb szőlőterülettel bíró községekben ma már oly követ előleg lép fel, hogy az elől kitérni többé nem lehet. A 19. §. csak azokra az összefüggő szőlőterületekre mondja ki kötelezőnek a hegyközséggé alakulást, amelyek területén legalább 150 kat. hold betelepített szőlő van. A statisztikai adatok szerint az ország területén 2.605 olyan község (város) van, mely szőlőmívelóssel foglalkozik. Ezek közül csak 555 községnek (városnak) van 150 kat. hold, vágy ennél nagyobb betelepített szőlőterülete. Számításba véve az önként megalakuló hegyközségeket is, a törvény életbelépte után körülbelül 6—700 hegyközségre számíthatunk. A 20—26. §-ban foglalt intézkedések a hegyközségek megalakulásához szükséges feltételeket állapítják meg oly célból, hogy a különböző viszonyok között levő hegyközségek megalakulásakor vitás kérdések lehetőleg ne forduljanak elő. A hegyközségek szervezete, a 27—36. §-ban foglalt intézkedések szerint lényegileg ugyanaz marad, mint aminő az 1894 : XII. t.-c. VIII. fejezete alapján alakult mai hegyközségeké. A hegyközség ügyeit ezután is a közgyűlés, a választmány és a hegybíró intézi. A szervezkedésnek ez az alakja a szőlőgazdálkodás különleges helyzetéből ered, a múltban bevált és a jövőre is ez látszik a legalkalmasabbnak. A közgyűlés, a szervezkedés természeténél fogva döntő tényező a hegyközségi életben is. A közgyűlés határoz minden fontosabb ügyben. A közgyűlés határozatai ellen a közigazgatási bizottsághoz, innen a földmívelésügyi miniszterhez lehet fellebbezni. Az 1894 : XII. t.-c. VIII. fejezete alapján a közgyűlésen a 800 négyszögöl terület tulajdonosai egy szavazattal, a 800 négyszögölnél nagyobb területek tulajdonosai pedig annyi szavazattal bírnak, a hányszor teljes 800 négyszögöl birtokuk van. Ez a szavazati jogosultság a múltban helyes volt, mert a szőlőfelújítás kezdetén a vagyonosabb, értelmesebb birtokosoknak a közgyűlésen döntő