Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.

Irományszámok - 1927-279

17G 279. szám. s az egyes termelők szeszélye szerint is évről-évre változik. Innen van az, hogy a mi termelésünk nem produkál olyan egységes és állandó bortípusokat, amelyekkel, mint valamely borvidék termelésének állandó jellegű vagy szőlőfajta szerinti boraival a kereskedelmi forgalomban megjelenhetnénk. Ez a mi termelésünknek egy nagy hiánya s borexportunk kifejlődésének is nagy akadálya. A 7. §. azon rendelkezése, mely a szőlőbetegségek és kártevők elleni védekezést kötelezővé teszi, a szőlősgazdák régi és jogos kívánságából ered. Magánérdeket nem sért. Megvédi a károsodástól azokat, akik fáradtságot és költséget nem kímélve, védekeznek a kártevők ellen és védekezésre kényszeríti azokat a hanyag szőlősgazdákat is, akik mulasztásuk által nemcsak a saját, hanem gazdatársaik termését is a pusztulás veszélyének teszik ki. A 8. §-ban foglalt az a rendelkezés, mely a szőlővédelmi szerek forgalomba hozatalát a földmívelésügyi miniszter engedélyéhez köti, tulaj donképen kiegészítője az előző szakaszban foglaltaknak. Célja megvédeni a szőlősgazdákat azoktól a károsodásoktól, amelyek — egyes hangzatos neveken forgalomba hozott, erősen reklámozott, de különben tartalmilag csekély értékű védekező szerek és anyagok forgalomba hozatala által — a szőlősgazdákat elég gyakran érni szokták. A szüret kezdetének a megállapítása nemcsak hegyrendészeti szempontból fontos, hanem az illető község borai átlagos minőségének emelése szempontjából is. A 9. §. szerint a szüret kezdetét az erre legalkalmasabb szerv, a hegyközségi választmány, ahol pedig hegyközség nincs, ott a községi elöljáróság állapítja meg. * A 10. §. alapján a szőlősgazdák terméseire a hegyközségek, esetleg más megbízott szervek is származási bizonyítványt adhatnak ki. A borkereskedők, akik helyi elnevezésű típusos borokat készítenek, a bor jelleg biztosítása céljából csakis származási bizonyítvánnyal ellátott borokat vásárolhatnak. Szükséges ez az intézkedés nemcsak a borkereskedők tájékoztatása céljából, hanem azért is, hogy az egyes vidékek bortípusait megvédjük, állandósítsuk s ezzel boraink megbízhatóságát és forgalomképességét előmozdítsuk. A termésnek az idegen kártevő emberektől való megvédését célozza a 11. §. azon rendelkezése, mely a hegyközségek javaslatára a hatóságot feljogosítja arra, hogy szőlőérés idején a hegyközség területét zár alá vehesse és az idegenek ott tartózkodását engedélyhez köthesse. A 12. §. a hegyközségi elöljáróságnak jogot biztosít arra, hogy nemcsak a hegyközség, hanem az illető politikai község (város) területén is a bortörvény végrehajtását ellenőrizze abból a szempontból, hogy a bortörvény rendelkezései betartatnak-e ? Ez az intézkedés nagyon alkalmas arra, hogy ezáltal a borkihágások a helybeli s a viszonyokkal leginkább ismerős egyének által f elderíttessenek és a büntető hatóság tudomására hozassanak. A 13. §. a hegyközség területén lévő utak fenntartásának és új utak létesítésének költségeit a politikai község (város) feladatául hagyja meg, az utak jókarban tartásának az ellenőrzését pedig a hegyközségi elöljáróságokra bízza. Ez az intézkedés azért fontos, mert csak úgy lehet a hegyközségi utak jókarbantarását biztosítani, és új utak létesítését keresztül vinni, ha azt a hegyközség a politikai községnél szorgalmazni jogosítva lesz. A 14. §. gyakran előforduló viszályt és egyenetlenséget van hivat a va megszüntetni azáltal, hogy az egyes ültetvényeknek a szomszédos határtól (mesgyétől) való legkisebb távolságát megállapítja. Természetes, hogy a hegyközségi rendtartásokban a törvényben megállapított legkisebb távolságnál nagyobb távolságot megállapítani lehet, de kisebbet nem. Mivel ez a rendelkezés csak az ezután ültetendő szőlő tövekre és fákra vonatkozik, annak üdvös hatása csak a későbbi években fog mutatkozni.